×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Berkesi Judit visszatér: Péntek az én napom

 

Berkesi Judittal indul újra pénteken a labdarúgó NB I, amelynek valamennyi mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport augusztus 14-től. A népszerű sportriporterrel nemcsak a közvetítések alatt találkozhatnak a nézők a közszolgálati sportcsatorna képernyőjén, pályaszéli riporteri feladatai mellett egyórás felvezető műsort kap Péntek esti foci címmel, valamint nap közben Hajdú B. Istvánnal beszélgetnek az m4sport.hu podcastjében a hazai és a nemzetközi fociélet legfontosabbjairól. A műsorvezető az elmúlt egy évéről, terveiről és anyaságáról is mesélt.


Hogy van?

Köszönöm, jól. Várom a visszatérést, a régi-új impulzust. Most volt egyéves a kislányunk, már jár, és nagyon igényli a figyelmet. A délutáni alvás ideje, amikor válaszolok a leveleimre, üzenetekre. Szerencsésnek mondhatom magam, napközben nagyon aktív, de az éjszakát végigalussza, nagyon jó gyermek.

Közeleg az NB I rajtja, pénteken új műsorral tér vissza a képernyőre.

Igen, és nem csak a televízióban. A 2020/21-es labdarúgó szezontól több újdonsággal találkozhatnak a nézők. Az első, hogy ezentúl minden mérkőzést, tehát az eddigi kettő helyett hatot élőben közvetít az M4 Sport és szeptember 12-től az M4 Sport+, így már pénteken elkezdődik a magyar futball közvetítések sora. Ez lesz az én napom, ugyanis már az első találkozót megelőzően, Péntek esti foci címmel egyórás műsorban vezetjük fel a stúdióból a teljes hétvégi fordulót és latolgatjuk az esélyeket. Ezt követi az élő közvetítés, amelyben az M4 Sport szakértőivel beszélgetünk a látottakról.

Említette, hogy nem csak a tévébe tér vissza.

Hajdú B. Istvánnal podcastet indítunk, amit hétről hétre szintén pénteken nap közben hallhatnak az m4sport.hu-n. Nem árulok el nagy titkot: a fociról fog szólni nagyjából húsz percben, és a többi között az lesz a jó benne, hogy szabadabb műfajban, kötetlenül beszélgethetünk a nemzetközi, a magyar, a férfi és a női labdarúgás aktuális hetének történéseiből és a várható különlegesebb, érdekesebb hétvégi eseményekből szemezgetve. A televíziós munkánk során behatárolt az idő, ezért nem mindig tudunk úgy szerteágazni, ahogy szeretnénk, pedig az ember néha érzi, hogy adott témában még megannyi érdekesség lenne. Ebben a podcastben sokféle lehetőség kínálkozik, bízom benne, hogy a hallgatók is örömüket lelik majd benne.

Pályaszéli riporterként is láthatjuk?

A tervek szerint hétvégén egy meccsre pályaszéli riporterként is megyek. Mindegyik műfajt szeretem, nagyon jó a stúdióban lenni, más attitűdöt és szerepkört kíván, egy kicsit sterilebb, de mégiscsak mi kapunk ott egy átfogó képet a mérkőzésről, tudunk szakmailag elemezni, visszanézni jeleneteket, értékelni a szakértőinkkel, ez is egy nagyon fontos része a közvetítésnek, mert a szurkolókat, nézőket legalább annyira érdeklik a miértek, mint a helyszíni atmoszféra. Utóbbira szintén vágyom: ilyenkor engem is átjár a hangulat és az is a feladatunk, hogy mindezt átadjuk a képernyőn keresztül. Ott nem „csak” szakmai jelenlét a fontos – ez szerepkörtől függetlenül alapvető –, hanem annak bemutatása is, hogy a sportolók, edzők, hogyan élik meg az adott pillanatot, milyen olyan rezdülések vannak, amiket lehet, hogy nem lát egy szurkoló, de mi mondjuk észrevettük és ezt tolmácsolva teljesebbé tudjuk tenni az élményt. Ez két külön műfaj, mindkettőt szeretem.

És a kommentátorállásban?

