Várhatóan 120-130 település lovasa fog vágtatni a Nemzeti Vágtán

 

Várhatóan 120-130 település lovasa áll majd rajthoz az idei Nemzeti Vágta vasárnap kezdődő előfutamain – mondta Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató az M1 Ma reggel című műsorában.

A lovasok idén országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat, köztük két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is.


A versenysorozat vasárnap a Festetics-futammal kezdődik Gyenesdiáson. A nyolc elővágta után alakul ki a mezőny, minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben október 10-11-én a Hősök terén – mondta a versenyigazgató.

A versenyigazgató kiemelte: ha az októberi járványhelyzet úgy kívánja, az eseményt közönség nélkül rendezik meg, de a programok televíziós közvetítésen követhetők lesznek.

A címlapfotó illusztráció.