Titkos jótevő járt a Bethesda Gyermekkórházban

 

Megható gesztussal kedveskedtek a gyermekkórház dolgozóinak.

A tegnapi nap folyamán szívmelengető képeket osztott meg a Bethesda Gyermekkórház a Facebookon. Ahogyan a posztban fogalmaztak, egy „titkos jótevő” egy B betű mellé egy szív alakot formázott gyertyákból, amellyel háláját és köszönetét fejezte ki. Este a meggyújtott gyertyák gyönyörű látványa fogadta a dolgozókat.

„Képzeljétek el, milyen érzés lehet erre a látványra érkezni, az esti ügyeletbe dolgozni…”

– írták a Facebook-oldalukon.


Nem véletlen, hogy ilyen figyelmes gesztusok érkeznek a kórház felé, hiszen a nehéz időszak ellenére, az utóbbi pár hónapban többször sikerült mosolyt csalniuk az emberek arcára. Ahogy arról korábban beszámoltunk, nemrég a Bethesda Gyermekkórház dolgozói táncoltak, hiszen ők is részt vettek a Jerusalema-tánckihívásban. Megható összefogás révén múlt hét óta pedig a kórház betonkerítését gyerekkönyvek színes gerincei borítják. Erre az összefogásra, jókedvre, kitartásra most a harmadik hullám alatt még nagyobb szükség van, mint eddig. A járvány ezen szakaszában, kétszer-háromszor több gyermek fertőződik meg a vírussal és kerül kórházba, súlyosabb esetekben lélegeztetőgépre.