×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sok emberéletet lehetne megmenteni időben elkezdett mellkaskompressziókkal

 

Pénteken volt az újraélesztés nemzetközi napja. Magyarországon évente csaknem 25 ezer ember lesz hirtelen szívhalál áldozata. Az esetek 90 százalékában meg sem próbálunk segíteni, pedig rengeteg életet mi magunk is megmenthetnénk.


A Pécsi Tudományegyetem egy kisfilmmel mutatja be, mennyire fontos, hogy minél többen megtanulják az újraélesztés technikáját.

Betlehem József egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem általános rektorhelyettese az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, az emberek legtöbbször azért nem kezdenek bele az újraélesztésbe, mert bizonytalannak érezik magunkat.

Hozzátette: hirtelen szívmegállás esetében a szív elektromos tevékenysége egy olyan helyzetbe kerül, amikor az addig zavartalan keringtető funkciója megáll, így a vér és benne az oxigén szállítása a sejtekhez károsodni fog. Eleinte visszafordítható a károsodás, a későbbiekben már nem.

Kifejtette, a szív keringtető funkcióját tudjuk mellkaskompresszióval helyettesíteni, amellyel időt nyerhetünk, amíg meg nem érkezik a segítség, és a szívet újra nem tudják indítani.

Tíz és húsz százalék közé tehető azoknak a száma, akiket az időben elkezdett mellkaskompresszióval vissza tudnak hozni. Ez persze attól is függ, hogy akik mellette vannak, merik-e időben elkezdeni az újraélesztést, de összességében jelentős emberélet lenne megmenthető – ismertette.