Az első adag vakcinák december 27-én érkeznek hazánkba

 

Ahhoz azonban, hogy a pandémia terjedését meg lehessen akadályozni, az oltható személyek mintegy 60 százalékát be kell oltani. Első körben az egészségügyi dolgozókat kell vakcinázni.

Müller Cecília országos tiszti főorvos és az ORFK szóvivőjének online sajtótájékoztatója.

Több európai országhoz hasonlóan

a magyar kormány a mai nappal megtiltotta a Nagy-Britanniából érkező repülőjáratok leszállását.

Magyarország területén veszélybe került légi jármű kivételével Magyarországon nem szállhat le – tájékoztatott Kis Róbert rendőr alezredes.

A kormány ezen kívül december 24-én estére feloldotta a kijárási korlátozást. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a 14 év alatti gyermekek nem tartoznak bele a családi összejövetelek 10 fős korlátozásába.

Megjelent a karácsonyi időszakra vonatkozó védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Kiss Róbert elmondta,

a kormány felfüggeszti a kijárási tilalmat szentestére,

így december 24-én este 8 óra és 25-én reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen tartózkodás. Hozzátette: a családi összejöveteleken, magánrendezvényeken – a 14 évesnél fiatalabbakat nem számítva – legfeljebb tízen vehetnek részt.

Az alezredes azt kérte mindenkitől, hogy a védekezés sikeréért az ünnepi időszakban is kerülje a nagyobb összejöveteleket és halasztható rokonlátogatásokat.

Emlékeztetett, a kormány – éjfélkor életbe lépett döntésével – több európai országhoz hasonlóan megtiltotta a Nagy-Britannia és Észak-Írország területéről érkező repülőjáratok leszállását.

A korlátozásra azért van szükség, mert az Egyesült Királyságban a koronavírus új változatának megjelenésével felgyorsult a járvány terjedése. Az intézkedés – a veszélybe került légijármű kivételével – a menetrend szerinti és a nem menetrend szerinti járatokra egyaránt vonatkozik.

Kiss Róbert elmondta, hogy hétfőn 296 ember ellen intézkedtek a rendőrök a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt. A november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november 11-étől hatályos kijárási tilalom ellenőrzése óta 15 732 esetben intézkedtek.

Hétfőn 244 emberrel szemben kellett fellépni, amiért nem vagy nem helyesen viselte a maszkot, közülük 236-an a 10 ezresnél népesebb településen szegték meg a maszkviselésre vonatkozó helyi szabályokat, tömegközlekedési eszközön vagy megállóban egy ember, kereskedelmi egységekben heten nem tartották be az előírásokat.

A védelmi intézkedések

szeptember 21-ei hatályba lépése óta a rendőröknek 15 132 alkalommal kellett fellépniük ilyen szabályszegés miatt.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 650 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 171 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 479-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Hétfőn egy pécsi sörözőt és egy újpesti eszpresszót kellett bezárni harminc, illetve hét napra, mert helyben kiszolgálták szeszes itallal a betérőket. Eddig összesen 103 vendéglátóhely ideiglenes bezárásáról döntöttek.

A rendőrök a külföldiek átutazására vonatkozó szabályok megsértése miatt 88 alkalommal, az előírások szeptember 1-jei hatályba lépése óta pedig összesen 8358-szor intézkedtek – tudatta Kiss Róbert.

Elmondta azt is, hogy hétfőn 4467 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 35 624-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 4267-en regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 14186 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban levőknél hétfőn.

Müller Cecília országos tiszti főorvos örömhírt jelentett be:

hétfőn az európai gyógyszerügynökség kiadta a használati engedélyt az első Covid-19-vakcinára egész Európára,

így Magyarországra vonatkozóan is. Az első adag vakcinák december 27-én érkeznek hazánkba, akkor meg is kezdődik az egészségügyi dolgozók beoltása – mondta a tiszti főorvos.

Hozzátette, hogy az immunrendszer az oltást követő 7. napon már alkalmassá válik arra, hogy kivédje a vírus „támadását”. Ahhoz azonban, hogy a pandémia terjedését meg lehessen akadályozni, az oltható személyek mintegy 60 százalékát be kell oltani. Első körben az egészségügyi dolgozókat kell vakcinázni, akik a járvány elleni harc frontvonalában dolgoznak. Müller Cecília megismételte, hogy

első körben jelképesen mintegy 5000 személyt fognak beoltani,

majd három hét múlva meg kell ismételni az oltást, hogy hatékony legyen.

​Az (oltási) alkalmazási előírat a vakcinával együtt érkezik majd. A beoltottaknak teljes körű tájékoztatást fognak nyújtani, hogy mindenki, akit beoltanak, tisztában legyen az oltás várható hatásaival.

Bízunk abban – mondta Müller Cecília – hogy már december 27-én el lehet kezdeni az egészségügyi dolgozók vakcinázását.

A országos tiszti főorvos megköszönte, hogy eddig már több mint 300 ezren jelentkeztek a koronavírus-oltásra a kormányzati portálon. Mind mondta, ezzel jelentősen segítik a szakemberek munkáját, ezért azt kérte, hogy vagy a honlapon, vagy a jelentkezési lapot kitöltve postai úton juttassa el a megadott címre.
Oltásra jelentkezni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon lehet.

Müller Cecília megerősítette, hogy

a járvány második hulláma valóban tetőzött már Magyarországon,

és egy platózás látható. Miután azonban a védőoltás megkapása során, az első oltás után még senki sem válik védetté a koronavírus ellen, és a második oltás után is csak egy héttel tud megfelelően védekezni az immunrendszer, továbbra is óvatosságra, a szabályok betartására kért mindenkit.

Az óvatosságot különösen indokolja az is, hogy a környező országokban gyorsul a fertőzés terjedése.

Az ünnepeket kellő mértékletességgel, a találkozások minimalizálásával kell most tölteni

– hangsúlyozta Müller Cecília. Csak egészségesen, tünetmentesen szabad bárkit meglátogatni az ünnepek során.

Az elmúlt néhány órában ismét 180 beteget veszítettünk el. A legidősebb elhunyt beteg 99 éves volt. Az egészségügy, a kórházak leterheltsége továbbra is magas, több mint 7 500 főt ápolnak jelenleg kórházban, 522-es vannak lélegeztetőgépen. Javulás tehát csak az új fertőzések esetében érzékelhető – hívta fel a figyelmet a tiszti főorvos.

​A szeretet találékony, és megkeresi azokat az utakat, amelyeken keresztül biztonságosan ki tud fejeződni a kapcsolattartás – fogalmazott. Ha rendkívüli körülmények között is, de nagyon sok intézményben kialakítottak olyan helyeket, amelyek lehetőséget adnak a biztonságos találkozásra, akár plexifallal, akár külön konténer vagy sátor segítségével, mondta Müller Cecília.
Ha egy ápolt vagy beteg eltávozik egy gondozóházból, szociális intézményből, szűk körben találkozhat a családtagjaival. Ha az illető hosszabb időre, 10 napon túlra távozik el, akkor két negatív PCR-teszt „árán” térhet vissza az intézménybe – mondta a tiszti főorvos, aki köszönetet mondott valamennyi ápolónak az áldozatos munkájáért.

A címlapfotó illusztráció.