×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Ötvenhat

 

Ahogyan Jefferson mondta: a szabadság fáját néha hazafiak és zsarnokok vérével kell meglocsolni. 50+15 - a hatvanötödik évforduló – kezdi ünnepi blogbejegyzését Máthé Áron történész, szociológus.

A magyar nép számos alkalommal írta bele magát a szabadságért folytatott küzdelem történetébe, a legnagyszerűbben 1956-ban. A szabadságharcosok lenyűgözték a világot hősiességükkel, és jószerivel puszta kézzel küzdöttek a túlerővel. Árulás és kegyetlen elnyomás gyűrte le őket. Az 1956-os forradalom az emberiség örök vágyából fakadt, hogy békében élhessen, imádkozhasson és dolgozhasson, és hogy az ember a saját sorsáról dönthessen. A magyar forradalom örökre lerántotta a leplet a kommunizmus hazugságáról, hogy az a népet képviselné. (Ronald Reagan 5555.sz. elnöki dekrétuma, 1986)

Mintha tegnap lett volna… Az alábbi beszámolóval szeretnénk annak a mondásnak az igazságát aláhúzni, hogy a szabadság mindig egy nemzedékre van a kihalástól. Kis túlzással akár 1956-ból is származhatna.

"Nagyon brutálisan megvertek minket. Engem a hajamnál fogva kicibáltak és gumibottal elkezdtek ütni. Kaptam egy ütést a fejemre, vállamra, hátamra és a bordámra. Ezek után megbilincseltek, a gyorsbilincset olyan erősen megszorították, hogy mind a két csuklómból csorgott a vér. Heten voltunk ebben a kapualjban, a ’bűntársaimmal’, akikkel csoportosan felfegyverkezve, hivatalos személy elleni erőszakot követtünk el a bíróság szerint. Csak Milánt és Líviát ismertem közülük és fegyver sem volt és semmiféle bűncselekményt nem követtünk el. Megbilincselve vittek minket a Magyar Rádió épületéig. Milán előttem ment és láttam, hogy leejtette a kabátját, amiért szóltam, hogy „–A kabát !”-válaszként egy nagy ütést kaptam a hátamra gumibottal, és egy szép –Kussolj Ribanc – jelzőt. Milánt többször nagyon – nagyon megverték, megrugdosták a rádióba vezető úton.

Mikor odaértünk, az udvaron kellett kb. 1. 5 órát mozdulatlanul térdepelnünk. Nem szólalhattunk meg és csak a falat nézhettük. Közölték velünk, hogy innentől kezdve nevünk az nincs, csak egy számunk, amit filctollal ránk firkáltak. Mellettem térdepelt Lívia és láttam, hogy csurom vér a feje, de ez senkit nem érdekelt. Egyfolytában „kurvának” és „ribancnak” hívtak minket. Innen a VIII. kerületi kapitányságra vittek minket, ahol szintén térdepelnünk kellett kb. ¾órát. Különböző szintén gusztustalan megjegyzéseket kaptunk. Majd egy embertelenül szörnyű cellába zártak minket, aminek a berendezése egy vaságyból állt. Az ételt meg sem említem, hogy milyen minőségű volt. Következő nap átvittek a Gyorskocsi utcába, ott is egy napot töltöttem el egy magánzárkában. Szombaton volt a tárgyalás, amin 30 nap előzetest ítéltek nekünk, mert a bűnismétlés és szökés veszélyétől tartottak. A bírónő egyáltalán nem figyelt az ügyvédemre, rá sem nézett, és gondolkodás nélkül hozott ítéletet. Az engem kísérő rend őre igen lebecsmérlő és fenyegető megjegyzésekkel illette az ügyvédemet, idézem: „-Annyit hazudik, hogy ki kéne nyírni, mondjuk ennyi pénzért én is tudnék hazudozni!” A 30 napot a Nagy Ignácban kezdtük meg, a tárgyalás után odavittek, ahol az udvaron szintén egy órás térdepelés következett egy tbc, beteg ember mellett. Majd utána bevittek egy hosszú folyosóra, ahol vagy 15 ember óriási terpeszben, hátratett kézzel, fejjel az ajtót támasztotta. Engem is beállítottak a sorba. Ha nem volt elég nagy a terpesz, akkor elég nagyot rúgtak a bokámba és ez így ment kb. egy bő órán keresztül. Már remegett a lábam, másnap meg mind a két bokám véraláfutásos volt. Felvették az adataimat, itt szintén nem volt nevem, csak egy új számom. 3 napig magánzárkában voltam, utána egy 5 fős zárkába kerültem, ahol én voltam a kisebbség… de ettől függetlenül nagyon rendesek voltak a rabtársaim. Ezt viszont nem tudom elmondani az őrökről, akik nemhogy kedvesek nem voltak, de rosszindulatúan direkt megaláztak folyamatosan. Egy pl. : sétáról jöttünk vissza, kiállítottak a sorból, bevittek egy fürdőszobába, meztelenre vetkőztettek és többszöri guggolásra kényszeríttettek. Vagy az ügyvéddel való beszélgetés után egy ablaktalan kis helységben otthagytak.”

Forrás: A Civil Jogász Bizottság jelentése 2006-ról