×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

„A hős az a személy, aki képes kritikus helyzetben is felelősséget vállalni másokért” - Interjú Kötter Tamás íróval

 

Kötter Tamás nevét a nagyvállalati sztahanovisták, a multinacionális osztályharc dokumentarista szerzőjeként tartják számon. 2020-ban azonban egy a második világégésben részt vevő honvédek, a régi Magyarország élethalálharcát fotórealisztikus módon megragadó novelláskötettel jelentkezett ("Férfiak fegyverben - Frontnovellák a II. világháborúból"), amelynek a célja nem az irodalmi alvilág és szubkultúrák kiszolgálása holmi háborús zsurnalizmusokkal, vérponyvával, hanem személyes vallomástétel a harcért, amely a magyar népért zajlik. Interjúnkban a fegyverbarátságról, az önismeretről és a félelem legyőzéséről kérdeztük.

Kötter Tamás író, ügyvéd.

– Mi köti össze a yuppiek, a Patrick Bateman-ek, a kiégett posztmodern törmelékemberek, és úgy általában az “office man” ikeasteril, baktériummentes, kényszerzubbony-világát a frontvonal hús-vér emberi koszával, szutykával?

A túlélés. A túlélés iránti ösztön. Az előbbiek, és egyben korábbi könyveim hősei, a multikulti vágyorientált, vágyvezérelt világát akarják így vagy úgy túlélni. Ők, az embertelen „szervezetekben robotoló rabok”, akik folytonos kognitív disszonanciában szenvednek, mert a beléjük táplált vágyak és valóság közt szinte semmilyen átfedés sincs. Harcuk, lázadásuk, teljesen üres és értelmetlen, és bár túlélik – mi mást is tehetnének? – nem nyerik, és nem nyerhetik el „jutalmukat”, a mű végén sosincs feloldozás.

A Férfiak fegyverben frontkatonái szerencsésebbek, még ha gyakran az életükkel is fizetnek a tetteikért, nekik megadatott a pillanat, a lefontosabb pillanat az ember életében, amikor Borges szavaival élve: „az ember örökre megtudja, hogy kicsoda”.


- Harc tesz minket férfivá és testvérré?

Férfiak barátok nélkül, egy asszony szeretete nélkül, nem létezhetnek, egészen pontosan az ilyen életnek semmi értelme.

A fegyverbarátság minden barátságok közül a legkülönlegesebb. Benne van minden, ami egy emberi csoportot közösséggé tesz: valaki, az ország másik végéből, akivel előtte sosem találkoztál, a nevét sem ismerted, harcba száll melletted, és kész akár meghalni is érted, csak azért mert egy nyelvet beszéltek, ugyanazok a mítoszok formáltak benneteket. Enélkül, ugyan mi lenne a zászló, amit követnek, csak egy bot és darab szövet.

Kötter Tamás: „Tagjai vagyunk egy emberi közösségnek, ami magyarnak hívja magát.”

- Ma van még miért harcolnunk vagy csak valódi tétek híján nosztalgiázunk ük- és nagyapáink hőstettein?

Mindig van. Tagjai vagyunk egy emberi közösségnek, ami magyarnak hívja magát. És mi egy emberi közösség legfontosabb célja? A fennmaradása, a múlt megőrzése, a jelen megélése, és jövő építése. Ez nem kis kihívás ma, amikor Európa és az egész nyugati civilizáció, úgy döntött, hogy az általa hirdetett univerzalizmus (halkan jegyzem meg, hogy a nyugaton kívül ebben senki sem hisz) nevében eltörli, ledönti a múlt emlékeit (hőseit), amelyek nélkül nem fogjuk tudni, hogy kik vagyunk, miben különbözünk másoktól, és tényleg csak egyszerű fogyasztó lesz az ember, minden különösebb cél nélkül. Ez is egyfajta háború, és én mondom, hogy ebben a küzdelemben a tét a magyarság (de egyébként egész Európa) szempontjából még egy elvesztett világháborúnál is nagyobb.

- A szocializmusban általános, nyilvánvaló ideológiai alapvetés volt az a propagandaséma, hogy a magyar bakákat gyáva, kiszolgáltatott emberként mutassák be. Szóval: hős-e a magyar katona?

Először is minden magyar katona, aki a hazáért harcolt megérdemli, hogy magyarhoz méltóan, tisztelettel beszéljünk róla és tisztességgel temessük el. Hogy mindenki hős lett volna? Nem hiszem. Voltak, akik csak tették a kötelességüket, ahogy Tennyson A könnyűlovasbrigád rohama című versében írta: „Nem dolguk a felelet/ se kérdeni, hogy minek/dolguk ott halni meg”. De, voltak igazi hősök is, és nem egy, nem kettő, hanem sokszáz és ezer tiszt és honvéd, akik képesek voltak legyőzni, a minden katonában ott rejlő félelmet. Azzal, hogy nem adták át magukat a kétségbeesésnek, nem adták meg magukat a félelemnek, képessé váltak vezetni, cselekedni, reményt, bátorságot adtak a többieknek, hogy a legnagyobb vérzivatart és túlélhetik.

