Országszerte a rendhagyó nemzeti ünnepre készülnek

 

Rendhagyó lesz az idei nemzeti ünnep. Elmaradnak a központi rendezvények, nem lesz légi parádé és tűzijáték sem. A tisztavatást megtartják, és lesz ünnepi szentmise is a Szent István Bazilikában, de a Szent Jobb-körmenet már elmarad. Ugyancsak rendhagyó lesz az idei Mesterségek Ünnepe, a színpadi programok mellett a kézműves programokat hét különböző helyszínen tartják meg augusztusban és szeptemberben – hangzott el az M1 Híradójában.

Idén is zászlófelvonással kezdődik az államalapítás ünnepe. Majd Áder János köztársasági elnök mond beszédet.

Nem marad el a ifjú tisztek avatása sem. Ennek minden mozzanatát már előre elpróbálták, hogy 20-án minden tökéletes legyen. Az 1800-as évek vége óta hagyomány, hogy a tisztek a nyilvánosság előtt tesznek esküt az alkotmányra és a hazára. Bár idén elmarad a légi és vízi parádé, a honvédség helikopterei és repülőgépei tiszteletük jeléül átrepülnek a tér felett. A rendezvényen ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.


Üres a Szent István tér és ezúttal augusztus 20-án sem várják a több tízezer zarándokot. Körmenet helyett ereklyeáldás lesz, amit a Duna élőben közvetít. A szentmisét idén is megtartják. Szigorú egészségügyi szabályok betartásával. A szertartást Erdő Péter bíboros vezeti. A bazilikában csak a meghívott vendégek lehetnek jelen.

Készülnek a szervezők a Mesterségek Ünnepére. Ugyan idén teljesen más lesz, mint eddig, de

törekszenek arra, hogy élménygazdag programokat kínáljanak.

A Hagyományok Házában hazai kézművesek és designerek által készített fejfedőket mutatnak be. A kiállítás látogatói ezeken keresztül ismerhetik meg a régi, magyar hagyományokat és a vidéki élet sokszínűségét.

A Corvin téren pedig kézműves foglalkozások és családi programok várják a látogatókat. A járványveszély miatt a rendezvény valamennyi pontján fertőtlenítőt biztosítanak a szervezők. A vidéki mesterek ezúttal nem lesznek jelen a fővárosi ünnepségen, ők

saját régiójukban, hét helyszínen várják majd az érdeklődőket szeptember végéig.

Idén sajnos teljesen rendhagyó módon tudjuk megszervezni a fesztiválunkat, de mindenképp arra törekedtünk, hogy valamilyen élményt csak nyújtsunk annak a 34 éve visszajáró közönségnek, akik minden évben eljönnek és szeretik ezt a rendezvényt, ennek a rendezvénynek, fesztiválnak a hangulatát” – mondta Igyártó Gabriella, a Mesterségek Ünnepe fesztiváligazgatója.

A Duna Karnevál programjai a Budavári Palotában lesznek. A több műfajt is felölelő programok egyszerre mutatják be a magyarok gazdag népzenei és táncos örökségét. A rendezvények ingyenesek, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Az eseményeken legfeljebb 500-an vehetnek részt.

A vidéki városokban is rendhagyó módon készülnek augusztus 20-ára. Debrecenben a megszokotthoz képest kevesebb kocsit díszítenek és a karneváli forgatag is elmarad. A virágkompozíciókat szabadtéri kiállításon mutatják be. A táncos csoportok pedig a város több pontján tartanak majd rövid műsorokat.

Magyarországon idén minden ünnepség rendhagyó lesz. A rendezvényeket szigorú járványügyi előírások mellett lehet csak megtartani. A szervezők arra törekednek, hogy az emberek a nehézségek ellenére méltó módon emlékezhessenek meg augusztus 20-áról.

A címlapfotó illusztráció.