Orbán: A nemzeti összetartozás gondolata erősebb, mint bármikor volt

 

A magyar nemzet megmaradt, azok, akiket elszakítottak tőlünk fizikai valójukban, lélekben mindig is velünk maradtak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő kijelentette, van egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik az országhatárokon. És ennek a lelki közösségnek a megőrzése – az elmúlt nehéz száz év ellenére – mégis csak sikerült – mondta.

Orbán Viktor azt mondta: a nemzeti összetartozás gondolata erős, erősebb mint a korábbi évtizedekben bármikor is volt.


 

Miközben nem fogjuk elfelejteni mindazt, ami történt, nem akarjuk örökre vereségre ítélt népnek tekinteni magunkat. Erősek, sikeresek akarunk lenni, részben azok is vagyunk. Miért ítélnénk magunkat vereségtudatra? – fogalmazott a miniszterelnök.

Kiderült, hogy a szomszédaink is, akikkel Trianon okán van is számos vitánk az ott élő magyarok jogait illetően, az erőt és a sikert respektálják.

Amióta sikerült megerősödnünk, azóta javítottuk a szomszédainkkal a viszonyt. Egyre több szomszédunkkal egyre jobb kapcsolatban vagyunk, nem ellenfeleket gyűjtünk, hanem barátokat – jelentette ki Orbán Viktor.

A címlapfotó illusztráció.