Még az autópálya-matrica vásárlását is megváltoztatta a koronavírus

 

A koronavírus-járvány átalakította a vásárlási szokásokat, az első fél évben értékesített autópálya-matricák több mint felét nem a benzinkutakon, hanem elektronikus csatornákon vásárolták meg a járművezetők – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) csütörtökön az MTI-vel.

Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy az idén az első hat hónapban 25 százalékkal kevesebb e-matrica fogyott a benzinkutakon, így az első fél évben értékesített 5,45 millió darab e-matricából a töltőállomások részesedése az eladott darabszám alapján 50 százalék alá esett a koronavírus-járvány következtében.

Az egyéb fizikai eladóhelyek – egyebek közt hipermarketek, utazási irodák, speditőrök  – értékesítése is mérséklődött, így az összes fizikai eladóhely részesedése 74 százalékra, négymillió darabra csökkent az előző évi 80 százalékról.


A járványhelyzet az elektronikus - applikációs, SMS-es, webes - csatornákon értékesítő viszonteladókat kevésbé viselte meg, részesedésük - a NÚSZ által működtetett ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt is beleértve - az elmúlt években fokozatosan nőtt, az első fél évben pedig már csaknem 26 százalékot ért el – áll a közleményben.