×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Most lejjebb faraghatók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások

 

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is válthatnak gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést.

Mielőtt megkötjük a szerződést érdemes körülnézni a piacon az ajánlatok terén és felmérni azt, hogy az eddigi szerződési feltételeink a legkedvezőbbek-e. Ezt a MABISZ oldalán könnyen meg is tudja tenni bárki – mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítok Szövetsége (MABISZ) a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette, a biztosítók kampányidőszaknak azt a periódust nevezik, amikor a gépjárművek legalább 25 százalékának egyidőben jár le a biztosítása. Ebben a periódusban a társaságok ajánlatai között nincs nagy szórás.

Ha valaki biztosítót akar váltani fontos, hogy figyeljen a határidőkre – mondta. Kiemelte, a társaságok a szerződés lejárta előtt 50 nappal küldenek ajánlatot. A megküldéstől számított 20 nap áll a tulajdonos rendelkezésére, hogy összehasonlítsa az ajánlatokat és döntést hozzon. Ha úgy dönt, hogy váltani szeretne, akkor az említett 20 napon belül fel kell mondani a meglévő biztosítását és további 30 nap áll rendelkezésére, hogy az új biztosítójával megkösse az új szerződést. Amennyiben marad a már meglévő társaságánál úgy nincs különösebb teendője.

Cascot azért érdemes kötni, mert nemcsak a közúti balesetben keletkezet károkra vonatkozik, hanem olyan esetben is felhasználható, ha például vihar okoz kárt az autóban – zárta gondolatait.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.