Advent első vasárnapja a kezdet, innen indul minden. Az egyházi év kezdete, egyúttal pedig a Jézus négy héttel későbbi születéséig terjedő vágyakozás és várakozás időszaka is, mikor is egy 18. századi francia misekönyv tanúsága szerint azt énekelték, és éneklik mind a mai napig is a hívek, hogy „Jövel, ó, Dávid adta kulcs, / Hogy fényességes napra gyújts, / A mennyországba tárj utat, / És rekeszd el a poklokat! / Meglásd, meglásd, ó Izráel, / Hogy eljövend Immánuel”.

Forrás: Wikimedia

Hosszú út vezetett a mai értelemben vett adventi ünnepkör kialakulásáig.

Minden egy vitával kezdődött: mikor született Jézus?

A legelső keresztény közösségek nem tudtak megegyezni, mindegyik ragaszkodott a saját hagyományához. Nem is csoda, hiszen az evangéliumok erre nem tértek ki. Csupán annyit tudhatunk meg belőlük, hogy Jézus születése napján pásztorok tanyáztak a környéken, amire könnyen rá lehetett vágni, hogy az állatokat a hideg miatt téli szállásra kell vinni, tehát Jézus tavasszal születhetett, amikor megújul a természet.

Az őskeresztények közösségei ezért aztán eltérő időpontban ünnepelték Jézus születését: voltak, akik január 6-án, vagyis vízkereszt napján, mások április 18-án vagy május 20-án. Aztán egy időre január 6-a lett az először nyugaton, később keleten is az elfogadott dátum.

A 325-ben ülésezett niceai zsinat határozott úgy, hogy mindenkinek december 25-én kell megünnepelni Jézus földi születésnapját.

Lorenzo Costa: Szent család (Forrás: Wikipedia)

Mindezzel minden bizonnyal a Római Birodalomban az idő tájt igencsak népszerű Mithras-kultuszt kívánták ellensúlyozni, amely a téli napfordulón ünnepelte a Napisten sötétség felett aratott győzelmét. December 25-e tehát eredetileg pogány ünnep volt, a zsinati atyák azonban azt mondták: Jézus legyőzte a sötétséget, s a pogány kultuszt ezzel mintegy „megkeresztelték”.

A Jézus születését megelőző négyhetes időszak adventi ünnepköre csak ezt követően alakult ki. Maga az advent szó is a Jézus megszületése után vágyódó várakozás időszakára utal, hiszen eljövetelt jelent, és az adventus Domini, ieiunium Spiritus Sancti, vagyis az Úr eljövetelét hirdető szent időt jelző latin szövegből ered. Liturgikus gyökerei a nyugati egyházban egészen a 4. századig nyúlnak, bár akkor a karácsony és vízkereszt közötti három hetet jelentette. Abban az időben ugyanis a felnőtteket keresztelték meg, és a jelöltnek ez irányú várakozására utalt az advent. Mostani helyére száz évvel később került, hogy aztán Szimpliciusz pápa rögzítse, VII. Gergely pápa pedig kijelölje a négy adventi vasárnapot.

Advent: a lelki megtisztulás időszaka, a bennünk rejlő béke és szeretet felszítása, hogy jó és méltó helyre érkezhessen a kis Jézus. Hiszen mindannyiunknak szállást kell adni, be kell fogadni őt. Így válik a lelkünk Jézus bölcsőjévé.

Megható, ahogyan mindezt az egyháztól fiatal korában eltávolodó és oda csak idős fejjel visszatérő Kosztolányi Dezső sóvárgó szeretettel foglalta össze: „Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az »Ó fényességes szép hajnal«, kezdetű ódon ádventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az ádventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet »szentestének« neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül.”

A kereszténység tele van tűzdelve mélyértelmű szimbólumokkal. Nincs ez másként az adventtel sem, amelyet egy kör alakú koszorú és négy gyertya jelképez.

Vizsgáljuk meg a jelentéseit! A kört régen a legtökéletesebb geometriai formának tartották, hiszen a felületének minden pontja azonos távolságra van a középponttól. A felülete egyúttal végtelen is, hiszen a két pontja közötti távolságot az idő végezetéig felezhetjük, akkor sem érnénk a végére. Nem véletlen, hogy Isten örökkévaló szeretetét jelképezi, a felületét díszítő örökzöld ágak pedig a remény és az élet szimbólumai. A koszorún négy gyertyát kell elhelyezni, ezeket az adventi ünnepkör előrehaladtával rendre egymás után kell meggyújtani, a növekvő fény pedig Jézus eljövetelének közeledtét jelzi.

Fotó: MTI/Komka Péter

A koszorút övező vörös vagy lila színű szalag a bűnbeesést és a megváltás ígéretét szimbolizálja.

A gyertyák színei is jelentéssel bírnak. A protestánsok piros gyertyát használnak, ami a szeretetet, a hálát jelképezi, a katolikusok ezzel szemben három lila és egy rózsaszínű gyertyát használnak. A lila szín nemcsak az advent, de a nagyböjt jelképe is, és a bűnbánatra utal, a rózsaín ugyanakkor az öröm színe. Elsőnek egy lila gyertyát gyújtanak, amely a hithez kapcsolódik, meg Ádámhoz és Évához, hiszen Isten elsőnek nekik ígérte meg a megváltást, amit az istenfélő emberek azóta is hittel vallják. Szívhez szólóan írt erről az érzésről, vagyis a hitről az amúgy a református felekezethez tartozó Ady Endre az Imádság úrvacsora előtt című versében: „Add nekem azt a holt hitet, / Istenem, / Hogy nem kell ám fenékig inni / S kelyhed szent borából elég / Egy korty: hinni”.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: Shutterstock)