×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Borsodban jégeső pusztított, a fővárosban aluljárókat kellett lezárni – és az árhullám csak most jön!

 

Az elmúlt két napban sem kímélték meg az országot a viharok és a heves esőzések. A katasztrófavédőket főként elöntött pincékhez, alagsorokhoz riasztották. Több folyó vízszintje megemelkedett, sőt néhány patak ki is lépett a medréből. Az eleve lezárásokkal terhelt budapesti utakon forgalmi káoszt okozott az időjárás, számos tömegközlekedési járatot pedig le kellett állítani vagy elterelni.


Elemi erővel, csaknem egy óráig zuhogott a jégeső tegnap délután Aggteleken. Várnai Gyula portáján mindent elpusztított a meggyméretű jég. A szőlő, a gyümölcsök és a dísznövények is tönkrementek.

„Még ilyet nem éltem át. Egy ilyen hihetetlen jégverés, vagy nem tudom, minek mondják ezt... hivatalosan viharcella... Szörnyű volt. Ezt nem kitörte tövestül, hanem eltörte” – mondta a Híradónak az aggteleki gazda.

Hetek óta jelentős károkat okoznak a felhőszakadások és a jégeső. A napokban egy nagykállói almaültetvényt is letarolt a szél. Több ezer gyümölcsfa és betonoszlopok fekszenek egymás mellett, sorban a földön. Szinte minden ágon ott az éretlen gyümölcs. Harmadik napja mérik fel a károkat, de még mindig nem értek a végére.

„Hihetetlen, hogy ilyen megtörténik. Mert ez mintha lecsapott volna felülről, utána pedig mint aki jól végezte dolgát, elment. Nincs nyoma máshol, csak itt ez a rész. Háromezer fa, ami megsemmisült”

– panaszolta Katona János.


A hirtelen lezúduló eső is problémát okozott: Dunakiliti utcái percek alatt változtak folyóvá vasárnap délután. A rengeteg vizet még ma is szivattyúzták a tűzoltók. A víz pincékbe is betört, volt ahol majdnem egy méter magasan állt.

 „A rekord mennyiségű eső, a 170 milliméter csapadék nem okozott olyan kárt, aminek nyomán a településen bárkit is ki kellett volna költöztetni” – mondta Kovács Andor Tamásné polgármester.

Hétfőn reggel mintegy ötven helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit a fővárosban és Pest megyében.

Budapesten az emberek bokáig, az autók pedig tengelyig merültek az áradatban. Több aluljáró járhatatlanná vált.

„Találkoztunk a nagykörúton is olyan útszakasszal, ahol hatalmas vízátfolyások nehezítették az autósok közlekedését. Láttunk olyan autót, ami félig elmerült a vízátfolyásban. A budai oldalon is, a hegyről folyamatosan zúdul le a csapadék” – jelentette a Híradó tudósítója.


A Borsod–Abaúj–Zemplén megyei Jósvafőn vasárnap este a Baradla patakon vonult le villámárvíz. Több utcában egészen hajnalig kritikus volt a helyzet, 15 házat fenyegetett elöntéssel az áradás. Ötezer homokzsákkal tudták csak visszaszorítani a hömpölygő patakot.

„Hidat vitt el a víz, meg igazából nem tudjuk teljesen felmérni a károkat, mert most takarítunk. Iszapokat mossuk el, segítünk olyan ingatlanokon ahol egyedül élnek, vagy bement az iszap” – sorolta Jóna Gábor, Jósvafő polgármestere.

Már Magyarországon tart a dunai árhullám: Nagybajcsnál bokáig ér a víz a hullámtérben. A folyó nem fenyeget emberéletet és ingatlanokat sem; várhatóan kedden III. fokú készültség mellett tetőzik a községnél.

 „Ez az árhullám minden körülmények között az árvízvédelmi töltések között fog lefolyni. Operatív beavatkozásokra nem számítunk, tehát homokzsákok igénybevételére nem fog sor kerülni”

– mondta Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Ezt követően tovább enyhül a levonuló árhullám ereje. Az előrejelzések szerint Budapestnél szerdán a nap második felében tetőzik majd a Duna de itt sem lesz szükség beavatkozásra.

A címlapfotó illusztráció.