logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Izrael szuverén és ez felelős döntéseinél is tetten érthető

A nemzetállami törvény (hivatalos megnevezéssel „Alaptörvény: Izrael – A zsidó nép nemzeti állama”) azzal a céllal született meg 2018-ban, a 2015-től 2020-ig hivatalban lévő negyedik Netanjahu-kormány idején, hogy alkotmányosan megalapozza Izrael állam zsidó jellegét, és hogy jogilag kötelező erejűen deklarálja a zsidó állam nemzeti értékeit. Izrael egyik alapvető törvényeként az ország alkotmányának részét képezi, Izraelnek ugyanis nincs alkotmánya: ehelyett alapvető törvényei vannak, amelyek alkotmányos státusszal rendelkeznek – ifjabb Lomnici Zoltán írása az Alaptörvény blogon.

A törvény kimondja, hogy Izrael a „zsidó nép nemzeti otthona”, az egyesült Jeruzsálem pedig a főváros. Rögzíti azt is, hogy Izraelben a héber az egyetlen nemzeti nyelv, míg az arab nyelvet – amely addig másik hivatalos nyelv volt – különleges státusszal ismerte el az új jogszabály. A törvény hangsúlyozza azt is, hogy a zsidó telepek Izraelben a nemzetállam érdekei.

A nemzetállami törvényt Avi Dichter (a Likud párt színeiben) és más törvényhozási képviselők terjesztették elő, és a Knesszet 2018. július 19-én nyolcórás vita után, 62 igen szavazattal, 55 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Annyit érdemes megemlíteni, hogy mindezt évekig tartó vita előzte meg; Avi Dichter 2011-ben nyújtotta be először a jogalkotási javaslatot.

A nemzetállami identitást gyengíteni szándékozó EU vezetői részéről is érte kritika a törvényt. Például Federica Mogherini (az Unió akkori külpolitikai főképviselőjének) szóvivője útján az EU aggodalmát fejezte ki a jogszabállyal kapcsolatban, és azt ígérte, „kommunikálni fog az izraeli hatóságokkal”, továbbá a nyugati baloldal véleménye által is megtámogatottan, a kétállami megoldás lehetőségét vetette fel Izrael számára.

A nemzetállami törvény azonban nem a kisebbségek ellen szól, hanem az illegális bevándorlás megakadályozására szolgál. Vagyis a törvényt nem az arabokkal szemben, hanem az afrikai menekültek Izraelbe való illegális belépésének akadályozására (is) hozták. Netanjahu azt is világossá tette, hogy a törvény nem szünteti meg az arab nyelv használatát, „annak ellenére, hogy Izraelben a héber nyelv a hivatalos nyelv, de nem az arab nyelv rovására”.

Avigdor Liberman, a Bennett–Lapid-kormány pénzügyminisztere nemrégiben mégis a törvény módosítását kezdeményezte, annak egyes „ellentmondásai” miatt. Például előbb említetten, többen kritizálják a jogszabályt, miszerint „diszkriminálja” a kisebbségeket, és különösen a drúz állampolgárokat, akik közül sokan vezető beosztásban szolgálnak az izraeli hadseregben és más állami szerveknél. Ayelet Shaked belügyminiszter viszont azt nyilatkozta, hogy a Yamina – az összesen nyolc pártból álló izraeli kormányt vezető Naftali Bennett miniszterelnök pártja – megvétózza a nemzetállami törvény módosítását.

A törvény első szakasza Izraelt a zsidó nép történelmi hazájaként határozza meg, amelyben a zsidó nép számára biztosított a nemzeti önrendelkezés joga. Ez a törvényi kitétel azonban nem kirekeszt, mivel nem jelenti a judaizmus vallási és etnikai elemeinek figyelmen kívül hagyását, ugyanakkor a nemzetállami törvény legfőbb célként az önálló államiság legitimációját kívánja hangsúlyozni, ez pedig minden nemzeti önmegértés velejárója és fontos eleme.

