×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bogdán László: a cigányoknak Tamás bátya, a magyaroknak Luther King

 

Oknyomozó portré és riport Bogdán László ellentmondásos életéről és harcairól a dogmatikus jogvédelemmel.

Egy Baranya megyei cigányok lakta régi bányászfalu utcáin nem mindennapos látvány a tucatnyi luxusautó. Porsche Cayenne-ek, a CLA és GLE Mercedesek és hibrid Lexusok. Olyanok életkellékei ezek a tárgyak, akik idegenek az átlagembertől, akiket fényévek választanak el a magyar cigányság problémáitól. A liberális elit valóságos és virtuális tűzfal mögött él, nem vállal felelősséget a valóságért.

Éppen ezért nem is temetésnek, hanem egy túlhiszterizált, nagy érzelmi jelenetekkel tarkított celebesküvőnek tűnt inkább ez a tragikus szertartás, amin mindenki ott van, aki számít. A megjelenés kötelező.

A liberális siratókórus kakofón ellenpontként jelentkezik a koporsót kísérő cigányzenekar és gajdolók valóban felzaklató és drámai hallgatójával szemben. A celebek védőgyűrűjében szinte elvesznek az igazi gyászolók. A temetés után fél órával már eltünedeznek a luxusautók és utasaik. Herczeg Zoltán, ellenzéki divatdiktátor a falut kettészelő betonúton, a dögmelegben izzadva caplat, éppen lehagyja a Cserdi táblát. Lélekben talán már a légkondi szabályzógombját tekergeti. Neki már csak a gazdaság előtti tarmezőn jutott hely, ezért különösen iparkodnia kell, hiszen ma sűrű lesz a menetrend, kora este már az Indexet temetik. Nem maradhat ki abból sem. Ez természetes, mert a szolidaritás mint önmarketing nem szabadidős tevékenység, hanem kőkemény munka a liberális hangemberek számára.

 

 

A milliomosok és a luxusrabszolga-kereskedők hordája elvonult, hogy ismét új prédát keressenek. Ami számukra itt és most véget ért, a helyieknek még csak most kezdődik.

De a foszladozó tömegben feltűnik a közelmúltban börtönből szabaduló Kolompár Orbán is, aki országos cigány vezetőkkel, vajdákkal trécsel. Számára Bogdán halála lehetőség a valódi visszatérésre. A talpig feketébe öltözött, környékbeli családok maguk elé morogva, döbbenten és riadtan elindulnak hazafelé. Őket megszólítva, mindannyian ugyanazt a mantraszerű mondatot ismételgetik:

Laci értünk halt meg.

 

Naivitásuk, értetlenségük szinte ijesztő, és csak egyetlen kisöreg cigány veti fel, hogy

ostobaság ez, mert igaz, hogy értünk élt, de hogy miért vagy kiért halt meg, az csak rá meg a Jóistenre tartozik. Vele számol el majd mindenki a végén. A többi meg a lelkiismeretével.

Talán ekkora már a jelenlévő helyiek és az ország minden részéről érkező emberek számára is egyértelművé vált, hogy soha nem figyeltek rájuk igazán, nem ők maguk, a jövőjük, a magyar cigány volt fontos, hanem az a rossz és végeredményben romboló kapcsolat, ami a cserdi csodavajdán keresztül a liberális elit és a cigányság mint politikai eszköz között újból és újból megerősítést nyert.

Életrajz, vakfoltokkal

Bogdán László önéletrajza szerint 1974. június 3-án született Pécsett, az Uránvárosban. A vele készült interjúkban arról mesélt, hogy apja bányász volt, ezért kaptak egy lakótelepi lakást a városban, de nem szerettek ott élni, így még gyerekkorában hazaköltöztek Cserdibe, ahol egy „rendes házat tudtak vásárolni” a pécsi lakásuk árából. Az önéletrajza szerint az általános iskolát a Cserdihez közeli Bükkösdön járta ki 1980 és 1988 között. Mindezeknek ellentmondani látszanak az életéről szóló történetei, amelyekben visszatérő elemek, hogy egy viskóban nőtt fel, tizenhét éves koráig dögkútból szerezték a betevőt, tizenhárom éves korában kapta meg az első pár cipőjét és csak három osztályt végzett el az iskolában (M. Kiss Csaba Boldogságkönyv című giccsbe és melodramatikus túlzásokba hajló „antológiájában” ez a történet így szerepel: „egy ilyen dögkút négy–öt méter mély volt, az átmérője valamivel kisebb. Sötét volt lent, és télen is nyirkos, fülledt melegség, meg förtelmes rothadó szag. Hiába kötötted be az arcodat, a szagok átjárták az orrodat, szádat, tüdődet is. A szagok, a gázok, átjárták az egész lényedet. Kívül is, belül is. Nem is tudom, hogyan éltem túl a fertőzéseket. A lábaim szinte rohadtak. Tele voltak állandóan mély, gennyedző sebekkel. Otthon még szappan se nagyon volt. Csak lavór és hideg víz. Ha szedtünk fát, akkor meleg is. De általában a közeli kanálisba jártunk fürdeni”). Máskor az iskolával kapcsolatban az is elhangzik, hogy ugyan elkezdte a középiskolát, de anyagi okokból nem fejezte be.