Azt gondolom, hogy ha nagyon egyszerűen kell meghatároznom a hős fogalmát: az a személy, aki képes kritikus helyzetben is felelősséget vállalni másokért. Ez több, mint kötelesség – ezért nem is szeretem a „hétköznapi hősök” kifejezést.

Akinek nincsenek emlékei, akinek nincsenek hősei, annak nincsenek példaképei és így könnyen igában tartható. Nem nevetséges, hogy az ötvenes években a Pesti Srácok (igen nagybetűvel írom, mert nagy (kis)emberek voltak a magyar történelemben) fejét mindenféle kitalált kommunista hősökkel tömték, ők meg (talán tudat alatt) a hatalom ellen fordították ezt  a hamis kultuszt és ők tényleg igazi hőssé váltak.  

- Milyen a magyarok harci szelleme?

Csodás! Sajnos hajlamosak vagyunk rá, hogy még a vesztes csatából se fussunk el, így haltak meg sokan egy „téves csatatéren”. 

Kötter Tamás: Miért nem érdekelnek benneteket a magyarság sorsfordító eseményei? Miért nem írtok, rendeztek ezekben a témákban?!

- Mi ad ma identitást egy magyar férfinak?

Kinek mi. Van, akinek a Facebook, a belépőkártya egy multihoz, egy izomautó, vagy az, hogy hány hosszúhétvégét töltött Barcelonában, és így tovább. Rajtam minden alkalommal borzongás fut át, ha meghallom a himnuszt, a déli haragszót egy pillantást vetek nagyapám katonafényképére és még sorolhatnám az eleink által állított kisebb és nagyobb „jelzőköveket”, hogy el ne tévedjünk a jelenben és érezzük a kötelességünket a jövő iránt. Figyelmeztetnek: fiúk, lányok, mi már megtettük, amit megkövetelt a haza, legyetek méltók hozzánk és akkor minden rendben lesz.

- Nagyapád háborús történetéről mi maradt fent a családi emlékezetben?

Nagyapám, aki hivatásos katonaként páncéltörő tüzért volt, az Alföldi páncéloscsatában tűnt el. A parancsnoka, erről a szomorú hírről megrendítő erejű levélben számolt be nagyanyámnak. A főhadnagy írása nem korlátozódott a tény közlésére, hanem beszámolt a nagyapám utolsó napjáról is, részben személyes, részben szemtanúk emlékei alapján. Innen tudjuk, hogy néhai Biczi László törzsőrmester, amikor észlelete, hogy orosz harckocsiékek bekerítéssel fenyegetik az üteget, azonnal intézkedett annak visszavonulásáról, amit saját maga fedezett egyetlen páncéltörő ágyúval. Ebben a levélben, említi úgy az üteg parancsnoka nagyapámat mint az „üteg lelkét”.

- A legutóbbi film, amiben „harcost” láthattunk az a „Gerilla” c. opusz volt. Ebben pedig a magyar szabadságharcos egy megalkuvó, megvert, kis tétekkel operáló szürke figura, aki miután megöl egy labancgyalogot még egy kicsit el is szégyelli magát, szemlesütve áll odébb (pedig ebben a történelmi vonatkozásban nem kell a „szembenézés” kultuszát gyakorolnunk, lehetnénk csak hősök). Miért nem készül egy magyar „Elit alakulat”?

Az SZFE Forradalmi Bizottmányának (valami ilyesmi a nevük) tagjaitól kellene megkérdezni:

Miért nem érdekelnek benneteket a magyarság sorsfordító eseményei? Miért nem írtok, rendeztek ezekben a témákban?!

 

Kötter Tamás: „...van értelme, érdemes küzdeni, ezért a nem országhatárok közé zárt magyar népért.

- A kultúrharcban sem csak Budapest ostroma zajlik. Te pedig kívülről érkeztél az irodalomba. A magyar irodalmi élet pedig különösen zárkózott, ellenséges az idegennel. Befogadtak már?

Kétségkívül más vagyok, máshonnan jöttem, mint a nagy átlag, de Mészáros Sándor a Kalligram főszerkesztője és tulajdonosa bizalmat szavazott, és az ő bizalma, az már valami a szakmában. Aztán, ott voltak, a hozzám hasonlóan, kívülről jött emberek: Jászberényi Sándor, Kerékgyártó István, Hidas Judit és még sorolhatnám, akikkel rögtön megértettük egymást.

Mi tényleg egy olyan élettapasztalat birtokában voltunk, vagyunk, ami talán megírva az újdonság erejével hat az irodalomban

- A kötet hősei már megtették, amit lehetőségükben állt megcselekedni, de Kötter Tamás mikor fog harcolni?

Most is harcolok. Remélem, hogy ezekkel a szerény válaszaimmal is hitet és reményt tudok néhány embernek adni, hogy van értelme, érdemes küzdeni, ezért a nem országhatárok közé zárt magyar népért.

Vezető kép forrása: Kötter Tamás
Az interjúban szereplő képek forrása: Horváth Péter Gyula, a nullahategy.hu engedélyével.