A szuverén zsidó állam tehát egy nacionalista entitás, amely képviselni hivatott a zsidó nép ügyét a nemzetközi kapcsolatokban, és amely a szuverenitás eszméjén alapul. Az állam mint szuverén léte iránt hosszú ideje elkötelezett a nemzetközi zsidó közgondolkodás, különösen a második világháború és a holokauszt óta. Mindez fontos szellemi alapja a 2018-ban elfogadott törvénynek.

Izrael politikai nemzetként való felfogása, értelmezése abból is ered, hogy a sokszínű zsidóság önmagán kezdte megvalósítani a közös identitás kialakításának hosszú, fáradságos folyamatát, ehhez pedig a társadalmi változás áldozatait is vállalta. A diaszpórából Izraelbe vándorló zsidók hamar a diaszpóra (gálut) levetésében találták meg saját útjukat, a többségi izraeli kultúrához való asszimiláció keresésével – azzal a szilárd céllal, hogy a zsidó állam és nemzet egészéhez, egy közös önazonosság kialakulásához ők maguk is hozzájárulhassanak.

Ez államnemzet-felfogásnak is nevezhető, amely fontos szellemi alapja volt a 18. század végén Nyugat-Európában kialakult modern nemzetállam-koncepciónak is. Az izraeli zsidóság, mint államnemzet úgy is felfogható, hogy a zsidó nép (politikai) nemzetként saját államában jelenik meg, maga testesíti meg a zsidó államot. Ernest Renan francia történész szavaival: „A nemzet egy állandóan folyó népszavazás”, amelyben a többségi népakarat által nyerhet megerősítést az ilyen nemzeti szellemű törvényhozás, és fordítva (törvényalkotás útján): erről szólt a negyedik Netanjahu-kormány idején elfogadott alkotmányos erejű törvény is.

Ehhez tartozik, hogy Izrael belső szuverenitásának alkotmányos ereje abban fejeződik ki, hogy a nemzeti-társadalmi viszonyokat rendezni és alakítani képes, és szilárd hatalmi erővel a társadalmi együttélést irányító funkciója van – egy elsősorban zsidó, kisebbrészt viszont arab népességű államon belül. Egy katonásan szervezett társadalom rendjét, és ennek alapjaként identitását kell megteremtenie és fenntartania, hogy az állam később is érvényre juttathassa, és eredményesen alkalmazhassa a főhatalmát.

Az államalkotó zsidó nép politikai sorsközösséget és természetesen egy kulturális közösséget is alkot, azonban – rendkívül speciális helyzetéből és az állam geneziséből adódóan – nem szükséges inkább és ténylegesen nemzetállamnak lennie, mint inkább erős államnemzetnek. Ezt Nyugaton sokan nem fogadják el, és erősen túlzó érveik között olyanok is szerepelnek, amelyek Izraelt apartheid-, vagyis faji elkülönítésen alapuló államnak állítják be, egy elnyomó zsidó összetartás képét sugallva. Pedig 2018-ban Benjamin Netanjahu akkori kormányfő világosan kimondta: az állampolgári jogok soha nem sérülhetnek az izraeli demokráciában, de az államalkotó társadalmi többségnek joga van dönteni, és a többség képviseletében ezzel élt is akkor a törvényhozó. Ma pedig ez a szilárd nemzeti öntudat szolgáltatja Izrael létezésének legfőbb alapját. Az állam szuverenitása, illetve önállósága döntéseiben is megmutatkozik.  Sokan e körben értelmezik, hogy a nyugati liberálisok folyamatos nyomása ellenére Izrael elutasította az Egyesült Államok azon kérését, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy Németország Spike páncéltörő rakétákat küldjön Ukrajnába, illetve Oroszország februári ukrajnai inváziója óta Izrael semleges álláspontra helyezkedik, és nem volt hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnának.


Negyedik Netanjahu-kormány: 2015. május 14. – 2020. május 17.

Ötödik Netanjahu-kormány (vagy Netanjahu-Gantz-kormány): 2020. május 17. – 2021. június 13.

Bennett–Lapid-kormány: 2021. június 13-ától.

Ajánljuk még