Lehet, hogy ezek az ellentmondások feloldhatók lennének eddig nem ismert információkkal, ahogy az is lehet, hogy Bogdánnal is az történt, ami sok más emberrel, amikor a saját élményeként mondta el a szülei, vagy éppen a nagyszülei történeteit. Nem ritka jelenség ez, történeti és néprajzi kutatók is beszámolnak a munkájuk tapasztalatai alapján hasonló esetekről.

Bogdán László 2012-ben a közmédia P’amende című műsorában (Forrás: MTVA)

Nem hazugság, nem akar becsapni vele senkit a mesélő, csak annyira azonosul a felmenői történeteivel, amelyeket gyerekkorában hallott, hogy azok már beépültek a saját élményvilágába.

Az általános iskola után építkezéseken dolgozott, majd felvették udvarosnak egy pécsi céghez, ahol „cigarettacsikkeket szedett (miután összesöpörte az udvart merev vigyázzban állva várta a főnökeit, mert azt gondolta „ez így normális). Később beugrósként, csomagolósként alkalmazzák, és olyan jól dolgozik, hogy elindul felfelé a ranglétrán. Kiderül, hogy a szorgalma mellett jó érzéke van az emberekhez, tehetsége a gyártási folyamatok tervezéséhez, így termelési igazgatónak nevezték ki. Közben 2002-ben Cserdiben önkormányzati képviselővé választják és az alpolgármesteri tisztséget is elvállalja, majd 2006-tól ő vezeti polgármesterként a települést. 2010-ben lopással vádolják meg, büntetőügy lesz belőle, aminek a végén felfüggesztett börtönbüntetést kap.

Ötvenmillió forint értékű mobiltelefon-alkatrész eltűnésében látta vétkesnek a bíróság.

Polgármesterként szerződést kötött egy vállalkozással, hogy béreljenek raktárhelyiséget Cserdiben, ahova a saját cégéből szállítottak ki alkatrészeket. Bogdán az ügyről beszélt a nyilatkozataiban: szerinte alaptalanul vádolták meg, de bebizonyosodott, hogy nem volt bűnös. Később mégis kiderül, hogy elítélte a bíróság, amire az első reakciója az, hogy nem tudott az ítéletről, ezért nem beszélt róla, majd elismeri, hogy hibázott: balek voltam, mások belekevertek a lopásba. Felfüggesztett büntetést kapott, és a közügyektől sem tiltották el, tehát a bíróság nem tartott attól, hogy polgármesterként hozzányúlhat a közpénzekhez. Márpedig egy ekkora értékű lopás esetén a letöltendő börtön és a közügyektől való eltiltás is reális lehetett volna, ha Bogdán felelőssége sokkal jelentősebb lett volna annál, mint amit állított.

A cserdi kézrátétel

Polgármestersége kezdeti időszakára egy szokásos, bogdános anekdotájában úgy emlékezett: az első másfél-két évben nagyon fennhordta az orrát, a világ legnagyobb dolgának tartotta, hogy őt, egy cigányt polgármesterré választotta a falu népe, majd amikor meglátott egy tizenkét éves gyereket az utcán az éhségtől felsebzett szájjal, akkor döbbent rá, hogy neki nem az a dolga, hogy magát ünnepelje. Azt, hogy a cserdi piros ruhás kisgyerek tényleg létezett-e, soha nem tudjuk meg, de valójában ez egyáltalán nem is fontos. A szövevényes és nehezen átlátható, polifón Bogdán-történet(ek) részévé vált. Első számú küldetése innentől kezdve az volt, hogy a mélyszegénységben élőknek munkát, megélhetést, élelmet biztosítson, a gyerekeknek olyan jövőképet mutasson, ami nem a munkanélküliségről, szegénységről, bűnözésről, börtönről, alkoholról, drogokról szól. Rövid idő alatt szemmel látható eredményeket hozott a baranyai falunak Bogdán tevékenysége: megválasztása után felújíttatta a templomot, a cigány–magyar együttélés szimbólumaként egy díszhidat építtetett és a roma holokauszt áldozatainak emlékművet is állított, amelynek a tervezésében maga is részt vett.

Hamar rájött azonban, hogy az építkezésektől még nem változik meg a helyiek élete, a bogdáni példázat a sebes szájú kislányról éppen a nyomornak a kilátástalanságát és a beavatkozás szükségességét hivatott összefoglalni. Ezért aztán földeket szerzett, összesen ötven hektárnyit, amin eleinte burgonyát, majd mindenféle zöldséget termelnek és fóliasátrakat is építenek. Elmondása szerint az internetről tanulta, hogy hogyan kell gazdálkodni, palántázni, ültetni.

Visszatérő, népmesei története is a cserdi csoda hőskorába nyúlik vissza: az első vetés krumplit hitelbe szerzi, egy édesapjától örökölt értékes karórát ad zálogba a vetőburgonyáért. Már ekkor több száz mázsa krumpli marad a termésből, amit szegényebb családoknak adományoznak. Ezt a falusiakkal első, közös sikerélményt és az adakozást annyira fontosnak tartja a közösségszervezésben, hogy ez az egyik legtöbbet mesélt példázata

2014. Cserdi közmunkásai, kezükben a gazdasági oklevéllel (Fotó: Facebook)

Az adományozás végigkíséri a munkáját, és ennek nemcsak a cserdi közösség miatt van jelentősége, hanem ez az ő saját kommunikációs eszköze, üzeneteinek hordozója is. Provokatív szlogeneket talál ki mellé (így például a nektek hoztuk, nem tőletek loptukjelmondatot), vagy a szerinte tipikusan a cigányokhoz kötődő sztereotípiát, a piros Zsigulit kísérőjárműként használja, és ezzel szándéka szerint nem elhallgatja, hanem egy ironikus gellert ad a sztereotípiáknak, megfosztja őket az élüktől.

