Több tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát

 

Idén már nyolcadik alkalommal szervezték meg a PET-kupát. A résztvevők idén is több mint nyolc tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát és árterületét.

Eligazítással kezdődött az idei PET-kupa a tuzséri helyszínen. A résztvevők már az első nap másfél tonna hulladékot gyűjtöttek össze. A kupa résztvevői között voltak rutinos palackvadászok és újonc PET-kalózok is.

Az augusztus 3. és 8. között megrendezett hulladékmentesítő PET-kupa a nyolcadik volt a Tiszán. A résztvevők több mint nyolc tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát és árterületélt. Az idei év számos szempontból volt különleges.


A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Molnár Attila Dávid, a PET-kupa társalapítója az M1 Kék bolygó című műsorában elmondta, az idei évben a tiszta Tisza-térkép alapján hajóztak. Hozzátette, a térkép a téli felmérés eredménye. Szervezőtársaival végig gyalogolták a Tisza mindkét oldalát és feltérképezték a legnagyobb hulladéklerakatokat.

Az idei év egy másik különlegessége, hogy

a flotta pár új, speciális hajóval is bővült. Ilyen például a PETI. A magyar tervezésű és építésű, polietilén testeken úszó hajó

elődjénél, a Petényinél sokkal takarékosabban üzemeltethető.

A Logika nevű hajó a Záhony és Tokaj között megrendezett PET-kupán a tesztidőszakát tölti, ez a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával születő jövőbeli konvoj első tagja.

Tamás Zsolt, a PET-kupa versenyigazgatója elmondta még két a Logikához hasonló hajót terveznek az elkövetkező időszakban vízre bocsátani.

„Ezeknek a hajóknak az lesz a feladata, hogy a PET-kupa alatt szállítsák a PET-kalózokat, és segítsék őket abban, hogy

bárhol megállhassanak, ne legyenek semmihez se kötve, semmilyen infrastruktúrához, semmilyen megállóponthoz”

– mondta. Hozzátette, ezeken a hajókon található konyha, mellékhelyiség, zuhanyzó, közösségi tér, illetve hulladékszállításra alkalmas raktér is.

Az 1,3 milliárd forint értékű géplánc a Tiszakanyárnál mederfenntartási célú kotrást végez. Az év elején viszont komoly hulladékmentesítő munkát végzett, közel 400 ezer palacktól szabadította meg a Tisza hullámterét.

Ukrajnából és Romániából közel azonos arányban érkezik a hulladék a szőke folyón. A tiszai hulladékhelyzet miatt Áder János nemrégiben levélben fordult a román és ukrán elnökökhöz, valamint Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy segítsék a szennyezés megállítását.

A címlapfotó illusztráció.