Három turistaház újult meg a Pilisi Parkerdőben

 

Átadták pénteken a Pilisi Parkerdő Zrt. teljesen megújított és kibővített Anna-laki pihenőhelyét.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Telkihez közel eső pihenőhelyen elmondta, hogy a kormány 55 millió forintot biztosított a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programban.

Ebből az összegből három turistaház újult meg: a Czibulka János Kőhegyi Menedékház, a Budakeszi Vadászház és az Anna-laki pihenő – közölte Menczer Tamás. Utóbbit teljes felújították, kicserélték a bútorokat, modernizálták a kiülőket és az energetikai rendszert. A pihenőhely befogadóképessége tízről huszonkettőre nőtt.


Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány miatt az elmúlt másfél évben kevés lehetőség volt a közösségi életre.

Öt és fél millió beoltott után a korlátozások jelentős része megszűnik, és lehetőség lesz összejövetelekre, vagy közös kirándulásokra, időtöltésekre, amelyek egyik célpontja az Anna-laki pihenőhely is lehet – tette hozzá.

Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár azt mondta, hogy a főváros környéki erdőknek jelentősen megváltozott a szerepe a második világháború óta.

A háború utáni újjáépítés időszakában sok fára volt szükség, amelyet ezekből az erdőkből vittek Budapestre, ám manapság nem az erdők gazdasági rendeltetése, hanem az ökoturisztika és a közjólét a fontos – tette hozzá.

Petényi Mirkó, az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója kiemelte: országszerte 98 turistaház újul meg az év végéig. Reményét fejezte ki, hogy a következő években azt a néhányat is felújítják, amely eddig kimaradt.

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a társaság által kezelt erdők mintegy hárommillió embernek nyújtanak lehetőséget pihenésre, a szabadidő aktív eltöltésére.

A címlapfotó illusztráció.