logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Miért utáljuk a későmodern építészetet?

Nem készültek átfogó felmérések, de elmondható, hogy kevés területen van olyan közmegegyezés, mint a későmodern építészet elutasítottságában. Mi ennek az oka? – írja Szende András tájépítész az Architextúra blogon.

A Birmingham főterén álló városi könyvtár 1983-ban. Az épületet szabályos közgyűlölet övezte, 2013-ban lebontották. Kép forrása

A későmodern építészetet átfogó elutasítottság és számos félreértés övezi. Az egykori szocialista országok lakói általában “szocreál kockának” nevezik az ilyen épületeket, ami nem fedi a valóságot. A korszakban a nyugati nagyvárosokban ugyanolyan módon építkeztek, legfeljebb az építőanyagok és a kivitelezés minősége volt jobb. Bár természetesen értékes épületek is készültek a korszakban, azonban elmondható, hogy ezt az építészeti irányzatot kifejezett utálat övezi. Az alábbiakban ezen utálat valószínűsíthető okait elemezzük a városépítészeti léptéktől a belsőépítészeti megoldásokig. Természetesen az egyes pontok között vannak átfedések, a példaként hozott épületek “többrendbeli bűncselekménynek” is minősíthetők.

Az illeszkedés hiánya

A Hannoveri Kröpcke-center, mögötte balra az operaház. Az épületet a birminghami könyvtárhoz hasonló közutálat övezte, 2009-ben lebontották. Kép forrása

A modern építészet kifejezett célja az addigi történeti stílusok meghaladása mellett a hagyományos utca – és városkép tudatos semmibevétele, átalakítása volt. A későmodern brutalista irányzata kifejezetten kedvelte a szoborszerű épületeket, amik maketten vagy az akkoriban divatos fényképmontázson merésznek és újítónak látszottak, azonban a valóságban egy-egy történelmi város valóságos megerőszakolásaként is értelmezhetők. Nem véletlen, hogy sok ekkori épület igen találó gúnynevet kapott: ilyen volt Budapesten az Elizélt palota, a Spenótház. A képen látható hannoveri épület sem volt éppen népszerű, 2009-ben lebontották, helyére egy unalmasabb, viszont környezetébe sokkal jobban illeszkedő áruház került.

Szép elméletek, borzalmas valóság

Az 1955-ben felépült, 1976-ban lebontott Pruitt-Igoe lakótelep St.Loisban. Kép forrása

A St. Louis-i Pruitt-Igoe lakótelep a legkorszerűbb tervezési elvek szerint épült. A negyedben nem voltak utcák, a napfény felé tájolt házak “úszak” a zöldben, a lakások előtt tágas folyosókon pletykáltak a háziasszonyok, míg a gyerekek játszottak. A lakóépületeket Le Corbusier elvei szerint részben lábakra állították, hogy a levegő szabadon áramoljon. Ez volt az elmélet, a negyed azonban pár év alatt a város leghirhedtebb környékévé vált: a lakások előtti folyosókon drogdílerek tevékenykedtek, a házak alatti alacsony és rosszul megvilágított térségekben nőknek nem volt ajánlatos egyedül tartózkodni. A lakóházak közötti zöld igazi senkiföldjévé vált, ahol utcai bandák háborúztak az uralomért. A rémálom 1976-ban ért véget, amikorra az összes épületet felrobbantották. Charles Jencks amerikai építész szerint ez a pillanat volt a “modernizmus halála”. Pruitt-Igoe azóta minden városépítészeti tankönyvben szerepel, mint elrettentő példa, viszont számos hasonló elvek szerint épült városnegyed ma is áll. Nagyrészt ilyenek Svédország, Franciaország, Nagy-Britannia “érzékeny zónái”.

Az autóközpontú város

A düsseldorfi “ezerlábú”, a 2014-ben lebontott felüljáró. Kép forrása

Ma már kevéssé ismert, de a modern, főként baloldali városépítészetben központi szerepet játszott az egyéni motorizáció. Különösen az amerikai városok épültek át ebben a szellemben, de Európában is hasonló folyamatok zajlottak. Ekkor jöttek létre az úgynevezett “városi autópályák”, ahol műtárgyak, vagyis alul-és felüljárók segítik a minél zavartalanabb közlekedést (Budapesten a Keleti és Nyugati-pályudvarnál épültek ilyen felüljárók). Mára, főként az elkerülőutak kiépítésvel ezek feleslegessé váltak, a képen látható düsseldorfi “ezerlábút” is lebontották, de így járt a Ferenciek terén lévő aluljárórendszer is.

