×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Halász Judit arról mesél Önöknek, mit érzett, amikor először énekelt gyerekeknek

 

„Akkor nagyon meg voltam ijedve. Elmentünk, tényleg próbáltunk, és mindent tudtam, de életemben egyedül színpadon, mint énekes nem voltam. Énekeltem a színpadon, mint színész, de még énekesként, egyedül… És odamentem, kértem egy mikrofont leállítva, kértem egy kottaállványt, arra rátettem a szövegeket, és amit csak lehetett, és egyszer csak hallottam, züm-züm jön a nézőtérről” – kezdte Halász Judit.

Így folytatta: „sötét volt, fogalmam nem volt róla, hogy kik ülnek ott. Mondom: te jó ég, én olyan jókat játszom filmnek is, színházban is, a fenének kell nekem ezt a marhaságot, minek jöttem ide. Mígnem, egy idő után, véletlen valahogy, meghallottam, hogy te jó ég, hát ezek azt éneklik, amit én. És éppen azt énekelték, amit én. És akkor volt ugyanaznap még egy előadásunk ugyanott, s akkor már azt kértem, hogy gyújtsák fel a villanyt.”

 „Láttam, hogy gyerekek vannak a nézőtéren, és láttam, hogy hogy viselkednek, és lassan-lassan az idők folyamán megfogtam a mikrofont, elhagytam a kottaállványt, és elkezdtem velük beszélgetni. Először csak meséket mondtam, verseket mondtam két dal között, de aztán elkezdtem velük beszélgetni, és azt vettem észre, hogy nem a gyerekkel van soha a baj, hanem mindig az előadóval” – mesélt Halász Judit a gyerekkoncertek élményeiről.