Kapufát lőtt az MSZP

 

Nincs szükség sem országos népszavazásra, sem pedig a balatoni strandok ingyenessé tételére – mondja a Balatoni Szövetség, és hasonló véleményen vannak a tó körüli települések polgármesterei is. Úgy látják: a balliberális pártok politikai akciójáról van szó, mert rájöttek, hogy a Balaton fontos a magyaroknak különösen a koronavírus-járvány idején. Az MSZP, az LMP, a Momentum és a DK is hetek óta azért kampányol, hogy legyen mindenki számára ingyenes a fürdőzés. A szocialisták még népszavazást is tartanának az ügyben, csakhogy helyi kérdésekben törvény tiltja az országos referendumot – hangzott el az M1 Híradójában.


A DK ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület huszonéves fiataljai vizibiciklis tüntetésen skandálták a minap, hogy a Balaton mindenkié.


A gödi konfliktus miatt egymásnak feszülő DK és Momentum elnökeinek múlt szombati tihanyi találkozóján is téma volt a magyar tenger. Úgy tűnt, hogy a közös balliberális kampány elviszi majd a show-t és a Pest megyei településen kirobbant belháború is alábbhagy, de nem így lett.

A szocialisták az országot járva állítják azt: a szabadstrandok elvételére tett kísérlet merénylet a magyar nyár ellen. Úgy vélik: bizonyos érdekkörök felvásárolják a Balatont, a Velencei tó környékét és kiszorítják onnan a magyar dolgozókat és családjaikat. Hogy érvényt szerezzenek igazuknak az ügyben országos népszavazást is tartanának. A Nemzeti Választási Irodához emiatt három kérdést nyújtottak be.

Kapufát lőtt az MSZP

A balliberális oldal egyik leghangosabb sajtóorgánuma a 24.hu szerint kapufát lőtt az MSZP a balatoni népszavazási kezdeményezésével. Az internetes lap szerint ugyanis idén egyetlen szabadstrand sem szűnt meg, cserébe viszont a párt a kampányával magára haragította a tó körüli településeket. Arra is emlékeztetnek:

helyi ügyekről nem lehet országos népszavazáson dönteni.

A Balaton-parti önkormányzatok jó gazdái a strandoknak. A magas színvonalat pedig csak úgy tudják a települések fenntartani, ha megfelelő bevételekhez jutnak a kijelölt fürdőhelyek, illetve a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások – mondta az M1-nek Alsóörs független polgármestere. Hebling Zsolt úgy látja: helyi ügyekben továbbra is helyben kell dönteni.

„Hagyják meg a döntés jogát a helyieknek, tehát a helyi lakosoknak, akik itt élnek egész évben és az őket képviselő települési önkormányzatoknak, önkormányzati vezetőknek, képviselőtestületeknek, mint ahogy az elmúlt évtizedekben is történt, hiszen semmi változás nem történt a fizetős strandok és a szabadstrandok mennyiségét vagy arányait illetően” – fogalmazott Hebling Zsolt, Alsóörs független polgármestere.

Tétován áll a Balatoni Szövetség a kezdeményezés előtt 

A Balatoni Szövetség szerint az ügyben nincs szükség országos népszavazásra. A szervezet elnöke, Lombár Gábor, aki egyben Balatonfenyves polgármestere is, emlékeztetett rá:

a tulajdonos önkormányzatoknak nem áll sem jogában, sem szándékában a strandok területének értékesítése.

Azok státuszát szigorú szabályok korlátozzák.

„Abban egyáltalán nem vagyunk érdekeltek és senki sem lehet érdekelt, hogy további beépítések történjenek, akár a strandok, akár bármi másnak a rovására. Ez azt gondolom, hogy teljesen ép és kerek elképzelés a Balatoni Szövetség, illetve a Balaton-parti települések részéről és hát egy kicsit tétován állunk ez előtt a kezdeményezés előtt” – közölte Lombár Gábor

Korábban a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt az információt adta, hogy folyamatosan növekszik a Balatonra irányuló belföldi turizmus mértéke. 2010-hez képest ma már 65 százalékkal többen engedhetnek meg maguknak egy egyhetes nyaralást.

A címlapfotó illusztráció.