Az az elve, hogy bátran kell beszélni ezekről a dolgokról, és új, pozitív üzeneteket kell hozzájuk csatolni. Például az adományozást. Ez a hozzáállása veri ki a biztosítékot a dogmatikus és ortodox roma érdekvédőknél és a fővárosi kaviár-NGO-k szalonjaiban. 

A 2006 utáni közösségszervezésről, ami az alapja a cserdi csodának, meglepően keveset beszél Bogdán. Volt néhány homályos és ködös története, amelyeket sokszor elmondott, elismételt, de ezekből sajnos egyáltalán nem derült ki, hogy hogyan sikerült feltámasztania az évtizedek óta haldokló és rendkívül deviáns közösséget. De a gyakorlati jellegű kérdések is válaszok nélkül maradtak: nem tudjuk, hogy honnan voltak források és mennyi állt a rendelkezésére azoknak az eredményeknek az eléréséhez, amelyeket megismertünk. Nem meglepő, hogy az őt kérdező újságírók és társadalomtudósok nem is nagyon firtatták ezeket a részleteket. A közmunkát mint lehetőséget sokáig megvédte az ellenzéki támadásoktól (a közmunka korai lehetőségével magyarázta az erőforrást, amire az első időkben építeni tudott), de később, az utóbbi években megváltoztatta álláspontját, negatívumként, sőt veszélyforrásként emlegette azt.

Legutóbbi véleménye szerint (amit főként Kálmán Olgánál, az akkori, Simicska-féle Hír TV-ben hangoztatott) a közmunka „semmi másra nem jó, csak a helyi kiskirályok szavazatszerzésére”. Ezzel szemben korábban arról beszélt, hogy megelőzve a 2010 után tömegessé vált közmunkaprogramot, Cserdiben már jóval korábban sikerrel alkalmazták azt.

Jelenleg Cserdiben is, ahogy sok más településen, a munkaerőpiac felszívta a korábbi közmunkásokat, így a számuk tíz fő alá csökkent (hasonlóan történt ez Észak-Borsodban, Szendrőn is: 2017-ben még ötszáz közmunkás volt a településen, ez mára kétszázhetvenre csökkent, ebből pedig csak húsz férfi. Az érintett férfiakat szinte mindenhol felszívta valamelyik üzem, gyár vagy nagyobb vállalkozás. (...) Az emberek, akik eltűntek ők már mind a General Electric ózdi, a Bosch miskolci vagy a Borsodchem barcikai telephelyein dolgoznak. Figyelő, 2019. Február 14. A végtelen köd földjén c. riport). Ez jó hír a munkavállalóknak, hiszen többet keresnek, mint közmunkásként, de kétségtelen változást okoz a cserdi-modellben, ami az állami finanszírozású közmunkára épült sokáig. Bogdán László halála után nyilatkozott Bolgár Györgynek a Klubrádióban az a projektvezető, Nagy Simon, aki a most épülő, félbemaradt munkacsarnok munkálatainak felelőseként megerősítette, hogy az elsődleges munkaerőpiacba bekerülő helyiek komoly problémát jelentettek a falu jövőjének szempontjából.

Az átkozott hírnév

Bogdán Lászlóval 2010 környékén készült az első interjúk egyike, amelyben pár mondatban beszélt Cserdi változásairól. Ezt vette észre a köztelevízió roma nemzetiségi műsora, a P’amende szerkesztője, aki ezért 2011 nyarán és 2012 tavaszán Cserdiben forgatott. Ez az első jelentős beszámoló Bogdánról és a településen zajló változásokról. A szerkesztő visszaemlékezései szerint a helyszínen látottak és a polgármester, valamint a faluban élő romák és nem romák beszámolói mind egybevágtak, a történetük hiteles volt arról, hogy Bogdán miként fogta össze a munkanélkülieket és szervezte meg a közös tevékenységeket. A 2012-ben vetített műsorban Bogdán mind külső megjelenésében, mind kommunikációjában nagyon más, mint később, amikor már rendszeresen feltűnt a képernyőn. Egy kövérkés, de erős testalkatú, hosszú haját copfban hordó, egyszerű öltözetű embert látunk, aki ekkor még nem filozofál, nem fogalmaz meg általános érvényű bölcsességeket és politikai szlogeneket, és nem érzékelhető nála, ami később világosan tapintható volt megnyilatkozásaiban, hogy Cserdi vezetésénél magasabb céljai is lennének. Jobboldali konzervatív beállítottságúnak vallja magát, fontos számára a hagyományok őrzése, a hagyományos családmodell, a munka tisztelete, valamint a keresztény hit.

