Jónak lenni jó – Rekordot döntött az adományok összege

 

Már 16 millió 329 ezer forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó javára. Az idei akcióval az Együtt az Autistákért Alapítványon keresztül egy autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához gyűjtenek támogatást.

Két hete indult a kampány, és a 13-616-os számú adományvonalon keresztül érkező támogatások összege már rekordot ért el. Az 500 forintos telefonhívásokból már 16 millió 329 ezer forint gyűlt össze. Ez rekordösszeg a Jónak lenni jó javára.

„Nem lehet szavakba önteni azt az összefogást, amit évről évre tapasztalunk a Jónak lenni jó kapcsán. Hálásak vagyunk az embereknek, hogy ebben a nehéz időszakban is mellénk állnak, és lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a jó ügyért. Hiszem, hogy a terápiás centrum létrejöttével sok család mindennapjainak könnyebbé tételéhez járulhatunk hozzá, miközben mi is többek leszünk az adakozás által” – fogalmazott Siklósi Beatrix projektvezető, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója.


A felajánlásokat továbbra is várják: a 13-616-as számot tárcsázva vagy ugyanerre a számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.

A Jónak lenni jó kampányhoz számos ismert ember, valamint intézmények is csatlakoztak. Hosszú Katinka egy közös úszást, valamint az Iron Swim Úszóiskolába szóló egy hónapos bérletet, a Magyar Posta a Frakk, a macskák réme mese kedvenc szereplőit ábrázoló alkalmi bélyegblokkot, Litkey Farkas világbajnok vitorlázó a 2013-ban nyert világbajnoki serlegét, a Nemzeti Színház pedig a Rómeó és Júlia című előadására nyolcfős díszpáholyát ajánlotta fel a nemes cél támogatására  – ez utóbbi már gazdára is talált. Az érdeklődők a https://mediaklikk.hu/musor/jonaklennijo/ oldalon tekinthetik meg a további felajánlásokat.

Az idei adománygyűjtés december 20-án zárul, amikor valamilyen formában a közmédia szinte összes televíziós és rádiós csatornája bekapcsolódik a Jónak lenni jó jótékonysági kampányba.