A női labdarúgás kapcsán bízom benne, hogy ebben a minőségben is kapok lehetőséget. A korábbiakhoz hasonlóan most is kiemelten foglalkozunk a női focival, a kommentátori szerep számomra mindig különleges, egyben kihívás és nehéz feladat, de nagyon szeretem és igyekszem mérkőzésről mérkőzésre fejlődni.

Úgy tűnik, halmozza az élvezeteket, ennyi felé koncentrálva nem lesz éles a váltás az elmúlt időszakához képest?

De biztos. Most, hogy közeledik a visszatérés, van bennem egy kis drukk, hogy hogyan fog menni. Persze, ebben benne van a gyermekre vigyázás megszervezése is, olyan helyzetet szeretnék, amiben nemcsak én, hanem az egész család jól érzi magát. Az az eddigi tapasztalásom, hogy csak addig izgulok, amíg előtte állunk, és ha már csinálom, onnantól minden jól alakul. Két fix napom van, ezeken felül egy podcast, ami vélhetően nem vesz el egy egész napot, tehát ha a visszatérést nézzük, akkor abszolút a fokozatosság elve érvényesül. Ez nekem nagyon fontos volt és végig támogatott benne a vezetőség. Nem lesz egyből 5-6 nap munka meg világjárás, bár jelen helyzetben amúgy sem, de a baba előtt rengeteget utaztam, úgy nehezebb lenne most ez az időszak. Fokozatosan, előre megbeszélve és tervezve működőképes lesz.

Elképzelhető, hogy olykor láthatjuk kislányát is a pálya szélén vagy a stúdióban?

Nem tudom, hogy én szeretném-e, mert akkor biztos, hogy megoszlik a figyelmem. A szemem mindig egy kicsit rajta is lenne, ami rendjén is van, de lehet, hogy neki sem jó, ha lát, de nem jöhet oda, ahogy én sem hozzá. Hétvégén és este dolgozom, ami felborítaná a kis napirendjét, ezért ez egyelőre nem opció. Ha a későbbiekben úgy látom, hogy érdekli, akkor természetesen elképzelhető, hogy néha együtt megyünk be. Nagyon szereti a közösséget, emberek között lenni, megfigyelni, szerintem jól érezné magát, de nekem fontos, hogy semmi ne legyen kényszer. Ha szívesen jön be, akkor jöjjön, nézzen körül, akár sporteseményen, mert, ahogy elnézem az aktivitását, szerintem az is érdekelni fogja, de a megszokott napirendjét nem borítanám fel.

(Fotó: MTVA/Nagy András)

Mivel telt az elmúlt időszak? Láthattuk a Puskás Aréna avatómérkőzésén, a januári vízilabda Eb-n. Mennyire tudta követni a sporteseményeket?

Hiszem, hogy az ember életében időszakok vannak: először a gyermeklét megélése a legfontosabb, aztán a tanulás, a munka és most a család került nekem előtérbe. Nem szakadtam el teljesen, egy-egy kisebb munkám volt és a kollégákkal is tartottam a kapcsolatot, de az utóbbi időben tudatosan visszább vettem, a fókusz átkerült a gyermekre és ez így jó. A híreket olvastam, de nem mondom, hogy minden sporteseményt néztem, már csak azért sem, mert a gyermek előtt nem tévézünk. Furcsa kettőség érzése járt át: hiányoztak a feladatok, miközben jó volt kicsit kiszakadni. Aki már édesanya, annak egy idő után szerintem nem kell elmondani, hogy milyen ez. Az ember azért érzi a vágyat, hogy visszatérjen a munkájába, de azt is érzi, hogy ott van a gyermek, aki várja otthon. Célom, hogy ebben megtaláljuk a tökéletes egyensúlyt.

Így képzelte az anyaságot?