Bogdán László 2012-ben a közmédia P’amende című műsorában (Forrás: MTVA)

Leginkább a faluban végzett tevékenységéről és az ehhez kötődő terveiről beszélt. Egyértelműen kiderült, hogy nemcsak kitalálta és szervezte a helyi munkát, hanem elsőként fogta meg a kapát, ásót, kalapácsot, amikor egy-egy újabb munkába kezdtek. Roma és nem roma lakosok egyaránt csillogó szemmel, mosolyogva, lelkesen nyilatkoztak a polgármesterről a műsorban, aki reményt adott nekik, majd megváltoztatta az életüket. Korábban évente több száz bűncselekmény történt (főként az elgettósodott területekre jellemző betörések), ebben az időszakban már csak néhány.

A következő jelentős médiaeseményre 2013-ban került sor Cserdiben, amikor

Bogdán előrukkolt a Köcsögmentesítés néven elhíresült bűnmegelőzési programjával.

Gyereket, fiatalokat és szülőket börtönlátogatásra vitt el, ahol arról beszélgetett velük, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy elkerüljék a börtönt. A mélyszegénységben és az elslamposodó közösségekben kialakuló devianciák és a maffiakultusz ellen lép fel. Nem Köcsögmentesítés volt a program eredeti neve, nem ezzel vonta be a helyi közösséget, így bizonyosan állíthatjuk, hogy ezt a provokatív elnevezést az országos nyilvánosságba való bejutásra találta ki. Az elgondolása bevált, pillanatok alatt elterjedt a híre, amit felerősített a fővárosi neoliberális jogvédő NGO-k elítélő reakciója is. Bogdán helyesen számolt azzal, hogy tájékozódás és megértési szándék nélkül fogják ezek a szervezetek buta homofóbnak nevezni őt, pusztán a köcsög szó használatért. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Amnesty Magyarország besétált a csapdába, a tőlük megszokott felületességgel nyilatkoztak a program kapcsán, aminek hatására már az Index és más vezető médiumok is érdeklődni kezdenek a téma iránt, így Bogdán óriási eléréssel tudta bemutatni Cserdit és a munkáját. Az Index videós stábja a TASZ gyors-reagálású hadtesteként azonnal Baranyába utazott helyszínelni, hogy felmérjék, milyen a létező homofóbia a településen. Miklósi Gábort, az NGO-k emberét hamar leszerelte és az ujja köré csavarta Bogdán.

A primitív, buta homofób jelzőt is könnyedén dobja le magáról azzal, hogy ő csak egy egyszerű cigánygyerek, aki természetesen nem a melegekre gondolt, hanem a börtönökben tömegével megerőszakolt áldozatokra.

Az ugye nem homoszexuális, akit megerőszakolnak, mondja ártatlan naivitással. És ő arról sem tehet (hiszen ő csak egy egyszerű cigányember), hogy nem jutott eszébe: más kifejezést használjon. Ha a börtönökben köcsögnek nevezik a megerőszakolt elítélteket, akkor ő is így fogja nevezni, hiszen ennek van köze a valósághoz. Szóval? Miért is mondana mást?

Szerinte nem a jelzőkön kéne vitatkozni, hanem inkább a problémákkal kellene foglalkozni, megóvni a fiatalokat a börtönbe kerüléstől. Ezzel pontozásos győzelmet aratott a jogvédők felett, hiszen nemcsak az átlagemberhez állt közelebb a mondandója, hanem karaktere még a balliberális médiában is sokaknak szimpatikussá vált.

De ez még csak az első komoly tétmeccse volt a liberális véleményvezérekkel szemben, akik ezek után vérszemet kaptak.

Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában az ügyre reagálva elmondta: meglepte, hogy letámadták, mert azt ő akkor még úgy gondolta, hogy

háromszáz kilométerről nem lehet beledumálni egy másik település életébe. Nagyon magas, szép, sötét ablakú házak vannak Budapesten. Onnan látszik, látni lehet, hogy mit jelent Cserdiben a köcsögmentesítés?

Majd így folytatta:

azt válaszolom ezeknek a liberális értelmiségieknek, akik azt gondolták, hogy ártani akarok a hazámnak, hogy minden lehetőségük megvan arra, hogy hülyeségeket beszéljenek. Könnyű azt hinni, hogy mi még sokáig alultápláltak maradunk a tudásban. Ők addig vannak pole-pozícióban, amíg nem nyílik meg a cigányok tudata.

Bogdán László 2014-ben (Fotó: Facebook)

A cigány népmesék hőse irányítja a közvéleményt

Miután sikeresen meghekkelte az országos közvéleményt a bűnmegelőzést célzó programjának elnevezésével, tucatjával zarándokolnak hozzá a média és a hazai közélet szereplői, társadalomtudósok, megmondóemberek, politikusok. (Gyakorlatilag) Celeb válik belőle, állandó vendége lesz egy heti rendszerességgel megjelenő vitaműsornak, gyakori megszólalója közéleti témáknak. Bogdán vitathatatlan kommunikációs tehetségét, hatásos krisztusi példabeszédekkel operáló megnyilvánulásait hamar megszereti a médiavilág, szívesen használják őt, mint ahogyan ő is szívesen használja a médiát arra, hogy Cserdit és a saját maga által alkalmazott helyi módszert (és önmagát is) bemutassa a világnak.

Szókimondó, könnyed stílusának köszönhetően pár év alatt többet szerepelt, mint az addig ismert roma közéleti figurák több évtized alatt együttvéve.

