×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Összefogásra van szükség, hogy a járvány második hullámát is megfékezzük

 

Ismét jelentősen nőtt itthon a koronavírus-fertőzöttek száma. Egy nap alatt 158 embernél mutatták ki a vírust – a járvány kezdete óta csak egyszer volt ennél több új eset 24 óra alatt. A járványhelyzet miatt több helyen is újra látogatási tilalom van érvényben, és megmarad a telefonos gyógyszerfelírás lehetősége is. A jelenlegi járványügyi helyzetet szombat reggel a határvédelmi munkacsoport is értékelte. Az ülés után Orbán Viktor azt mondta: ha összefogunk, képesek vagyunk arra, hogy a járvány második hullámát is megfékezzük – közölte az M1 Híradója.


Pénteken jelentette be a kormány, hogy Magyarország szeptember 1-jétől lezárja a határait a külföldi állampolgárok előtt, így ők csak indokolt esetben léphetnek be hazánkba. A tranzitforgalmat továbbra is biztosítják a hummanitárius folyosón keresztül.

Emellett a határ harminc kilométeres körzetéből is lehet majd ingázni.

Új szabályok vonatkoznak majd a magyar állampolgárokra is. Aki külföldről tér haza, annak két hétre karanténba kell vonulnia, vagy két nap különbséggel két negatív koronavírustesztet kell bemutatnia.

A kormány azokat az intézkedéseket vezette be, amelyekkel meg tudjuk védeni a magyar emberek egészségét, meg tudjuk védeni a munkahelyeket és garantálni tudjuk a biztonságos iskolakezdést.

Egyszerre kell tehát a leginkább veszélyeztetett idősek biztonságáról gondoskodni, biztonságban kell tudni a most iskolakezdésre készülő gyermekeket, valamint biztosítani kell a magyar gazdaság zavartalan működését mondta a pénteki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szombaton kora reggel a Belügyminisztériumban ült össze a határvédelmi munkacsoport, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A tanácskozás után azt mondta: ha összefogunk, képesek vagyunk arra, hogy a koronavírus-járvány második hullámát is megfékezzük. Hangsúlyozta: az ajtónkon kopogtató második hullám megfékezése érdekében komoly intézkedéseket kell hozni.

„Elsősorban a vírus behurcolását kell csökkentenünk ezért szigorú határvédelmi intézkedéseket rendeltünk el, ezeknek a technikai részleteit áttekintettük, képesek vagyunk arra, hogyha összefogunk, mint tettük a vírus első hullámakor, akkor a második hullámot meg tudjuk fékezni, most még időben vagyunk” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök.

A szigorításokra azért is van szükség, mert itthon is folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma.

Egy nap alatt 158 koronavírus fertőzöttet regisztráltak. Ez a második legmagasabb szám a vírus hazai megjelenése óta. Jó hír ugyanakkor, hogy pénteken nem halt meg senki a betegséghez köthetően.

Egyre több egészségügyi intézményben tiltják meg a látogatást

A növekvő esetszámok miatt országszerte egyre több egészségügyi intézményben tiltják meg a látogatást. Szombat óta már nem fogadhattak látogatókat a betegek az egri Markhot Ferenc Kórházban sem. A családtagok csak csomagokat küldhetnek be hozzátartozóiknak, azt is csak meghatározott időben. Ezeket az ápolók veszik át és fertőtlenítés után továbbítják a betegeknek.

Az aktuális járványügyi helyzet miatt marad a telefonos gyógyszerfelírás lehetősége – ezt írta közösségi oldalán az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós. Hangsúlyozta: ez az intézkedés is azt mutatja, hogy a járványveszély nem múlt el, a vírus itt van közöttünk.

A szakemberek továbbra is mindenkitől azt kérik, hogy lehetőleg kerüljék azokat a zárt tereket, ahol sokan vannak, tartsák be a védőtávolságot, gyakran mossanak kezet, és hordjanak maszkot ott, ahol az kötelező.