Nagyon fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat, és ezzel segítse a vírus terjedésének csökkenését – hangsúlyozta az országos tiszti főorvos. Müller Cecília arról beszélt, hogy a karácsonyi ajándékvásárláskor is körültekintőnek kell lenni, és ha lehet, érdemes inkább az interneten megrendelni a kiszemelt ajándékot.
Hozzátette: egyelőre úgy tűnik, hogy a következő hetekben még nem lehet számítani a járványügyi görbe laposodására, ezért nem lazítottak az intézkedéseken – hangzott el az M1 Híradójában.
Természetesen rajtunk is múlik, hogy betartsuk a szabályokat, és ezzel megpróbáljuk a vírus terjedését, és a járvány hullámának a magasságát, a nagyságát csökkenteni. Gyakorlatilag ellaposítani a görbét annak érdekében, hogy a fertőzöttek száma, a napi terhelés kevesebb legyen. Reménykedünk, és mindenki teszi a dolgát. Erre kérek mindenkit, hogy ne fáradjunk bele ezeknek a higiénés szabályoknak a betartásába, mert nagyon sokat tehetünk egymásért, a közösségért, az országért és a karácsonyunkért is
– hangsúlyozta.
Hozzátette, „a járvány dinamikája egyelőre azt mutatja, hogy még a következő hetekben feltétlenül számítanunk kell hasonló fertőzöttségi adatokra, ezért nem is lazítottunk, és nagyon sok országban nem lazítanak még az intézkedéseken, mert erre még szükség van”.