×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

MSZP: Korrigálni kell a nyugdíjakat a jelentős áremelkedés miatt

 

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett inflációs mutatók miatt vizsgálja felül és korrigálja a nyugdíjemelésre vonatkozó politikáját – mondta Korózs Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke részletesen idézte a KSH legfrissebb inflációs adatait, amelyek szerint júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

Korózs Lajos kiemelte: az átlagos infláció majdnem kétszeresével, 7,8 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára, ezen belül a sertéshús 11,5 százalékkal, a marhahús 7,3 százalékkal, a baromfihús pedig 3 százalékkal drágult, míg a liszt ára 7,3, a kenyéré 7,6, a tejtermékeké 7,5 százalékkal emelkedett. Hozzátette: a tojás csaknem 9 százalékkal, a cukor 14,5 százalékkal, a friss gyümölcs 44,9 százalékkal drágult, az üzemi étkezés ára pedig mintegy 10 százalékos emelkedést mutat.

Az MSZP képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjasok még rosszabbul járnak, hiszen a nyugdíjaskosár inflációja magasabb, mint a lakosság egészére vonatkozó adat. Ezért arra szólította fel a kormányt, hogy vizsgálja felül és a korrigálja eddigi politikáját.

Korózs Lajos emlékeztetett: a kormány év elején 2,8 százalékos nyugdíjemelést adott az időseknek, és a törvény szerint csak novemberben kerülhet sor a nyugdíjkiegészítésre, amit 100-105 ezer nyugdíjas már nem fog megérni.

Jelezte: az MSZP már korábban javasolta, hogy a kormány vezesse vissza svájci indexálást, ami 6,8 százalékos nyugdíjemelést eredményezett volna év elején, valamint emelje meg a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat és fizessen egyszeri támogatást a nyugdíjasoknak a koronavírus-járvány miatt.

A címlapfotó illusztráció.