Varga Judit kevesek által ismert érdekességet is elárult Balatonfüredről az Anna-bálon

 

Július utolsó hetében a reformkori hagyomány újra elevenné válik Balatonfüreden – mondta az igazságügyi miniszter a 196. balatonfüredi Anna-bál megnyitóján szombaton.

Varga Judit a rendezvényt Magyarország „legékesebb gyöngyszemének” nevezve úgy fogalmazott: Balatonfüred vendégszerető város, amely sok művészt megihletett már.

Hozzátette: azt azonban kevesen tudják, hogy ebben a városban született meg Magyarország első büntető törvénykönyve, a Csemegi-kódex, amelyet Csemegi Károly jogász, kúriai tanácselnök a Jókai-villával szemközti házban alkotott meg.


A tárcavezető arról is beszélt, hogy a 196 éve tartó hagyomány néha megtört, például 1916-ban az I. világháború miatt, és tavaly sem rendezhették meg a bált a koronavírus-járvány miatt.

Varga Judit a kormány nevében köszönetet mondott mindenkinek, akik azért tettek, hogy átvészeljük a járványidőszakot.

Porga Gyula, Balatonfüred kulturális testvérvárosa, Veszprém polgármestere a két város kapcsolatát méltatva kiemelte: az Európa Kulturális Fővárosa programot Veszprém nem egyedül, hanem a régióval közösen rendezi.

Az a gazdag történelmi tradíció, amelynek a térségben meg kell felelni, arra is kötelez, hogy ne elégedjünk meg annak megőrzésével, amit az elődeink felépítettek, hanem mindig tegyünk is hozzá - hívta fel a figyelmet a veszprémi polgármester.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott: nem csak „Anna örök”, hanem az Anna-bál is az, még akkor is, ha tavaly a járvány miatt nem tudták megszervezni a rendezvényt.

Nagy lehetőségnek nevezte, hogy Veszprém nemcsak Balatonfüredet, hanem az egész Balaton régiót is bevonta az Európa kulturális fővárosa programba. Bóka István reményét fejezte ki, hogy a Petőfi-bicentenáriumnak is kiemelt rendezvénye lesz az Anna-bál.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

Címlapfotó: Facebook