Megemlékezések a roma holokauszt emléknapján

 

A második világháború alatt meggyilkolt romákra emlékezett az Országos Roma Önkormányzat a roma holokauszt emléknapján, vasárnap Budapesten. Az emléknapon a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Liberálisok, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is megemlékeztek az áldozatokról.

A kép illusztráció – Emléktábla az Országos Roma Önkormányzat budapesti székházánál (Fotó: MTI/ Bruzák Noémi)

Cikkünk frissült.


Agócs János, a szervezet elnöke beszédében arra emlékeztetett, hogy az áldozatok egyszerű roma emberek voltak, édesanyák, édesapák és gyermekek. Kitartásukat mutatja, hogy a holokauszt áldozatai közül egyedül a romáknál nem tudták a családokat szétválasztani a gyilkosok – tette hozzá.

Az ORÖ elnöke hangsúlyozta: ma is vérző szívvel emlékeznek a gyilkos eszme áldozataira, és együttéreznek azokkal, akik most is nap mint nap tapasztalják a diszkrimináció valamilyen formáját. Agócs János azt mondta, hogy a roma holokauszt emléknapja kimaradt a történelemkönyvekből, de a cigányság nem feledi a 76 évvel ezelőtt történteket.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az eseményen hangsúlyozta:

a kormány feladatának tekinti, hogy a roma holokausztról szóló ismereteket erősítse,

betemesse a társadalom különböző csoportjai közötti árkokat, és hidakat építsen közöttük.

Felidézte: augusztus 2-át a Cigány Világszövetség 1972-ben nyilvánította a roma holokauszt emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra, egyetlen éjszaka alatt több mint háromezer romát és szintit gyilkoltak meg a nácik az auschwitz-birkenaui haláltáborban.

A kormányzat következetesen kiáll a nemzeti kisebbségek ügye mellett

Kiemelte, hogy a kormányzat Magyarországon és a nemzetközi színtéren is következetesen kiáll a nemzeti kisebbségek ügye mellett, és feladatának tekinti, hogy az Európai Unióban felhívja a figyelmet a cigány kisebbség helyzetére. Az állam felelős azért, hogy soha többé ne történhessen a 76 évvel ezelőttihez hasonló tragédia – mondta a politikus.

Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyteremtési főigazgatóságának vezetője úgy fogalmazott, hogy az Országos Roma Önkormányzat olyan kincse az országnak, amely a legszélesebb hidakat képes megteremteni romák és nem romák között, ám a hidak építése még nem fejeződött be.

Fahidi Éva holokauszttúlélő, aki maga is a haláltáborban volt a tömeggyilkosság idején, azt mondta:

ez egy olyan folyamat vége volt, amely verbális agresszióval kezdődött és a gázkamrában végződött.

Hozzátette: ezért ragad meg minden alkalmat arra, hogy felhívja a figyelmet a gyűlöletkeltés veszélyére. A megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták az ORÖ székházának falán a roma holokauszt áldozatainak emléktábláját.

Az ünnepségen jelen volt Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, képviseltette továbbá magát a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata, az Országos Örmény Önkormányzat, valamint a budapesti francia és indiai nagykövetség is.

DK: Nem merülhetnek feledésbe a múlt borzalmai

A Demokratikus Koalíció (DK) a roma holokauszt áldozataira emlékezett az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Az ellenzéki párt úgy fogalmazott: hetvenöt évvel a második világháború befejezése után a világon még mindig a gyűlölet uralkodik, „ezért különösen fontos, hogy ne engedjük letagadni vagy feledésbe merülni a múlt borzalmait”.

„Mi, európai magyarok egy sokszínű világban hiszünk, ahol érték a sokféleség, a kultúrák eltérősége, ahol senkit sem érhet hátrány a származása miatt” – írták.

A közlemény szerint

a DK ma arra a sok ezer emberre emlékezik, akit cigány származása miatt gyilkoltak meg a II. világháborúban.

„A mi kötelességünk emlékezni és emlékeztetni, azért, hogy soha ne ismétlődhessen meg az, hogy egy ország saját polgárait alsóbbrendűnek tekintve, szó nélkül halálba küldi” – tették hozzá.

LMP: A romák soha nem lehetnek másodrangú állampolgárok

A romák soha nem lehetnek másodrangú állampolgárok Magyarországon, identitásuk, kultúrájuk, hagyományaik a magyar nemzeti kultúra szerves részei, azok erősebbé és gazdagabbá teszik „közös hazánkat” – közölték az ellenzéki párt társelnökei vasárnap az MTI-vel.

Schmuck Erzsébet és Kendernay János a roma holokausztra emlékező közleményükben hangsúlyozták: az LMP politikai közössége tisztelettel és főhajtással emlékezik a holokauszt roma származású áldozataira.

„Emlékeztessen és figyelmeztessen minket ez a nap arra, hogy soha többé nem engedhetünk a fajgyűlölő, kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások térnyerésének!” – írták.

Liberálisok: Soha többé porajmos!

Soha nem ismétlődhetnek meg a harmincas-negyvenes években történtek, még gondolatok, kommentárok, indulatok közben odavetett mondatok formájában sem – erre hívta fel a figyelmet a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) vasárnap, a roma holokausztra (porajmos) emlékezve.

A Liberálisok az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták:

azokra a meggyilkolt honfitársaikra emlékeznek, akiket névtelenül, arctalanul gyilkoltak meg

a második világháború rémtetteinek elkövetői.

„Tudnunk kell, hogy évszázados társadalmi feszültségek, előítéletek vezettek el addig a rémálomig, amely lehetővé tette a Horthy-korszakban, hogy roma honfitársainkat észrevétlenül öljék meg” – hangsúlyozták. Hozzátették, ígéretet tesznek az elhunytak és az életben maradottak leszármazottainak: „soha többé porajmos!”.

Karácsony: Emlékeznünk kell azokra, akik a rasszizmus áldozatai lettek

Emlékezni kell azokra, akik a rasszizmus áldozatai lettek, hiszen csak így lehet megakadályozni, hogy a gyűlölet újra és újra utat törjön magának – hangsúlyozta a főpolgármester vasárnap, a roma holokauszt emléknapján Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely azt írta: augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, ezért szombat délutántól vasárnap estig húsz országban tartanak megemlékezést, ahol olyan emberek nevét olvassák fel, akiket erőszakkal elhurcoltak és a haláltáborokban megöltek.

A vészkorszak idején a koncentrációs táborokban több mint 12 ezer romát gyilkoltak meg.

Magyarországon 12 ezer ember nevét olvassák fel, „azok neveit, akiket csupán származásuk miatt gyilkoltak meg” – írta a főpolgármester.
A rendhagyó, 24 órás megemlékezést a Nehru parti emlékmű előtt tartják a Phiren Amenca és a RomNet szervezésében.

A budapesti székhelyű Phiren Amenca (Járj velünk) Európa 20 országában működő, a rasszizmus és az előítéletek leküzdése mellett elkötelezett, roma és nem roma önkéntesek és szervezetek hálózata.