×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Rövid volt az átmeneti derű

 

Északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délelőtt keleten helyenként szakadozottabb lehet a felhőtakaró. A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak – írta oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat, addig legfeljebb szitálás fordulhat elő. Késő délutántól északnyugat felől megszűnik a csapadék és csökken a felhőzet.

(Fotó: OMSZ)

Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.