×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ünnepi fényekbe öltöznek a BKV járművei

 

December első hétvégéjén több új ünnepi járművet is indít a BKV, péntektől többek között két újabb fényvillamos és egy szóló Fénytroli közlekedik, szombaton pedig elindul a Mikulásbusz is – közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV Zrt.) pénteken.

Az idei ünnepek sok szempontból különböznek majd a korábbi években megszokottaktól, a BKV azonban ebben az évben is bővítette ünnepi flottáját – olvasható a közleményben.

Mint írják, tizenkét évvel ezelőtt gördült ki először a remízből a BKV Fényvillamosa, amelynek népszerűsége azóta is töretlen. Idén három új társat is kap az eddig közlekedő, feldíszített UV villamos.

Ezek egyike lesz a nagy múltú KCSV-7 típusú villamos, amelyet 230 méter LED szalag, azaz csaknem 16000 kis lámpa fog díszíteni.

Az ünnepi jármű hétfőn és szerdán a 2M, a hét többi napján pedig a 2-es villamos vonalán közlekedik majd.

A kommüniké emlékeztet arra, hogy az elmúlt években a BKV Fényflottája egy trolibusszal is gazdagodott. A díszítést korábban már a 600-as pályaszámú Ikarus 260T, a 156 pályaszámú Ikarus 280T mellett több ZIU típusú jármű is megkapta.

Mostantól az évek óta közlekedő feldíszített piros jármű sincs egyedül, mivel a csuklós mellett egy szóló trolibusz is közlekedik majd a fővárosban.

Szombaton immár hatodik alkalommal indul útjára gyerekek nagy kedvence, a Mikulásbusz. A feladatra a vállalat egy környezetbarát járművet választott, egy alacsonypadlós Van Hool CNG típusú autóbuszt díszítettek fel.

A Mikulásbusszal december 5-től 23-ig a 105-ös viszonylaton, az Apor Vilmos tér és a Gyöngyösi utca végállomások között találkozhatnak az utasok. A BKV ünnepi járatai normál díjszabással, az utazási és járványügyi szabályok betartásával vehetők igénybe – áll az összegzésben.