×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nyáron sokkal nagyobb az esély, hogy közúti baleset áldozataivá válunk

 

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset a magyar közutakon és külföldön is – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője.

Berzai Zsolt közölte: ilyenkor sokkal többen ülnek autóba, feltorlódhat a forgalom, ugyanakkor az időjárás, a nagy meleg is hatással van az emberek szervezetére. Problémát okoz a gyorshajtás is, pedig valójában a magyar viszonyok között nem éri meg túllépni a sebességet, hiszen a kis távolságok miatt csak perceket lehet nyerni ezzel – emelte ki az M1 Ma reggel című műsorában.

Kitért arra is, hogy tapasztalataik szerint a közlekedési morál javult az elmúlt időszakban Magyarországon. Ez a sűrűbb ellenőrzéseknek is köszönhető, illetve az olyan új módszereknek, mint a civil autókból történő figyelések, mérések.

Kiemelte, bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig 80-nal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában. Kitért arra is, a koronavírus-járvány alatt lényegesen csökkent a közúti balesetek száma.

Az irány jó, valami elindult, de ameddig egyetlen ember is értelmetlenül életét veszti a közutakon - úgy, hogy az megelőzhető lett volna - addig még van mit tenni” – hangsúlyozta.

Évente Magyarországon átlagosan 600-an halnak meg közlekedési balesetben, és a rendőrség azt szeretné elérni, hogy ez a szám 500 alá csökkenjen – fűzte hozzá.

A címlapfotó illusztráció.