A Levegő Munkacsoport szerint a közösségi közlekedésben van többletkapacitás, a telekocsizás terjedése pedig még tovább javítana a helyzeten – írta meg az Infostart.
A fővárosban és környékén a légszennyezés évente több mint háromezer ember korai halálát és mintegy hárommillió megbetegedését okozza. A Budapest Fejlesztési Központ adatai szerint a dugó okozta kár évente 300 milliárd forint – részletezte az útdíj bevezetésének indokoltságát Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a portál beszámolója szerint.
Tehát úgy gondoljuk, hogy az 500 forintos behajtási díj Budapesten is komoly eredményeket hozna, és
az útdíj bevezetéséhez előbb-utóbb – várhatóan a választások után – meglesz a politikai akarat is
– mondta Lukács András, és hozzátette: a közösségi közlekedés elbírná a plusz 15–20 százalékos forgalmat, hiszen a pandémia miatt most egyébként is visszaesett a tömegközlekedéssel utazók száma, és legfeljebb egy-két vonalon kellene pluszjárműveket beállítani.
Korábban a hirado.hu is beszámolt arról, hogy a Levegő Munkacsoport levelet írt Karácsony Gergely főpolgármesternek, és petíciót indított a dugódíj bevezetéséért.
A Soros Györgyhöz köthető aHang nevű, az előválasztás lebonyolításában kulcsszerepet játszó szervezet oldalán jelent meg a Levegő Munkacsoport Karácsonyhoz írt levele, amelyben a főpolgármestert arra kérik, hogy vezessen be útdíjat Budapesten. Ennek érdekében aláírásgyűjtésbe is kezdett a szervezet.
A fővárost közlekedési káoszba taszító főpolgármester már korábban is beszélt a dugódíj esetleges bevezetéséről.
A Karácsony regnálása óta fővárosszerte tapasztalható „autósüldözés” paradox módon a nyári vakáció idején még magasabb fokozatba kapcsolt: lezárták a pesti alsó rakpartot, újabb sávokat vettek el az autósoktól, és a Lánchidat is lezárták. Ez akkora mértékű torlódásokat eredményezett, hogy még este 10 órakor is nehezen lehet haladni a fővárosban.
A címlapfotó illusztráció.