Bogdánt kézről kézre adták a politikusok is miután elnyerte a média országos figyelmét. 2013-ban például az országos politikába magát visszaverekedni akaró Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével pálinkázgatott nagy sajtónyilvánosság előtt. 2017-ben a miniszterelnök-jelöltségre pályázó szocialista szegedi polgármester, Botka László is a cserdi modellt dicsérte, amelynek bevezetését, adaptációját ígérte egy esetleges kormányváltást követően.


Bogdán szélsőjobbal való kapcsolata felemásan alakult: kezdetben a Magyar Gárdát megszervező Jobbik vezetője,

Vona Gábor kapcsán még 2015-ben fogalmazott úgy, hogy felakasztja magát, ha ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke.

Ezt az ígéretét 2017-ben, a Hír TV élő adásában is megerősítette. Nem vállalt ezzel túl nagy kockázatot, hiszen ebben az időszakban a Jobbikkal szembeni kiállás még mindennapos volt a balliberális médiában. Csak később enyhült meg, amikor a Jobbikot lassan szalonképes politikai szereplővé emelte a balliberális média és több vitaműsorban is együtt szerepelt a Jobbik ma már influencerkedő elnökével.

A Bogdán halálát követő visszaemlékezések kevés kivételtől eltekintve azonosak voltak: a polgármestert impulzív csodabogárként írták le, aki olyasvalamit tud tanítani az őt hallgatóknak, amire más nem képes. A cigány bölcs szerepkörében szívesen látták, láttatták őt olyan politikusok, társadalomtudósok, médiamunkások, akik a valósággal csak Bogdánon keresztül találkoztak.

Minden bizonnyal pontosan érezte Bogdán is, mire van igénye a budapesti értelmiségnek: befogadható üzenetekre, könnyen dekódolható mondásokra, amelyek megkímélik őket attól, hogy a cigányság helyzetét bonyolult összefüggésekben kelljen értelmezniük.

Visszafojtott lélegzettel, sosem látott türelemmel követték minden egyes szavát, saját maguk is terjesztették zen koanként, hegyibeszédként előadott történeteit a mélyszegénységről. Maguk mellé vették beszélgetős műsorokba, hogy időről-időre valami valóságot csempésszen az attól tökéletesen elrugaszkodó témáik közé, hogy az ő egyedi, cigány nézőpontján keresztül egy kicsit megismerhesse a többségi társadalom, hogyan látják Magyarország ügyeit alulnézetből.


Bogdán nyilvános szerepléseit áttekintve megállapítható több lényeges jellemző. Az egyik az ellentmondásosság. Ez jelen esetben nem egy pejoratív jelző, sőt, inkább a hitelességre utaló jel, mert a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportban végzett gyakorlati munka törvényszerűen ellentmondásokat szül, ami jó, ha megjelenik a róla szóló kommunikációban. Az olyan vezető számára, mint Bogdán, pont az az egyik legjelentősebb kihívás, hogy ezeket az ellentmondásokat megpróbálja feloldani. Ő születése óta együtt élt azzal a leszakadó, elszegényedő közösséggel, amelynek polgármesterként az élére állt és amelyet vezetni kezdett. Pontosan tudta és hangosan hirdette, hogy a mélyszegény cigányságnak nem jó az áldozati szerep, és semmi, ami ehhez kötődik. A környezetében tapasztalta, hogy ebből a szerepből nem lehet fejlődni, gyarapodni, és csak arra jó, hogy a felelősséget áthárítsák másokra, hiszen áldozatok, így motiváció hiányában végleg benne ragadnak az áldozati kultúrához kötődő tipikus életvitelben. Ezért sokat beszélt erről, volt olyan pódiumbeszélgetés, ahol indulatosan a segélyek azonnal megszüntetését szorgalmazta és így állt az alapjövedelemhez is.

Amikor meghívták a balliberálisok Mekkájának számító szárszói találkozóra, utólag elborzadva mesélte, hogy meghallgatott egy előadást az alapjövedelemről, amitől rosszul lett. Basszus, munka és teljesítmény nélkül fizetést kapni? Ilyet nem szabad csinálni az emberekkel!

Bogdán tehát tudta, hogy az a felnőtt ember, akinek nincs értelmes dolga, amiért fizetést kap, annak nincs önbecsülése sem, és akik így élnek régóta, azoknak első lépésként munkát kell biztosítani, csak utána jöhet bármi más. Azt is tudta, hogy ezeknek az embereknek segíteni kell ahhoz, hogy megszokják a rendszeres munkát és ezt nem lehet úgy megtenni, hogy közben kiskapukat nyitunk nekik segélyeken keresztül, illetve felmentjük őket a felelősség alól, vagyis az előítélet áldozataiként kezeljük őket. A lépcsőzetes változásban hitt, amit úgy fogalmazott meg a nyilatkozataiban, hogy

igényeket kell teremteni az emberekben.

Elmondta saját példáján is, amikor arról kérdezték, hogy miként jutott el idáig.

Elkezdtem építkezéseken, aztán egy cégnél szedtem szemetet, majd beálltam a csomagolóba, így amikor megszoktam egy állapotot, mindig újabb és újabb igények keletkeztek bennem. Nem bonyolult dolog ez, működik mindenkinél.

