Karácsony vitázik, a Lánchíd még áll

 

A főváros nem ért egyet a Közbeszerzési Hatóság azon döntésével, amellyel nyolc évre csökkentette a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzésnél a referenciaidőszakot, mert a korlátozás alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét – írta Facebook-oldalán a főpolgármester kedden.

Cikkünk frissült. 

Karácsony Gergely hangsúlyozta: az eredeti kiírást jogilag megalapozottnak tartják, mégis, a hatályos szabályok és a Lánchíd felújításának sürgető szüksége nem ad más lehetőséget, mint a kormányzati hatóság előírásának beépítését a kiírásba.


Ezt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága haladéktalanul megteszi, a Lánchíd felújítását tehát ez nem hátráltatja – írta a főpolgármester, hozzátéve, „a politikai viszonyok ismeretében az lett volna a nagyobb meglepetés, ha a kormányzati hatóság jóváhagyta volna a kiírást”.

Emlékeztetett, a BKK igazgatósága körülbelül tíz napja, a jogszabályi határidőket betartva, alapos mérnöki és jogi előkészítés után elfogadta a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzés kiírását.

A kiírás azt hivatott szolgálni, hogy lehetőséget adjon a legnagyobb mértékű átlátható versenyre, minél több alkalmas kivitelező pályázására – emelte ki Karácsony Gergely.

Mint írta, a közbeszerzés a hatályos szabályok szerint akkor tud megjelenni, ha azt egy kormányzati szerv, a Közbeszerzési Hatóság is jóváhagyja.

A kormányzati hatóság azonban az igazi versenyt szolgáló tízéves referenciaidőszakot soknak tartotta, előírta annak nyolc évre csökkentését – tette hozzá.

Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt nyolc évben egyetlen hidat sem újítottak fel Budapesten, vagyis a hatóság döntése szerint egyetlen korábbi budapesti hídfelújítás sem számíthat bele a referenciák körébe – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy még mindig nem jelent meg a kormányhatározat a Lánchídra szánt állami forrásról, annak ellenére, hogy azt a kormány februárban megígérte.

Erre - mint írta - talán éppen a Közbeszerzési Hatóság versenykorlátozó döntése a magyarázat. „Lehetnek ugyanis, akik ebből a két tényből, hogy tudniillik a Közbeszerzési Hatóság szűkíti a verseny lehetőségét, a kormány pedig fél éve szerencsétlenkedik egy határozat kiadásával, azt a következtetést vonják le, hogy egyeseknek a Lánchíd felújításánál fontosabbak a Lánchíd felújítói. Vagyis hogy melyik cég kapja a megbízást. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a magyar építőipar jó nagy része az elmúlt években a kormánytól nem túl távoli emberek, köztük kötélbarátok és szotyipartnerek kezében összpontosul, ebből máris kijöhet egy jó kis összeesküvés-elmélet” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Hozzátette: nem hisz - vagy inkább nem akar hinni - az összeesküvés-elméletekben.  „Abban hiszek, hogy a Lánchíd nemzeti kincs, felújítása nemzeti érdek, ennek jegyében tesszük a dolgunkat” – áll a bejegyzésben.

Közbeszerzési Hatóság: az ajánlatkérő hibájából jogellenes a tender felhívása

A Közbeszerzési Hatóság (KH) szerint a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást – közölte a hatóság az MTI-vel kedden.

A KH megalapozatlannak nevezte a „sajtóban megjelent kifogásokat”, hangsúlyozva, hogy a jogszabályok betartása nem választás kérdése. A törvényi előírások a közbeszerzések szereplőire ugyanúgy kötelezőek, mint a hivatalra. A KH az eljárás feltételrendszerébe nem is szól bele, de céljának tekinti, hogy a kiírások megfeleljenek a törvényes követelményeknek – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy az előírható referencia-követelmény időbeli korlátait jogszabály határozza meg. A főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet – írták a közleményben. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.