Keleti Ágnes is regisztrált a vakcinára

 

A két nap múlva százéves Keleti Ágnes is megkapja majd a koronavírus elleni oltóanyagot. Az ötszörös olimpiai bajnok és a nemzet sportolója regisztrációja is ott van már a több, mint egymillió jelentkezőé között, akik úgy döntöttek, hogy élnének az oltással. A kormányszóvivő azt mondta: a regisztrálók nagy száma is jelzi, hogy a magyarok látják, csak az oltással lehet majd megállítani a járványt – hangzott el az M1 Híradójában.


Közelgő századik születésnapja alkalmából látogatta meg a kormányszóvivő Keleti Ágnest, ötszörös olimpiai bajnok tornászt. Keleti Ágnes harmincegy évesen, 1952-ben nyerte első olimpiai aranyérmét, aki később még négy aranyérmet szerzett ötkarikás játékokon.


A sportoló összesen tíz érmet nyert olimpiákon, amivel a legeredményesebb magyar tornásznő, és Gerevich Aladár mögött a második legeredményesebb olimpikon.

A jelenlegi koronavírus-járvány közepette az olimpikon hozzátartozói aggódnak a sportoló egészségéért, ezért szeretnék, ha Keleti Ágnes is megkapná az oltást.

A nemzet sportolójának a koronavírus elleni oltáshoz szükséges regisztrációjában Szentkirályi Alexandra segített. A kormányszóvivő emlékeztetett rá, hogy már több, mint egymillióan regisztráltak a koronavírus elleni oltásra.

Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy a járvány eddigi kezelése a kormány és a magyar emberek közös sikere, amit az oltások tudnak megerősíteni.

Kiemelte: az oltás önkéntes és ingyenes, a regisztrációra azért van szükség, hogy a hatóságok felvehessék a kapcsolatot a jelentkezőkkel, amikor az oltóanyagok megérkeznek Magyarországra.

Keleti Ágnest óriási megtiszteltetés érte, hiszen az ötszörös olimpiai bajnok tornászról nevezik el a közelmúltban felújított Újpesti Torna Egylet tornacsarnokát.

A címlapfotó illusztráció.