Horizontális hangúlyok

A Pollack Mihály téri egykori rádióépület. Kép forrása

A történeti építészetben az ókortól a 19. század végéig a vertikális, vagyis a függőleges tagolás volt hangsúlyos az építészetben. Ezt erősítették az oszlopok, az álló téglalap alakú ablaknyílások, a homlokzat egész rendszere. Ezzel a hagyománnyal szakított a modern építészet, amit az is lehetővé tett, hogy az épületszerkezetek fejlődésével a homlokzatnak már nem volt teherhordó szerepe, így végigfutó szalagablakokat is kialakíthatott az építész. Az így kialakuló vízszintes tagozódás alapvetően bántja a legtöbb ember szépérzékét, hiszen a függőleges tagozódás felfelé vonzza a tekintetet, biztonságot, stabilitást sugároz.

“Dobozok”

A Corvin áruház már már eltávolított burkolata. Kép forrása

A technológia fejlődésével lehetővé vált ablaknyílás nélküli épületek tervezése is. Ezt a formát szívesen alkalmazták a korszak emblematikus épülettípusánál, az áruháznál. Ahol régi épületet alakítottak át, ott nemes egyszerűséggel beburkolták a korábbi homlokzatot. Az így kialakuló óriási doboz valószínűleg jól mutatott logóként vagy egy hirdetési újságban, viszont egy ilyen ablaktalan, “süket és vak” tömeg meglehetősen riasztó. A Corvin áruháznál is a korban divatos alumínium burkolatot használták. Jól jellemzi a közvélekedést Woody Allen Agyament Harry című filmjének egyik jelenete. Mikor a címszereplő a pokol legmélyebb bugyrába tart a lifttel, megkérdezi a mellette álló férfit, mit követett el, hogy ilyen sorsra jutott. A válasz: feltaláltam az alumínium épületburkolatot.

“Szalagok”

Európa leghosszabb (850 méteres) lakóháza Gdanskban. Kép forrása

A korszakban kedveltek voltak az úgynevezett megastruktúrák, vagyis, hogy egy-egy lakótelepet úgy alakítottak ki, hogy messziről óriási formákat, alakzatokat adjanak ki. Azzal persze nem számoltak, hogy egy 850 méter hosszú panelház nem éppen emberléptékű és meghitt épület. Ilyen megastruktúrák hazánkban is épültek: az óbudai “faluház”, Diósgyőr panelházai vagy éppen a kecskeméti Árpádváros szalagházai, de München hírhedt Neuperlach lakótelepe is egy megastruktúra.

Silány anyagok, rosszul öregedő épületek

Az esztergomi Bástya áruház. Kép forrása

A modern épületek egyik legnagyobb problémája a rossz öregedés. A kifejezés eleve sokatmondó, hiszen egy nemes (építő)anyag patinásodik, míg egy fogyasztói építőanyag avul, vagy öregszik. Ráadásul a szocialista országokban mind az építőanyagok minősége, mind a kivitelezés színvonala legendásan rossz, illetve alacsony volt. Az esztergomi áruház betonpanel burkolatán is már vagy ezer helyen végigcsorgott az eső, az alumínium keretek bekoszolódtak, a környező aszfaltburkolat feltöredezett. Az épület egyébként egy állatorvosi ló, tulajdonképpen egyesíti az eddigi összes pontot.

Alacsony belmagasság

A 2018-ban lebontott Olimpia szálló egyik szobája. Kép forrása

A kor egyik nagy újítása volt az alacsony (vagyis optimális) belmagasság: míg egy 19. század végi pesti bérház belmagassága kb 4 méter, addig a hatvanas-hetvenes években épületek 2,5 méteres belmagasságú terek is. Ez optimális, hiszen nincs pazarlás, ráadásul még egy langaléta is befér egy ilyen szobába. Persze, ez ilyen belmagasságú tér kifejezetten nyomasztó. A képen látható normafai Olimpia szálló, ami egyéként a kor színvonalas épülete, a technológiai szorítás miatt lett rendkívül alacsony belmagasságú. Ez volt az egyik fő érv a 2018-as bontás mellett.

Furcsa színek

A “spenótház” a 2002-es átépítés előtt. Kép forrása

A korszakban a színválasztást tekintve is szakítani akartak a múlttal. Ez néha elég sajátosan sikerült, az 1972-es külkereskedelmi irodaházat a népnyelv azonnal elnevezte “spenótháznak”, mai szemmel megdöbbentően ízléstelen, zöldes homlokzatai betonelemeiről.

A panel

Pozsonyligetfalu, Európa legnagyobb lakótelepe. Kép forrása

Mint oly sok balul sikerült elképzelés, a panel is “jó ötletnek tűnt”. Egyszerűbbé, gyorsabbá tette az építkezést, csupán a gyárban kellett előállítani a panelelemeket, amiket aztán a helyszínen összeszerelve a korábbiaknál sokkal gyorsabban elkészültek a lakások. Aztán a dolog elfajult, többtízezer, sőt százezer fős lakótelepek nőttek ki főleg a szocialista blokk nagyvárosainak szélén, de a nyugati országokban is. Társadalmi, környezetpszichológiai munkák egész sora taglalja az ingerszegény környezet, a monoton városkép káros hatásait. Sokak szerint a panel ölte meg a modernizmust, és tette sokak szemében szitokszóvá.

Ajánljuk még