×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nyugodt, késő nyári időjárás várható

 

Reggelig csak az északi, északnyugati határszélen lesz erősen felhős az ég, és ott fordulhat elő néhol zápor, zivatar – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán. 

(Fotó: met.hu)

Később másutt is megnövekszik a felhőzet, szakadozott felhősáv vonul végig az országon, emellett több-kevesebb napsütésre mindenhol számíthatunk. Délelőtt északon, északnyugaton lehet eső, zápor, délután főként az Északi-középhegység és az Alföld területén várható szórványosan zápor, zivatar.

Az északi szél a Dunántúlon, az Észak-Alföldön és a Zemplén térségében megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 30 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

(Fotó: met.hu)

Késő estig délen és keleten, majd a középső országrészben lehet közepesen vagy erősen felhős az ég, másutt kevesebb lesz a felhő, illetve derült lesz az ég. A Tiszántúlon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fordulhat az éjszaka első felében zápor, esetleg zivatar.

(Fotó: met.hu)

Az északi, északkeleti szél néhol megélénkül, az Észak-Alföldön késő estig erős széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul.

A címlapfotó illusztráció.