×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tömeges lázmérés: hőkamerákat kapnak a nagyobb iskolák

 

Nem csak a diákoknak, de a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán elmondta, a lázmérés alapvetően kézi digitális eszközökkel történik, de azokban az iskolákban, ahol nagy a létszám, akár hőkamerák elhelyezése is indokolt.

Ezeknek az eszközöknek a beszerzése folyamatban van, és október 1-jéig még számos intézkedés várható ezen a téren.

Hangsúlyozta: ha valakinél megállapítják belépéskor, hogy lázas, az még nem jelenti azt, hogy a koronavírus megérkezett az iskolába. Ebben az esetben értesíteni kell az orvost, és tesztelni kell.

Kérdésre kitért arra is, a pedagógusok létszáma az elmúlt 10 évben nagyjából 167 ezer és 170 ezer között alakult. Az idei pontos statisztikát november elejére várják, de az állami intézményeknél - úgy látják - nőtt a létszám, ezért nincs ellátatlan feladat a magyar közoktatásban – emelte ki Maruzsa Zoltán.


A teljes beszélgetés itt hallgató meg.

A címlapfotó illusztráció.