logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az utolsó szocialista város

A csernobili katasztrófa miatt kitelepítettek számára rohamtempóban létrehozott település az utolsó szocialista város, egy haldokló birodalom utolsó építészeti vállalkozása – írja Szende András tájépítész az Architextúra blogon.
Szlavutics látképe

A csernobili katasztrófáról szóló sorozat egyik kulcsjelenete az erőmű kiszolgálására épült Pripjaty város kitelepítése. Az esemény valóban így történt, a várost azóta is egyfajta szovjet atlantiszként személhetik a csökkenő sugárzási szint miatt megjelenő (katasztrófa)turisták. Kevéssé ismert azonban az “új-Pripjaty”, az erőműtől biztonságos távolságban felépített Szlavutics városa, ami az utolsóként felépített szovjet és egyben szocialista város. A települést még 1986-ban alapították, hiszen a kitelepített 50 ezer embernek lakást kellett biztosítani, ráadásul az erőmű utolsó blokkjai 2000-ig működtek, és a leszerelési-karbantartási feladatok máig többszáz embernek adnak munkát. A ma 25 ezer lakosú Szlavutics így egy több szempontból is különleges hely, egy meghatározó várostípus utolsó képviselője.

 

A város alaprajza

Szlavutics a modern várostervezési elvek szerint épült fel. Ennek lényege, hogy a település kisebb, kb 5000 lakosú egységekből áll össze (angolul neighborhood, magyarul szomszédsági egység, oroszul mikrorajon, németül Wohngebiet). Ezek közepén gyalogos távolságban helyezkednek el az alapfokú oktatási, egészségügyi és szociális intézmények, valamint néhány bolt. A szomszédsági egység alapvetően gyalogos-központú, az autók csak zsákutca-szerű útvonalakon hajthatnak be a területre (ez jól látszik a fenti térképen is). A város nagyságának megfelelően sorakoznak egymás mellett a szomszédsági egységek, ezeket már közlekedési főutak határolják. A terület közepén, az összes szomszédsági egységből jól megközelíthetően helyezkedik el az “összváros” központja, az egész várost kiszolgáló intézményekkel (városháza, gimnázium, áruház, szálloda). A város alapvetően egyfunkciós, csak lakásokat és az azokat kiszolgáló intézményeket tartalmazza, az ipari területek védőerdők mögött húzódnak (Pripjaty városa is több kilométerre feküdt az erőműtől, de ilyen védőerdők vannak Dunaújvárosban és Tiszaújvárosban is). Hasonló rendszer szerint épültek a városok és városrészek nem csupán a szocialista országokban, hanem Nyugat-Európában is, Dunaújvárostól az angol Harlow-n át a Stockholm melletti Rinkeby-ig és természetesen Pripjaty-ig. (Az ígéretesen kigondolt várostervezési rendszer a valóságban természetesen rengeteg problémát okozott, de ennek részletezése meghaladja e poszt kereteit, ráadásul az egykori szocialista országokban társadalmi okokból még jobban is működik, mint Nyugat-Európában.)

A város légifotója, jól látszódnak az élesen elkülönülő szomszédsági egységek

A város rohamtempóban, két év alatt épült fel, ezzel is demonstrálni kívánták, hogy a szovjet állam gondoskodik a katasztrófa sújtotta polgárairól. Az iramot csak úgy tudták tartani, hogy a tagköztársaságokban és az orosz területeken brigádokat szerveztek. Így ironikus módon az utolsó szovjet város valóban “össznépi” projektté vált. Észt, lett, litván, azeri, örmény, grúz és orosz csapatok építettek fel egy-egy szomszédsági egységet, amit az adott fővárosról neveztek el. Ráadásul az adott nép építészetének jellegzetes elemei megjelennek az épületeken – persze amennyire a paneltechnológia lehetővé tette ezt.

Panelház utólag beépített erkélyekkel. A vörös “pártázat” népi építészeti elem

Szlavutics persze nem mondható szép városnak, annak ellenére, hogy 34 éves, “hozzácsúnyult” a korábban épült posztszovjet városokhoz. Az épületek nem csak elhanyagoltak, jellemző módon elburjánzottak az utólagos hozzáépítések, toldások, erkély-beépítések, parabolaantenna-erdők. Vélhetően az erőltetett építési tempó, ami egy csőd felé tartó birodalom utolsó éveiben történt, sem járult hozzá a magas építőipari színvonalhoz. Ennek ellenére a város szép természeti környezetben fekszik, minden oldalról erdővel körülvéve, és a modern városokra jellemző módon az épületek a zöldfelületekben “úsznak”.

A Tallin-kerület épülő családi házai

Egy tekintetben Szlavutics különbözik a többi szocialista várostól: nagy számban épültek családi házak (a címlapkép előterében is láthatók). Ez teljesen szembement a korábbi tervezési elvekkel, jól mutatja, hogy ez már a várostípus hattyúdala. Az akkori várostervezők a családi házas beépítést – részben jogosan – területpazarló luxusnak tartották, viszont egy katasztrófa utáni újjáépítésben, a peresztrojka éveiben engedélyezhető volt.

A főtér a tornyos városházával

Noha Szlavutics nem tekinthető szépnek, vagy hívogatónak, mindenképpen érdekes és tulajdonképpen tiszteletreméltó hely. A városukat szörnyű okból és körülmények között elhagyni kényszerülő 25 000 ezer ember új otthona, egy haldokló birodalom “utolsó leheletével” létrehozott építészeti vállalkozása és egyben egy városépítészeti (és politikai-társadalmi) korszak lezárulásának tanúja.

Ajánljuk még