2015. Bogdán László Mészáros Imrével, a Goj Motorosok elnökével beszélget (Fotó: Facebook)

Az áldozati tudatállapot és kultúra elutasítása volt az is a részéről, hogy rendes, becsületes munkát követelt az emberektől. Ezért is támadták őt, amikor megjelent egy videóriport, amiben indulatosan kiabált a munkásaival, mert trehányul szedték a krumplit. Az erről szóló kommunikációja miatt ítélték el fővárosi balliberális körökben, illetve a roma érdekvédelem hivatásos aktivistái. Ezek a csoportok hirdették a 2010 után tömegessé tett közmunkáról, hogy fasisztoid kényszermunka, mert az addigi segélyezési gyakorlat helyett ezt a kiugrási lehetőséget biztosította az állam a mélyszegénységben élők számára.

Nem tartom magam fasisztának azért, mert szerintem mindenkinek dolgoznia kéne, és munkából eltartania a családját.

Hasonlóan gondolkodott az EU-s támogatásokról is, rendszeresen emlegette, hogy ezek nem a cigányokat, hanem a projektekben dolgozó mentorokat segítik:

Ezek arra jók csak, hogy nekem, a cigánynak a negyvenhárom meglévő mentor mellé legyen egy negyvennegyedik is. Basszus, az Európai Uniótól jövő pénzek mentorálásra költhetők. Excel, Word és képek világa. Ezt csinálják a cigánysággal. Gondolod, hogy a cigányok költik ezt a cash-t el? Nem. Ők csak beülnek, és mondják nekik, hogy három váltás ruhát hozzál. Tudod miért? Mert kell a fotózáshoz.

Ez a véleménye sem arathatott nagy sikert a fővárosi NGO-k világában, hiszen ezek a nagy anyagi győztesei romákat segítő EU-s projekteknek.

Idővel persze ezen a fronton fokozatosan feladta, megadta magát, bedarálta a közeg, amelynek megjátszotta magát, mert ahogyan már korábban is említettük: végül átvette és a nyilvánosságban alkalmazta a közmunkaprogram: intézményesített rabszolgaság balliberális és jogvédő narratíváját.

Később már a cigányságot érő előítéletekről is beszélt. Bejáratott, ezerszer ismételt szövegpaneljei voltak erre is:

Távolról egy embert látnak bennem, de közelről csak egy cigányt. A cigányoknak 160 méterről indul a 100 méteres futóverseny.

Nagyon sokszor egy nyilatkozaton belül hangzott el mindkét ellentétes irányvonal sőt, volt olyan is, amikor egy mondaton belül beszélt arról, hogy nem azon kell hisztizni, hogy mit gondol a többség a cigányokról, hanem a viselkedésükön kell változtatni, bizonyítani, hogy képesek normális módon élni. A vele beszélgető műsorvezetők arcát érdemes nézni az ilyen beszélgetések közben, ahogy zavartan próbálnak eligazodni az ellentmondások között. Ennek a cikknek nem dolga feloldani mindezt, de az talán igen, hogy bemutassuk és elmondjuk, hogy ez nem Bogdán rossz tulajdonsága volt, hanem az a tevékenység és munka, amit csinált, amit végzett, ilyen ellentmondások sorozatával járt.

Ezek az ütközések és ellentmondások a cigány értelmiségi sajátjai. Bogdánnak talán nem volt elég ereje ebben a paradoxonhalmazban élni. Végül valóban áldozattá vált.

Békés Bence, az egykori polgárjogi aktivista és szociális munkás korábban egy a Figyelőnek adott interjújában így nyilatkozott erről a jelenségről: “A balliberális szociálpolitika csak áldozatokat tart számon, akiket folyamatosan segíteni kell. Ezek a segítségnyújtások pedig kiválóan konzerválják a problémát. Nem véletlenül. A nagypolitikának pedig egy szépségtapasz a működésén, amellyel ki lehet pipálni a szociális érzékenység doktrínáját, ez egy nagy összjáték. Amikor pedig az a „rémkép” megjelenik, hogy ezekből az emberekből nem mélyszegény lesz, hanem munkás és dolgozó, akkor – feltehetőleg nem tudatosan, de – feltűnik az arcukon a fagyos rémület: „Akkor most mi lesz velünk? Mit fogunk csinálni?”

2015. Bogdán László munka közben Cserdiben (Fotó: Facebook)

Riválisok és irigyek

Bogdán László megjelenése háttérbe szorította az amúgy is elhalványuló régi roma arcokat és az új generáció éppen szárnyát próbálgató képviselőit egyaránt. Szimbolikus jelentőségű, hogy halála után kritikai hangvétellel szólal meg Horváth Aladár, mint az öregek” egyik prominense, és Setét Jenő (akinek érvkészletéről és munkásságáról egy ideje kritikus hangvételű vírusvideó terjed a közösségi médiában), az újabb generáció részéről. Mindketten fontosnak tartották a negatív előjelű megszólalást a cserdi polgármester halálát követően. Igaz, fontos megemlíteni, hogy Horváth Aladár már életében kritizálta Bogdánt: 2017 őszén meghívta a Roma Parlament rendezvényére egy nyilvános vitára, ahol szemtől szemben támadta a cserdi-modellt és magát a sztárpolgármestert is.