Azt tudtam, hogy egészen új érzéseket vált majd ki belőlem, de nem tudtam elképzelni, hogy mi vár rám. Sokan azt mondják, hogy ilyenkor a feje tetejére áll minden. Ha hiszi, ha nem, nekem a baba születésével lett rendszer az életemben: kialakítottunk egy napirendet, ami eddig ismeretlen volt számomra. A munkám mindenről szólt, csak a rendszerességről nem: folyamatosan pörögtem, reggel vagy épp éjjel, hétköznap és hétvégén dolgoztam, sokat utaztam, hol Budapesten, másik nap vidéken voltam, aztán külföldön, majd visszajöttem, mondhatni teljesen kiszámíthatatlan volt a napi rutinom. A gyermek két-három óránként eszik, így alszik, amihez tudunk viszonyítani és ez teljesen természetes. Ő kellett ahhoz, hogy megtapasztaljam, lehet így is. Nagycsaládba érkezett, hiszen a két nővéremnek összesen hét gyermeke van. Nagynéniként a különleges kötődést és szeretetet már átéltem velük, de ez teljesen más dimenzió, családdá váltunk. A babával megszületett egy apa, egy anya és a szeretet más értelmet nyert. Ezt az újdonságot nekünk tanulni kell és formál minket is napról napra.

Mikor érezte először az anyaszerepet?

Már a terhesség végén próbáltam erre koncentrálni, hamarabb abba is hagytam a munkát, úgy éreztem, fontos a készülés. Aztán jött egy költözés, amikor kicsit vissza kellett zökkennem a racionalitásba. A gyermek megérkezésével egy pillanat alatt átkattan az ember ebbe az állapotba: a baba kerül a középpontba, az aggódás és persze a szeretet egészen különleges dimenziója. Az. Anyukám megnyugtatásul csak annyit mondott: „ne aggódj, ez így marad most már örökre”. Ez nagyon egyedi érzés, noha tudom, hogy sokan ismerik már, de engedje meg, hogy megerősítsem: tényleg új élet kezdődik vele.

Adódik a kérdés: ilyen aktív gyermek mellett hogyan bírták a karantént?

Átvészeltük. Senkinek nem volt könnyű ez az időszak, a monotonitás és a bezártság. Hiányoztak a szeretteink és a közösség, mint mindenkinek, de egyáltalán nem panaszkodom, mert a mi hétköznapjainkat nem változtatta meg olyan mértékben, mint másokét, akik nem tudták folytatni a munkájukat. Látva a nővéreimet, akiknek tanulniuk kellett több iskoláskorú gyerekeikkel és az óvodással, szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis a lányunk csak mostanában kezdett el igazán izegni-mozogni. Nem jó szó, de mégis hálás lehetek, hogy az én életemben ebben az időszakban jött. Amennyire mi tudtunk töltekezni, úgy tudtuk őt is tölteni és a nehézségektől függetlenül úgy érzem, jó, hogy együtt voltunk.

(Fotó: MTVA/Nagy András)

Mennyire volt jelen az életében az aktív sport és hogyan változott a lánya születését követően?

A sport nagyon jelen van az életemben, mivel kétségkívül sokat beszélek róla. A viccet félretéve, korábban is aktívan éltem az életemet, hajdanán nagypályán fociztam, de az már lassan homályba vész. Most már ott tartok, hogy a gyermek után futok, vagy négykézláb játszunk, emelgetem föl-le. Megpróbálom bepelenkázni, ami nagyon jól erősíti a bicepszet, a derekamnak már kevésbé jó, de komolyra fordítva a szót, mostani teendőim mellett nem érzem magamban az indíttatást a sportolásra. Aktívak vagyunk a kicsivel is, sokat sétálunk, nekem most ez a fő mozgás. Természetesen szeretném, hogy a sport része legyen az életének, de a legfontosabb, hogy abban örömét lelje. Ne miattunk vagy kényszerből tegye, bármit is választ, támogatni fogjuk, ha örömmel végzi.

Egyre bővül az M4 Sport család, előkerül a téma szülő pályatársaival?

Igen, az M4 Sport fiatal szerkesztőség, természetes, hogy beszélgetünk róla, de nem a munkavégzés kellős közepén. Öröm látni, hogy gyakorlatilag igazi bébiboomot élt meg a csatorna, hiszen az elmúlt egy évben 4-5 baba biztos, hogy érkezett és vannak kicsit nagyobb lurkók is, szóval jön az utánpótlás. Azt azért tudni kell, hogy alapvetően itt tényleg sportfanatikusok vannak, reggeltől estig tudunk bármilyen sportág bármelyik sporteseményéről kérdezni, elemezni, kibeszélni a zuhanyhíradóból jövő híreket és ebből ki tudunk billenni egy pillanat alatt, ha szóba kerülnek a gyerekek. Egy alkalommal beszélgettem egy edzővel a csapatáról, majd tudván, hogy épp megszületett a harmadik gyermeke, rákérdeztem, hogy vannak. Azonnal kilépett a sportvezetői szerepéből és bevallotta, hogy minden pillanatát élvezi, de jó értelemben véve nem a sportágtól őszül és hullik a haja, hanem attól a féltő óvó aggódástól, amiről az elején meséltem, mert persze fontos a csapat is az, de aminek igazán nagy tétje van, az a család.

