×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

30 éve még taxisblokád kellett, hogy megbénuljon a város – Galéria

 

1990. október 25-én, éppen harminc évvel ezelőtt történt a rendszerváltást követő első, demokratikusan választott kormányt ért egyik legsúlyosabb támadás. Egyesek szerint külső és belső titkosszolgálati aknamunka következménye, mások szerint viszont alulról szerveződő, jogos lázadás és demonstrációsorozat volt a napokon át tartó, az egész országra kiterjedő taxisblokád.

Az ellenzéki pártok szinte kivétel nélkül soha vissza nem térő politikai lehetőséget láttak abban, ha a kormány ellenében a taxisok oldalán foglalnak állást. Magyarországon ez alatt újból „fenyegetett” légkör uralkodott. A gyenge lábakon álló, újszülött magyar demokráciát sokan veszélyben érezték. Ne feledjük: ebben az időben a szovjet csapatok még nem vonultak ki teljesen, az országhatárokon belül voltak. A baloldali ellenzékhez, a kommunista, a bukott diktatúrához hű, a „vörös poliphoz” tartozó propagandamédia pedig a hisztériakeltésben volt érdekelt. Elterjedt, félő volt, hogy a kormány „lövetni fog”. Közben a miniszterelnök, Antall József kórházban, a kormánytagok egy része pedig külföldön volt. Általános, kézzel fogható volt a félelem attól, hogy a Vörös hadsereg átveszi a hatalmat és „rendet csinál”. Fotógalériánk egy puccskísérlet hideg napjairól 1990 októberében.

Ez is érdekelheti: A taxisblokád hátteréről Máthé Áron történészt és Mező Gábor újságírót kérdeztük

 

A taxisok nagy erőket összpontosítottak a hidakon átmenő forgalom megakadályozására (Fotó: MTI/ Szebellédy Géza)

 

Gyakorlatilag elzárták egymástól Budát és Pestet (Fotó: MTI/ Cser István)

 

Taxik és személyautók az Erzsébet híd budai hídfőjénél. (Fotó: MTI/ Cser István)

 

A gyalogosok hamar birtokba vették a hidakat (Fotó: MTI/ Cser István)

 

Rendőrségi járművek az Árpád hídnál (Fotó: MTI )

 

Demonstráció az Árpád híd pesti hídfőjénél (Fotó: MTI)

 

Az Örs vezér térnél is teljesen megbénult a forgalom (Fotó: MTI/ Demecs Zsolt)

 

A kormány tagjai: Horváth Balázs belügyminiszter (balközépen) és Jeszenszky Géza külügyminiszter (balra hátul) a Parlament előtt október 28-án délután, a kormánypárti tüntetésen. A résztvevők fűtött hangulatban követelték, hogy a barikádot állítók immár haladéktalanul számolják fel az úttorlaszokat, állítsák helyre az ország normális rendjét. (MTI Fotó: Talum Attila)

 

A 90-es évek elején szinte csak keleti gyártmányú kocsikkal dolgoztak a taxisok. A képen egy Lada és egy viszonylag ritkábbnak számító kombi Wartburg (Fotó: MTI/ Kleb Attila)

 

Bár az eseményekre taxisblokádként emlékszünk, de a demonstrációban az árufuvarozók is részt vettek (Fotó: MTI/ Kleb Attila)

 

A Duna egyik oldaláról a másikra metróval vagy gyalogosan lehetett átjutni (Fotó: MTI/ Kleb Attila)

 

Bár voltak, akik alternatív megoldást választottak

 

A korabeli média azonnal rávetette magát az eseményekre (Fotó: MTI/ Mónos Gábor)

 

Az ország életét megbénító taxis blokád ellen tüntettek több ezren 1990. október 28-án. (Fotó: MTI/ Mónos Gábor)

 

A taxisok blokád alatt tartották a Budapest felé vezető utat Szeged határában (MTI Fotó: Németh György)

 

(Fotó: MTI/ Németh György)