Setét Jenő főszervező beszél a Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! tüntetésen a Kossuth téren 2020. február 23-án. (Fotó: MTI/ Mohai Balázs)

Bogdánnak itt lehetősége volt válaszolni Horváth felvetéseire és kérdéseire, de nagyon rossz formában volt, érezhetően félt a szokatlan helyzettől, így érdemi válaszok helyett leginkább zavartan azt bizonygatta, hogy ő nem olyan, ahogyan egyébként le szokták írni a rivális roma vezetők. A rendezvényt követően Bogdán azt híresztelte, hogy amikor elindult onnan, hátulról valaki megrúgta és leköpte, viszont nem tudja, ki volt, mert nem nézte meg (a rendezvényről készült videófelvétel egyébként elérhető, és a felvétel utolsó negyedében Zsigó Jenő cigány népművelő, szociológus egyébként valóban élesen, sértetten kritizálta és becsmérelte Bogdán elképzeléseit, hitvallását, valamint érezhető volt az ellenséges légkör). Önmagában nem életszerű, hogy nem fordul meg, amikor megrúgják, és több akkor jelenlévő forrásunk (és Horváth Aladár) is azt állítja, hogy nem történt atrocitás vele szemben. Lehetséges, hogy ebben az esetben is a kreatív emlékezés dolgozott Bogdánban, éppen úgy, mint amikor a gyerekkorára is visszaemlékezett, vagyis a támadásnak érzékelt, gúnyos megjegyzéseket egy fizikai inzultussá formálta át.

Felismerte, hogy az áldozati szerep a jó, a győztes szerep” a médiában.

Horváth Aladár A cserdi ellentmondás címen a Népszavában is megfogalmazta a kritikáját a Bogdán-jelenséggel kapcsolatban a cserdi polgármester halálát követően. Ellenvetései többnek tűnnek személyes sértettségnél. Úgy tűnik, hogy Horváthot végső soron nem Bogdán közösségszervező képessége és egyedülálló kommunikációs tehetsége zavarta, hanem inkább az, hogy gyökeresen más irányból közelítette meg a cigányság és a többségi társadalom közötti kapcsolat javítását. 

Horváth Aladár polgárjogi aktivista 2016-ban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Horváth Aladár a hirado.hu kérdéseire reagálva elmondta, hogy

Bogdán László olyan volt a magyar cigányoknak, mint Tamás bátya az amerikai fekete rabszolgáknak.

A jogvédő szerint Bogdán feloldotta a lelkiismereti problémát a többség számára. Majd így folytatta:

Nem lehet egyszerre valaki a cigányok megmentője és Vona Gábor barátja is. A közmunkát istenítette, ami pedig nem a polgárosodáshoz, hanem a feudalizmushoz vezet.

Hozzátette:

Ezt a terhet talán lélektanilag is nehéz elviselni. Ez felőrli az embert, mert folyamatos belső konfliktusokat okoz.

A halálának okairól Horváth Aladár állítja, hogy Bogdán munkatársaitól származó információi vannak arra, hogy meglévő pénz már nem volt elegendő arra, hogy befejezzék a feldolgozóüzem fejlesztését. Majd kifejtette, hogy

szinte lehetetlen úgy részt venni egy európai uniós támogatásban, pályázatban, hogy ne legyen benne valami stikli vagy panama. Az, hogy ott akasztotta fel magát a csarnokban, valahol egy szimbolikus üzenet. Nagyon bízom abban, hogy nem igazolódik be végül az, amit sejtek. Miszerint: a pénzek mellé nyúlt.

Horváth Aladárnak korábban volt hasonló ügye, nem a levegőbe beszélt”. Az európai uniós támogatási rendszer hajnalán, a tömeges pályáztatások előtt volt egy kísérleti program, amelyben részt vett saját civil-jogvédő szervezete a Roma Polgárjogi Alapítvány. A támogatás elszámolásának törvényi kerete, a kialakulatlanság miatt szinte lekövethetetlen volt. A szabályozás, az elvárások folyamatosan változtak, ezért a résztvevők közül sokan elúsztak a pénzmozgások lepapírozásával.

A nehézkes és életszerűtlen bürokrácia miatt pedig a támogatottak pillanatok alatt hatalmas, százmilliós mínuszokat termeltek ki. Ezek alapján több mint valószínű, hogy a Cserdibe beérkező uniós támogatások is hasonló, szorító problémákat okoztak a településnek és Bogdán Lászlónak.

Ennek pedig súlyos jogi és törvényi következményei lehettek. Horváth Aladárnak úgy sikerült megúsznia” ezt a malőrt, hogy Soros György alapítványa kifizette neki a hiányt. Egyetlen feltételt szabott meg a multimilliárdos spekuláns, hogy az alapítványt meg kell szüntetni és Horváthnak vissza kell vonulni a közélettől (másnak nem volt ilyen segítsége, ezért akadt olyan résztvevő, aki a családi házát adta el, eladósodott azért, hogy lenullázza a hiányt és ne kerüljön börtönbe). Ezzel a búcsúajándékkal kezdődött a generációváltás Sorosnál roma területen. Elkezdődött Setét Jenő felépítése, aki ugyan Horváth embere volt sokáig, de a nyilvánosságban nem volt ismert figura, így őt nem tartották elhasznált, hiteltelen roma közéleti szereplőnek. Horváth szerepének átvételére 2011-ben kapott lehetőséget Setét Sorostól azzal, hogy a népszámlálás kapcsán szervezzen országos kampányt a hazai romák körében azért, hogy minél többen vallják magukat roma nemzetiségűnek. Erre közel 100 millió forintot költhetett el a Setét Jenő vezette csapat, és azóta is komoly támogatásokat kap a civil szervezete, amelyik később a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentéshez is hozzájárult véleményével. Abból, ahogy a Soros által a múltban évtizedekig támogatott Horváth Aladár is, és a jelenben a helyét átvevő Setét Jenő is, valamint a szintén Soroshoz köthető jogvédő NGO-k viszonyultak Bogdán Lászlóhoz, leszűrhetjük, hogy a Soros birodalom nem szívlelte sem Bogdánt, sem azt a munkát és változást, ami Cserdiben történt.