Öt éve dolgozik a közszolgálati sportcsatornánál, hogyan emlékszik vissza az elmúlt időszakra?

Izgalmas volt ez az öt év is és milyen gyorsan elrepült, mégis mennyi minden belefért szakmailag. Nekem a 2016-os labdarúgó Eb, az olimpia, a hazai vizes-vb, a Bajnokok Ligája-döntők, a budapesti női foci BL-döntő mind olyan nagy élményt adtak, hogyha „csak ennyit” kaptam az élettől, akkor már bőven elégedett lehetek, de természetesen mindig van és remélem, hogy lesz is új sportesemény, kihívás, feladat. Ez az öt év nagy lábnyom, mert magyar szempontból egészen különleges pillanatok kötődnek a csatornához, ezáltal kollégákhoz, hozzánk. Számtalan interjú, riport, közvetítés, stúdióbeszélgetés született, amelyek közül jónéhány meghatározó volt eddigi életünk során. Most mondhatják, hogy könnyen beszélek, de talán Hajdú B. István nevében is merem ezt mondani, aki a legutóbbi labdarúgó Eb-n közvetített, nem is akárhogyan. Azt hiszem, még a sokat látott kollégáknak is különleges és egyedi emlékeket hagyott ez az öt év. Remélem, messze még a vége.

Ki tudná emelni a legmeghatározóbbakat?

Azt hiszem, nem. Annyira szerteágazó, sokszor hétköznapi beszélgetésből kerekedik ki valami mély, emlékezetes pillanat, ami után úgy érzem, annyit kaptam általa, hogy akkor is megérte, ha csak a fele megy adásba, vagy ki tudja, mennyi. Ezeket az őszinte emberi megnyilvánulásokat, örömöket és keserű érzelmeket nagyon erősen meg is élek és sokszor nem is annyira könnyű feldolgozni. Ha mégis ki kellene emelni, akkor a franciaországi Eb egészen biztosan meghatározó volt az életemben. A torna hangulata annyira egyedi volt, szó szerint eufória és nem percekre, órákra, hanem az összes napon. Elég volt a meccs előtt végig sétálni az adott város utcáin, hogy az ember azt érezze, hogy igen, ez az, amit nem tudok körülírni, de valami fantasztikus, akár egy olimpia. Önmagában az, hogy egy olimpián ott lehet az ember. Gyerekként jó értelemben vett gyomorizgalommal néztük a magyarokat, és amikor megadatik, hogy ott lehetek és én kérdezhetem a magyar sportolókat, függetlenül attól, hogy érmes-e vagy sem, elképesztő. Sok értékes interjút készíthettem, köztük olyan sportolókkal is, akik sajnos már nincsenek közöttünk. Annyi-annyi történet van egy-egy interjúban, akár két-három percben. Nem mindig óriási dolgokra kell gondolni, de ezektől mind többé válunk és ez ad nekünk annyi inspirációt, amiről az ember nem szívesen mond le.

Egy alkalommal a szurkolók a nevét skandálták.

Nagyon kedves gesztus volt egy vízilabda meccset követően, amire ennyi idő után is azt tudom mondani, hogy köszönöm szépen. Nem gondolná az ember, hogy fontos lehet akár a mi személyünk is, pedig igazán nem rólunk, riporterekről szólnak ezek az események és nem is szeretném, hogy főszereplői legyünk. Tolmácsoljuk a történteket és kapocs vagyunk a sportolók és a nézők között, de hogy adott esetben ennyire ismernek minket és követik a munkánkat, megtisztelő. Ilyenkor fokozottan úgy érzem, felelősség van rajtunk is. Ráadásul, ha ezek a gesztusok a teljesítményünknek szólnak, akkor mindig nagyon hálás vagyok.

