Újra tanulóktól hangosak az iskolák

 

Különleges körülmények között, de rendben megkezdődött a tanév. Csaknem hat hónap után ült vissza az iskolapadba egymillió-kétszázezer gyerek. A diákok és a pedagógusok már nagyon várták a személyes találkozást, erre ugyanis a járvány miatt majd fél éve nem volt lehetőségük. A veszély viszont nem múlt el, ezért az iskolákban is szigorú szabályokat kell betartani. Az iskolák figyelnek a távolságtartásra és a fertőtlenítés is mindenhol kötelező – hangzott el az M1 Híradójában.

Csaknem egymillió-kétszázezer diák számára kezdődött el a tanév, ami ezúttal nemcsak az iskolakezdésről, hanem a koronavírusról és a járvány elleni védekezésről is szól. Ez volt a témája az első órának.

Az óvodák és az iskolák vezetői két héttel ezelőtt részletes útmutatást kaptak arról, hogyan kerüljék el a fertőzéseket az intézményekben. Szabályozhatják például az érkezést, a belépést, a közösségi terekben a távolságtartást; és minden intézményben gyakrabban takarítanak. Van, ahol eltörölték a becsengetés utáni sorakozót.


Belépéskor az iskolában azonnal fertőtleníteni kell a kezet a kihelyezett adagolóknál, ezután a diákok a kijelölt úton a termekbe mennek. A diákok azt mondják: számítottak ezekre a szabályokra.

A kormány igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy ez a tanév is úgy induljon – még ha szokatlan körülmények között is –, ahogy az eddigiek: fizikai és anyagi értelemben egyaránt biztonságban – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban. Példaként említette, hogy a szeptemberi családi pótlék korábban érkezett, emellett minden diák ingyen kapja a tankönyveit.

Ezek a támogatások csaknem százezer forint megtakarítást jelentenek az érintett családoknak.

A címlapfotó illusztráció.