Tízéves a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

 

Éppen egy évtizeddel ezelőtt, 2011 márciusában indult el az első négy keresztény roma szakkollégium, amely a felsőoktatásba bekerült roma fiataloknak nyújt személyre szabott segítséget. Debrecenben a református, Budapesten a jezsuita, Nyíregyházán az evangélikus, Miskolcon a görögkatolikus egyház indította el a szakkollégiumi hálózatot, amelynek mára tizenegy tagja van. Az évfordulón egyházi és állami méltóságok értékelték az elmúlt tíz évet.


Gratulálni kell minden roma fiatalnak, aki az érettségit sikerrel letette és felvették egy egyetemre. Innentől kezdődik a feladat: bent tartani őket a rendszerben, bátorítani, a közösség erejével nem hagyni, hogy kiessenek – indította a beszélgetést­ Kocsis Fülöp érsek-metropolita, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke. „Lehet, hogy a fiatalnak korábban voltak rossz tapasztalatai, hogy kinézték az iskolából a bőrszíne miatt, de a szakkollégiumi közösségben megtapasztalja, hogy lehet cigánynak és nem cigánynak együtt fejlődni, dolgozni és tanulni” – fogalmazott. Kocsis Fülöp szerint gyászként élték meg, ha valaki kiesett a szakkollégiumból.


Ha a gyermekkorban és fiatalkorban nincs pozitív élményünk azokról, akik tőlünk különböznek, utána már nehezebb lesz – hangsúlyozta Balog Zoltán református püspök. A volt emberi erőforrás miniszter példaként saját gyermekkorát hozta fel, mint mondta, roma gyerekekkel együtt nőtt fel, majd a diósgyőri gépgyárban egy roma brigádot vezetett. Balog Zoltán szerint az elmúlt tíz évben izgalmas vitáik voltak az együtt-külön kérdésről, vagy arról, mennyire vállalhatják fel az egyházak a lelkiséget a szakkollégiumok kapcsán.„Én azt mondtam: fel kell vállalnunk, hogy mi olyan pluszt tudunk adni nekik, amit mások nem” – fűzte hozzá a püspök.

Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár szerint a hátrányos helyzetű fiatalok olyan közösségi kapcsolati hiánnyal érkeznek az egyetemre, amit nehéz pótolni. „Az egyetem megadja a lexikális tudást, ezek a fiatalok remekül teljesítenek később a szakmájukban, de életük a megszerzett tudás mellett azon (is) múlik, hogyan tudják átvészelni a nehézségeket.

A legnagyobb kincs, ha van mögöttük egy megtartó közösség, amire támaszkodni tudnak

– mondta.

Fabinyi Tamás evangélikus püspök tizenhárom évet töltött lelkészként Kőbányán, ahol megtapasztalta a valóságos gettó falait és látta, milyen ellenállás van a szívekben is. A nyolcvanas években ez még az egyházban is kapott negatív visszajelzést, hogy túl pozitívan nyilatkozik a romákról. „Ezek a rossz példák is motiváltak, hogy lebontsuk az előítélet falait.

Forrai Tamás jezsuita szerzetes korábban a miskolci Avas lakótelep nyolcosztályos gimnáziumát és plébániáját vezette, itt vált világossá számára, mit tud segíteni egy közösség, és mit jelent a valódi integráció. „Ha nem tudunk tízévesen behozni egy hátrányos helyzetű gyermeket a nyolcosztályos gimnáziumunkba, utána már évről-évre nehezebb. Szükségük van egy komoly, megerősítő háttérre, amit ha a saját közegük nem tud megadni nekik, nekünk kell hozzátenni” – magyarázta a szerzetes.

A beszélgetők egyetértettek abban, hogy a felsőoktatásban még mindig nagyon alacsony - 1,4 százalék - a roma fiatalok aránya, ezért a szakkollégiumok elindultak a középiskolások felé, hogy bevonzzák az utánpótlást. Rámutattak: a szakkollégiumok nélkül a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok között is nagyobb lenne a lemorzsolódás.

Balog Zoltán szerint az egyházak a munka könnyebbik végét fogták meg, hiszen ha valakinek érettségije van, már olyan nagy tragédia nem történhet vele a munka világában. A tömeges lemorzsolódások a szakképzésre jellemzőek, ezért a volt miniszter szerint érdemes megfontolni a szakkollégiumi hálózat kiterjesztését a szakképzés rendszerére is. A jelenlévők ezt pozitívan fogadták: Fabinyi püspök szerint az egyházon belül is meg kellene küzdeni, hogy ne csak az elitképzést támogassák.

Kocsi Fülöp szerint a középiskolás kollégiumokba sokkal nehezebb behozni a roma gyerekeket. „A cigány családok nagyon maguk mellett szeretnék tartani a kisebb gyermekeket, nagyobb ráhatás kellene, hogy merjék ránk bízni őket.” Forrai Tamás szerint az elmúlt 10 év eredménye, hogy egyházaink megnyíltak és érzékennyé váltak a téma előtt. „Amikor álmodunk, tervezünk és imádkozunk, a roma fiatalok témája mindig ott van gondolkodásunkban.

A vezető kép forrása: YouTube (A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciája, 2017, Miskolc).