„Toljuk, légyszi!” – Az álhírek cáfolata, a pánik elkerülése a közmédia küldetése

 

Álhír botrányba keveredett az index.hu, amit megpróbált azzal leplezni, hogy a közmédiára támadt. A vita abból indul ki, hogy az Index nem mondott igazat egy kormányrendelettel kapcsolatban. A kormányzati tájékoztatási központ sietve cáfolt. A közmédia pedig, hogy megelőzze a pánikot, haladéktalanul hozzálátott a közlemény közzétételéhez. Az Index ahelyett, hogy beszámolt volna az igazságról, a közmédiát akarta elszámoltatni – közölte az M1 Híradója.


Álhírt gyártott az index.hu és a hvg.hu szerdán – közölte a Kormányinfón Gulyás Gergely. Azt híresztelték, hogy a kormány február 8-ig meghosszabbítja a veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályát.


A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben cáfolta a két portál állításait. Azok ugyanis alkalmasak voltak arra, hogy pánikot keltsenek. Éppen ezért a közmédia is azonnal reagált.

Az M1 hírigazgatója haladéktalanul értesítette a kollégákat, hogy igyekezzenek az esetleges pánikot csökkenteni. „Toljuk, légyszi!” – ezzel az üzenettel küldte meg az Index és a HVG hazugságait helyretevő kormányzati közleményt.

A hvg.hu szinte azonnal reagált. Cikküket frissítették: elismerték, hogy hibáztak és elnézést kértek.

Az Index viszont ahelyett, hogy beismerte volna, hogy hazudott, a közmédiára támadt.

Azt írták: a csatorna hírigazgatója 6 perccel korábban küldte el a kormányzati közleményt, mint ahogy az megjelent a kormányzati tájékoztató oldalon. Az index szerint mindez felveti a kérdést, hogy Németh Zsolt hogyan tudott ilyen gyorsan utánanézni a dolgoknak.

A nagy leleplezésnek hitt írást címlapon is tartották, és átvette például a media1.hu, amely előszeretettel foglalkozik a közmédia vélt belső csatáival. Nézzük az igazságot!

A közmédia hírigazgatója azért tudott ilyen gyorsan utánanézni a dolgoknak, mert ez a dolga és minden percével el tud számolni.

  • 10:54 – technikailag beérkezik a kormányzati cáfolat a közmédia szerkesztőségi rendszerébe.
  • 10:58 – a hírigazgató „Toljuk, légyszi!” üzenettel sürgeti a megjelenést a közmédiában.
  • 10:59 – megjelenik a közlemény az MTI-ben.
  • 11:04 – megjelenik a tájékoztatás a koronavirus.gov.hu oldalon is.
  • 11:17 – a cáfolatot közli a hirado.hu.
  • 11:18 – a tájékoztatást a kormány is közzéteszi a kormány.hu-n, majd a hír a közmédia televíziós és rádiócsatornáin szinte óránként elhangzik.

A cél: az álhír cáfolata, az esetleges pánik elkerülése. Ez volt és ez marad is a közmédia küldetése. Továbbra is küzdünk az álhírek ellen, kollégáinktól is azt kérjük:

„Toljuk, légyszi!”