×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Közösségi gyűlésre” klímaügyben tízezer budapesti részvételével

 

„Közösségi gyűlésre” hív klímaügyben tízezer budapestit a Fővárosi Önkormányzat – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel. A csoport két hétvégén keresztül hallgat szakértői előadásokat, majd az elhangzottakat megvitatják.

A közlemény szerint az akció célja, hogy a résztvevők alaposabban megvitassák a jelzett témát, majd javaslatot tegyenek a döntéshozók felé.

Azért, hogy a megjelenők statisztikailag reprezentatív mintát képezzenek, az állampolgári csoport meghívásánál és a résztvevők végső kiválasztásánál figyelembe veszik az életkort, a nemet, az iskolai végzettséget és a lakóhelyet is.

A csoport két hétvégén keresztül hallgat szakértői előadásokat, majd az elhangzottakat megvitatják. A budapesti klímastratégia kialakításakor a csoport véleményét is figyelembe veszik majd – tették hozzá.

A közleményben azt írták, a gyűlést a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány részvételével és koordinációjával bonyolítja le a Fővárosi Önkormányzat.

A közösségi gyűlésen való részvételért cserébe a DemNet negyvenezer forint juttatást folyósít a résztvevőknek, a Fővárosi Önkormányzat pedig az étkezést és frissítő italokat biztosítja a gyűlés napjain – tették hozzá.