A forradalom elfojtására emlékezünk a nemzeti gyásznapon

 

Nemzeti gyásznap van – 64 éve ezen a napon indult meg a szovjet katonai invázió, amely megpecsételte az 1956-os forradalom és szabadságharc sorsát. Bár a felkelők Budapesten és több vidéki helyszínen is felvették a harcot a túlerővel szemben, külföldi segítség nélkül nem volt esélyük. Az ötvenhatos hősökre, és a több mint 2500 áldozatra emlékezünk minden évben november 4-én – közölte az M1 Híradója.

Nagy Imre a forradalom később mártírhalált halt miniszterelnöke 1956. november 4-én reggel 5 óra 20 perckor mondta el máig elmékezetes rádióbeszédét, amelyben a nemzetközi közvélemény előtt is nyilvánvalóvá tette, hogy a szovjet hadsereg hajnali 4 órakor támadást indított a törvényes magyar kormány ellen.


A nap folyamán a miniszterelnök a jugoszláv nagykövetségre menekült, Mindszenty Józsefnek – a forradalom másik ikonikus alakjának – pedig az Egyesült Államok budapesti diplomáciai képviselete adott menedéket.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc fiataljai az ENSZ segítségében bíztak, de a nyugati hatalmak nem akarták kockáztatni a világ biztonságát a magyarországi események miatt” – foglalta össze a forradalom leveréséhez vezető folyamatokat a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár történésze, Rácz János.

A forradalom elfojtására emlékezve a kormány 2013-ban nyilvánította november 4-ét nemzeti gyásznappá. Ennek tiszteletére vonták fel, majd eresztették félárbócra a nemzeti lobogót reggel a Kossuth téren.

Áder János köztársasági elnök reggel rótta le kegyeletét a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál. Ott van ugyanis a forradalmat követő megtorlás sok áldozatának nyughelye, ami a magyar nemzet egyik legfontosabb történelmi emlékhelye” – mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főigazgatója az M1-nek.

Napközben ötvenhatos túlélők, valamint civil szervezetek, pártok képviselői a 301-es parcellánál néma főhajtással emlékeztek meg az áldozatokról, és elhelyezték az emlékezés virágait.

A nemzeti gyásznapon százak emlékeznek ilyenkor a Terror Háza Múzeumnál, a Hősök falánál és a Szent István-bazilika előtt elhelyezett 1956-os installációnál.