×
„Szocreál kocka” – halljuk és használjuk sokszor ezt a kifejezést a panelházakra, vagy a belvárosainkban álló hatvanas-hetvenes éveki szalagablakos, alumíniumhomlokzatos irodaházakra. Bár ezek az épülettípusok valóban a szocializmus termékei, nem szocreál stílusúak. De akkor mi is a szocreál?
A magyar szocreál jellegzetes példája: a MOME főépülete, az egykori Iparművészeti Főiskola. Kép forrása
Noha a köznyelv a szocializmust összekapcsolja az ideológiáját tekintve jelentős részben baloldali eredetű modernizmussal, a sztálinizmus valójában elutasította azt, formalistának, nemzetközinek és kapitalistának bélyegezve a modern épületeket. A Közép-Európában az 1940-es évek végétől kötelezően alkalmazandó szocialista realizmus „tartalmában szocialista, formájában nemzeti” kellett hogy legyen – olvasható az Architextúra Blogon.
Ezt minden érintett országban úgy próbálták tervrajzokra átültetni, hogy egy-egy adott stílust szemeltek ki, ami az ország történetében a „nemzeti progressziót” képviselte: hazánkban ez a reformkor klasszicizmusa volt, míg Csehszlovákiában és Lengyelországban a reneszánsz, Kelet-Németországban pedig kissé meglepő módon a Nagy Frigyes porosz és Erős Ágost szász fejedelem korszakára jellemző barokk. Az építészeti szocreál térségünkben így rövid, tulajdonképpen 1949-től 1953-ig, Sztálin haláláig tartott, utána szinte rögtön átvette helyét a modernista építészet. A sors iróniája, hogy a szocreálnak hívott és sokak által utált modern épületek valójában nem is ilyen stílusúak, míg a valódi szocreál épületek legtöbbjéről a nagyközönség nem is tudja, hogy ebben a stílusban és a Rákosi-korszakban épültek.
Drezda, az 1950-es években újjáépített Altmarkt piactér házsorának nyitóépülete. Kép forrása
Ez a furcsa ideológia furcsa, anakronisztikus épületek eredményezett. A drezdai Altmarkton sétálva mintha barokk épületek között járnánk: árkádok, mívesen kialakított osztott ablakok, sőt, a városra jellemző huszártoronyocska is van a tetőn. A figyelmes szemlélőnek az „épült 1954” felirat mellett a homlokzat munkásjelenetet ábrázoló szobrai árulják el, hogy itt valamilyen furcsaság történt.
Havířov, Csehország, kultúrház. Kép forrása
Hasonló módon építkeztek a szomszédos Csehszlovákiában és Lengyelországban is, ahol az akkor épült nagy ipari városok reneszánsz pártázatokat, és jellegzetes sgrafitto-díszeket kaptak. Ilyen formában épült a ma nyolcvanezres Havířov városa is. A korszak talán legjellemzőbb épülettípusa, a kultúrház egy reneszánsz kastélyt próbál felidézni, de azért látszik az erőlködés, hogy az ötszáz éves formákat egy akkor még nem létező épülettípusra próbálták ráaggatni.
A várpalota kultúrház. Kép forrása
Hazánkban a követendő építészeti stílus a reformkor klasszicizmusa volt. Így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a korszak privilegizált települései – Ajka, Várpalota, a mai Dunaújváros – furcsa, már-már bizarr klasszicista hatást mutatnak, még azok az épülettípusok is, amiktől ez a stílus nyilvánvalóan teljesen idegen (hiszen Dunaújvárosban még az acélmű főbejárata is klasszicizáló!). Az építész tehetségén múlt, hogy egy-egy kísérlet mennyire lett önmaga paródiája: a fenti kultúrházat is tervező Károlyi Antal a visszafogott, arányos épületeiről volt ismert. Nem csoda, hiszen karrierjét a két háború közötti időszak konzervatív „építészpápájánál”, Wälder Gyulána irodájában kezdte, akinek historizáló, egyben jó arányú és míves épületeit még modernista ellenfelei is elismerték. A korszak építészetére jellemző, hogy még az első világháború előtt vagy a húszas években végzett, és a harmincas években már több épületet alkotó, mondhatni „old school” építészek kapták a jelentősebb munkákat.
A Kerepesi-úti lakótelep részlete. Kép forrása
A hatalom a tervezéssel tehetséges építészeket bízott meg, viszont az építőipar szétverése nagyon erősen meglátszott ezeken az épületeken: bizonyos szakmunkákat a kiemelt helyszíneken még el tudtak végezni, de a visszaemlékezők és az első lakók rendszeresen panaszkodtak a szakszerűtlen munkára, a rossz minőségű építőanyagokra. Ez a probléma leginkább a propagandaszerűen épített lakótelepeken volt jelen: a lakásszám-kényszer miatt csökkentek az alapterületek, ekkor vezették be a „cs-lakás”, vagyis a csökkentett komfortfokozatú lakás fogalmát, a belmagasságok nyomasztóan alacsonyak. Ráadásul az elvárt „palotaszerű” homlokzatot sokszor nehéz volt összhangba hozni az alaprajzzal: sokszor előfordul, hogy a wc vagy a kamra kicsi ablaka a főhomlokzat közepére esik. Ezek a hátrányok a későbbi paneles nagylakótelepekhez képest még mindig kevéssé számítanak: a budapesti lakótelepek között népszerűségben és persze árban a Kerepesi úti, vagy Gubacsi úti lakótelep általában a vezetők között van.
A szinkron-műterem lépcsőháza. Kép forrása
Egyes közintézmények a korra jellemző állapotokon kívül álltak. Ilyen a szinkron műterem épülete a Hűvösvölgyi úton, ami már műemlékként mutatja ennek a rövid és szörnyű kornak az építészeti formanyelvét.
A hatvani pályaudvar csarnoka. Kép forrása
A korszakban a közlekedési létesítményekre nagy hangsúlyt fektettek: ekkor kezdték el a metró építését, ahol eredetileg a moszkvaihoz hasonló állomásokkal terveztek. A korszerűtlen technológia és a gazdaság szörnyű helyzete miatt az építkezést le kellett állítani, viszont több, háborúban lebombázott pályaudvar pótlása megtörtént. Itt a tervezők és persze a megrendelők kiélhették birodalmi vágyaikat: a képen látható hatvani és győri pályaudvarok rideg és taszító hellyé váltak, a székesfehérvári állomás valamennyivel talán jobb, barátságosabb lett. A hatvani pályaudvar talán legnagyobb erénye, hogy kiváló helyszín a korszakban játszódó filmek számára: többek között az X-polgártárs több jelenetét is itt vették fel.
A buszpályaudvar váróterme a mai Erzsébet téren. Kép forrása
A magyar és közép-európai szocreál 1953-ban, mintegy négy év után véget ért. A modernizmusra való visszaváltást ugyanolyan gyorsan kellett végrehajtani, ahogy a szocreál bevezetése megtörtént: már épülő lakóházak tervezett díszítéseit hagyták el, A József Attila - lakótelepet az utolsó pillanatban tervezték át szabályos szimmetikus alaprajzúról a végül megépült oldottabb szerkezetűvé. A modernista építészet ott folytatódott, ahol 1949-ben, a fent látható buszpályaudvar átadásakor abbamaradt.