A Soros-által megtámogatott öregek (akik fegyverként szerepeltek a politika repertoárjában) és a sokáig teljesen autonóm Bogdán közötti maró konfliktust az az elhatározás okozta, hogy a cserdi polgármester sokáig nem kért az ortodox és doktriner polgárjogi megközelítésből.

Egyértelmű volt a szándék, hogy Bogdánt is kigyógyítsák a rasszizmusból” és behúzzák a polgárjogi falanxba.

De Bogdán pontosan tudta, hogy a jogvédelem nem a kisebbséget védi, hanem a többséget támadja, és társadalmon belüli harcokat gerjeszt úgy, hogy az alapvető problémát nem megoldja, hanem tovább mélyíti. Egy idő után nem tehetett mást, (mivel nem volt igazi hátországa) engedett a túlnyomásnak, sikerült áthúzni a senkiföldjéről a túlpartra, és ellenzékiként, a balliberálisok veterán sajtómunkásainak segítségével újból felfutattni őt. A másik feszültségforrás pedig Bogdán egyedülálló népszerűsége és elképesztő médianyilvánossága volt. A működése alatti évtizedben gyakorlatilag minden cigány szereplőt lemosott a pályáról, mert az emberek rá voltak kíváncsiak, őt tartották hitelesnek.

Az ma már tény, hogy Bogdán személyesen és személyében sok mindenben engedett és kompromisszumokat kötött, sőt ellentmondott korábbi önmagának, de Cserdit és annak eredményeit mindvégig megvédte. A polgárjogi luxusaktivisták soha nem tudták bevenni a falut.

Ezek után nem marad más csak a finálé. 

Bogdán László 2020 májusában (Fotó: Facebook)

A lezárás

Másodpercekkel Bogdán László halálhíre után már szupercellaként tombolta, adta ki magát a közösségi médiában a szokásos konzumidióta reflex: a morális önigazolás (a legundorítóbb és leghitványabb ebben a posztmodern tömegjelenségben az, hogy senki sem lett rá felszólítva, mégis görcsösen tisztának és jónak mutatja, hazudja magát mindenki, illetve: a jó” politikai szinonimájának makulátlan egyenruhájában akar kimasírozni). Pavlov őrkutyái kiszagolták a temetetlen halottat és falkaként vonyítottak, marakodtak a gőzölgő hús felett. Mindenki tépett belőle még egy akkora darabot amekkorára csak nyitni tudta a pofáját.

Miután megtöltötték a beleiket, hirtelen csend lett. A falka elvonult, de megjelentek a sakálok. Ahogyan a biológiai hierarchia azt beléjük kódolta. Ezek felnyalták, amit még lehetett. Végül az avarszint rovarjai és a hideg, fekete föld fogadta be a megmaradt, széthordott csontokat. Soha többé meg nem tudja senki emberfia, hogy ki hullott el itt, mit tett és miért volt fontos.

A magyar közélet tömegsírjában a zuhanás örök. Mert ezt nem temetésnek, nem megismerésnek és emlékezésnek hívják. Ez pusztítás volt.

Minden magát valamire is tartó demokratának van közös fényképe és emléke Bogdán Lászlóval, Alföldi Róberttől kezdve, Havas Henriken át Mérő Lászlóig és Friderikusz Sándorig bezárólag. Röviden összegezve: Bogdán olyan volt a magyar liberális elit számára, mint Goofy kutya Disneylandben. Élőben még senki sem látta, ezért számított látványosságnak. Ő volt az a cigány, aki nem volt büdös és visszataszító az elit számára, aki mellé félelem nélkül odaálltak egy közös szelfi idejére. Úgy gondolták és gondolják, ha Bogdán Lászlóval empatikusak és megértőek, ha őt képesek elviselni, jó tanítványként vállon veregetni, akkor az egész cigányságnak jó gazdái lehetnek. Ugyanúgy használták, mint bármelyik politikai kamikaze-pilótát az elmúlt tíz évből.

Cserdi mintafalusága tehát úgy viszonyult a liberalizmushoz és az elit, a celebritások jóemberkedéséhez, mint Disneyland az amerikai álomhoz. A jóemberség valutáinak kifizetőhelyévé vált.

Ezért pedig Bogdán László is felelős, mert a liberális elit és ő kölcsönösen használták ki egymást. Bogdán egyetlen dologgal nem számolt. Azzal, hogy ő egyedül volt. Ez a tehetség és a vérből jövő utcai rafinéria eddig tartott ki ebben a karneválban, ahol a játék végül mindig az ember bőrére megy. Ő pedig végül odatette a pontot a befejezetlen mondat végére.