Korábban azt mondta, hogy minden egyes interjú vagy adás előtt izgul. Ez megmaradt?

Igen, most még jobban izgulok, mert az elmúlt időszakban erre sem volt időm, lehetőségem, hiszen nem volt min. Úgy gondolom, hogy nem kell ettől a szótól annyira félni. Sokan szeretnek pejoratív értelmet tulajdonítani, hogy aki izgul, az amatőr vagy nem magabiztos, esetleg nem elég felkészült. Nekem ez mást jelent. Szerintem, aki izgul – mondhatjuk izgatottságnak is –, annak fontos a dolog. Ez természetesen habitus kérdése is, mert valakinek fontos és semennyire nem izgul, de nekem az izgatottság azt fejezi ki, hogy fontos, hitelesen tudjak helytállni, felkészült legyek a nézők, a szakértők, riportalanyok és mindenki felé. Ez az izgalom nem hátráltat, hanem előre visz, és amíg így van, addig szívesen izgulok.

Van példaképe?

Több is van, sokak munkáját láttam, akik inspiráltak szakmailag. Azért választottam ezt a szakmát, mint bárki más: mert szeretem a sportot. Ösztönzően hatott rám, hogy láttam nőket is ezen a pályán, megerősítettek abban, hogy ez elérhető cél és igenis lehetek hiteles. Több mentorom is volt és nem is tudnék mindenkit felsorolni, de a jelenlegi közvetlen kollégáim közül többek között Petrovics-Mérei Andrea így hatott rám, ahogy Horváth Mariann egyedülálló kommentátori tudását is tisztelem. Hajdú B. István személyiségéről nem is beszélve, aki magas szinten, kiválóan űzi a szakmáját, mindamellett közvetlen, jó humorú, segítőkész bármiben, nemcsak szakmailag, hanem az élethez is mindig tud jótanácsot adni. Nagyon inspiráló, munkáink során közvetlenül is láthattam, hogyan dolgozik és rácsodálkozhattam, hogyan lehet ilyen magas szinten ilyen sok évig csinálni. A jó hír, hogy lehet.

Kapott már visszajelzést arra vonatkozóan, hogy esetleg Ön vált példaképpé?

Volt néhány sportriporternek készülő fiatalabb lány, akik tanácsot kértek. Örömmel nézték és látták a munkámat, ez pedig elgondolkodtatott: egyáltalán nem mindegy, mit, hogyan csinálok, mondok, fogalmazok meg, mert azon túl, hogy megmarad az interneten, sokaknak fontos lehet, hatással van az emberekre. Vallom, hogy a sportoló legyen a példakép, ne a sportriporter, de ez a bizonyos közvetítő szerep a nézők és a sportolók között szintén fontos. A munkámból igyekszem kihozni a legtöbbet, és nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk, inspirálódjunk egymástól is, mert a mienk nagyon kreatív szakma. Jólesik, de mindig meglepődőm, ha a szurkolók elismerően szólnak, mert továbbra is azt gondolom, hogy a fókusz a sportteljesítményen van.

Nem sokára születésnapját ünnepli, hogyan látja, ott tart, ahol gyermekként gondolta?

Igen. Mondhatnám, hogy még előrébb tartanék gyermekek szempontjából, de az élet nekem így írta meg és én nagyon hálás vagyok mindenért, amim van, ahol vagyok, a feladataimért, a támogatásért, a családomért. És ne felejtsem el külön hangsúlyozni, az egészségért is. Azt hiszem, ebben az embert próbáló járványhelyzetben ezért is fontos hálát adnunk. Ennek az időszaknak a feladata az egyensúly megtalálása az anyaság, a család és a munka mellett. Annyi jó példa van előttem és minden segítséget megkapok, hogy minden rendben menjen. Kíváncsian várom, hogy anyaként hogyan élem meg a munkát, amikor tudom, hogy otthon vár a gyermekem, vagy akár néz, szurkol, szorít nekem. Az a megérzésem, hogy ez még inkább inspirál majd a szakmai kiteljesedésre, amivel én is és remélem, ő is töltekezni fog. Köszönöm, hogy a visszatérés ennyire könnyen ment, a feltételek adottak voltak, szóval már csak csinálni kell a dolgokat és várom, hogy elkezdődjön a munka.