Nagyra becsüli a WHO Magyarország teljesítményét a járvány elleni védekezésben

 

Az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) egyértelműen nagyrabecsüléssel figyelik Magyarország és a magyar kormány teljesítményét a koronavírus-járvány elleni védekezésben, egyértelmű a szervezet véleménye arról, hogy hazánk kifejezetten jól teljesített a járvány első hulláma idején – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kedden tárgyalt Tedrosz Adhanom Grebrejeszuszszal, a WHO főigazgatóval a szervezet genfi központjában.

A tárcavezető szerint ugyanakkor az is világos, hogy a járvány második hulláma más típusú, az elsőnél jóval nagyobb és nehezebb kihívásokat tartogat majd az egész világ számára.

Az első hullámnál a nagy nehézséget az okozta, hogy a világ teljesen felkészületlen volt egy ilyen világméretű járványra, de mostanra már volt idő, hogy az egészségügyi rendszerek felkészüljenek a következő hullámra.


Az Egészségügyi Világszervezetnél egyértelműen pozitívan nyilatkoznak arról, hogy Magyarország a védekezéshez szükséges eszközöket be tudta szerezni

– mondta Szijjártó Péter  aki szerint a WHO-ban is látják nyilván azt a vitát, amelyet az ellenzék folytat Magyarországon a védekezéshez szükséges eszközök beszerzéséről, legyen akár lélegeztetőgépekről, maszkokról vagy védőruházatokról szó. A szervezet azon az állásponton van, hogy inkább legyen túlbiztosítva egy ország a védekezéshez szükséges eszközökből, minthogy hiányukból fakadóan embereknek kelljen meghalni.

A magyar egészségügyi rendszert felkészült, és ezt a WHO-nál is elismeréssel figyelik” – szögezte le Szijjártó Péter.

A tárcavezető szerint a WHO vezetőivel folytatott tárgyalásokon egyetértés volt abban, hogy

egy ország teljes lezárása - kijárási tilalom elrendelése, iskolák és munkahelyek bezárása - csak a legvégső esetben fordulhat elő.

A WHO előírásai gyakorlatilag teljesen egybecsengenek a magyar emberek akaratával, amelyet a nemzeti konzultáción kifejeztek, jelesül azt, hogy az országnak működnie kell.

Az ország működőképessége és az emberek egészségének, illetve életének megvédése abszolút összehangolható. Ezen az  állásponton vannak a WHO-nál is: amennyiben az érzékenyebb csoportokat meg tudjuk védeni, az egyéni felelősséget ki tudjuk hangsúlyozni, a nagy tömegek képződését meg tudjuk gátolni, akkor az országok működőképessége fenntartható. „A nemzeti egészségügyi intézkedések meghozatala és az országok működőképessége abszolút összehangolható egymással” – hangsúlyozta a miniszter.

A magyar kormány teljes mértékben a WHO előírásainak és javaslatainak megfelelően jár el,

hiszen a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a tesztelésre vonatkozó eljárások, a karanténba vonulási kötelezettségek és az idősek megvédése, mind összhangban van a WHO rendelkezéseivel.

A WHO-nál minket egyértelmű elismerés övez, egyetértenek velünk abban, hogy az ország működőképessége és az emberek megvédése egyszerre lehetséges. Magyarország az első hullám idején is jól teljesített, és az egészségügyi rendszer felkészültsége alapján minden esélyünk megvan arra, hogy a második hullám idején is jól tudjunk teljesíteni” – mondta a tárcavezető.

Szijjártó Péter tárgyalt Genfben Daren Tanggal, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) új főigazgatójával is. A megbeszélés után elmondta, hogy a szabadalmakat szabályozó nemzetközi ügynökségnél is egyértelműen pozitív vélemény alakult ki Magyarországról. A hazánk az innovációs világranglistán a harmincadik hely környékén áll, ami kifejezetten jó pozíciónak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság lélekszámának tekintetében a 92-ik.

De ezen a jövőben még fogunk javítani. Dolgozunk azon,  hogy a földrajzi eredetjelzők minél szélesebb körben védelemre legyenek jogosultak, hiszen az élelmiszeripari és mezőgazdasági termékek szempontjából - például a tokaji, a csabai, a gyulai -, vagy mási ipari tevékenységek (herendi) vonatkozásában Magyarország számára ez gazdaságilag rendkívül fontos” – mondta Szijjártó Péter.