×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Demográfiai Csúcs

 

Szeptember 23-24-én negyedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Demográfiai Csúcsot a Várkert Bazárban – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.

Novák Katalin közölte: a nemzetközi rendezvényre tizenhat országból több mint ötven felszólalót várnak, és várhatóan hat állam-, illetve kormányfő szólal majd fel, köztük Orbán Viktor miniszterelnök.

A rendezvény célja, hogy ismét beszéljenek a demográfiai kihívásokról, a rájuk adandó és adható válaszokról. Az idei találkozó középpontjában az élet fenntarthatósága áll, és az az üzenete, hogy a fenntarthatóság záloga a család, a gyermek – mondta.

A tárca nélküli miniszter elmondta, hogy a találkozó résztvevői megbeszélhetik a családok támogatásának fontosságát.

A demográfiai csúcson részt vesznek az egyházak képviselői, politikusok, a tudományos és a civil élet szereplői.

Számítanak arra is, hogy az Európai Bizottság magas szinten képviselteti majd magát – közölte.

Novák Katalin elmondta, Magyarország az elmúlt években a családokért dolgozók találkozóhelyévé vált, hiszen itt gyűlnek össze rendszeresen azok, akik a családokat a középpontba állítják.

Demográfiai válság van Európa-szerte és a világ fejlett részén mindenhol. Nincsen olyan európai ország, ahol elegendő gyermek születne ahhoz, hogy akár csak fenntartsák azt a népességet, amellyel most rendelkeznek. A fiatalok szeretnének gyermeket, de mégsem lesznek gyerekeik, családban képzelik el az életüket, de valahogy mégsem így alakul – fejtette ki.

Novák Katalin közölte, ebben szeretnének segíteni, mert számukra a demográfia nem egy közgazdasági probléma.

A demográfia az emberekről és a családokról szól. Ez arról szól, hogy képesek vagyunk-e arra, hogy mindenkinek annyi gyermeke lehessen, amennyit szeretne. Képesek vagyunk-e megteremteni annak a feltételeit, hogy ne legyenek anyagi akadályai a gyermekvállalásnak” – fogalmazott, majd hozzátette: erről szól a kormány családpolitikája 2010 óta.

Novák Katalin azt mondta, a magyar családpolitika nemzetközi szinten is nagy figyelmet vont magára, „szinte exportcikkünk lett”.

Számos országban küzdenek azzal, hogy a családi értékek háttérbe szorulnak, és számos olyan törekvés van, amely a hagyományos családok ellen irányul – közölte.

Emlékeztetett, 2015 óta kétévente rendezik meg a demográfiai csúcsot.

A rendezvény honlapja ide kattintva érhető el.

Címlapfotó: Novák Katalin (Forrás: MTI/Balogh Zoltán)