Még több kerékpáros vagonnal közlekednek a balatoni és Velencei-tavi vonatok

 

Kényelmesebben és biztonságosabban utazhatnak a kerékpárosok a MÁV-Start Zrt. járatain. Kampókon rögzíthetik a biciklitet és akár le is lakatolhatják. A bicikliző pedig megpihenhet ezeken a székeken – mondta az M1 helyszíni tudósítója.


Évről-évre egyre többen viszik magukkal kerékpárjukat is, amikor vonattal utaznak. Többségük azt mondja, így rövidebb idő alatt elérik a szerelvényeket, illetve megérkezés után is kényelmesen és gyorsan tudnak közlekedni.


Az M1-nek nyilatkozott egy férfi, aki a Déli pályaudvarról indult a Balatonhoz. Egy hetet tölt majd kikapcsolódással és munkával a tó partján. Szerinte a külön vagonban sokkal kényelmesebb szállítani a kerékpárt, mint a folyosókon.

„Jó, hogy van egy teljes vagon a vonaton a bringáknak, mert régen, amikor mentünk fesztiválra, akkor kerülgetni kellett a sok biciklist. Ennek tökre örülünk, megyünk Balatongyörökre, megállunk előtte Keszthelyen és akkor biciklivel körbenézünk” – mondta a megszólaló.

Kerékpárszállító-kocsikkal bővíti a járatokat a MÁV

Augusztus-1-től több vonalon is plusz kerékpárszállító-kocsikkal bővíti a járatokat a MÁV. Így

a Déli-Parti sebesvonatokon szolgálatba álltak a 28, illetve 16 férőhelyes vagonok. Ezekre igény esetén a vasutasok segítik a felszállást is.

A Velencei-tóhoz is könnyebb lesz eljutni hétvégén kerékpárral: a Déli pályaudvarról és Székesfehérvárról ide induló járatok is plusz kerékpáros vagonokkal közlekednek.

A járatokon biztonságosan, függesztve szállíthatók a kerékpárok, a tulajdonosok tetszés szerint utazhatnak a kerékpárszállító- vagy a hagyományos kocsikban is.

„Kényelmesebben és biztonságosabban utazhatnak a MÁV-Start Zrt. járatain. Ezeken a kampókon rögzíthetik a biciklit és akár le is lakatolhatják. A bicikliző pedig megpihenhet ezeken a székeken. Így kényelmes és biztonságos lehet az utazás a Balatonra” – mondta az M1 helyszíni tudósítója.

Eddig csaknem 24 ezer biciklit szállítottak a vonatokon

Idén, a nyári menetrend életbe lépése óta már csaknem 24 ezer biciklit szállítottak a vonatokon, a vasúttársaság ezért döntött a Balatonra és a Velencei-tóra közlekedő járatok kerékpárszállító kapacitásának bővítése mellett.

Ez ugrásszerű, több mint 25 százalékos növekedés 2019 hasonló időszakához viszonyítva,

amikor ez a szám 19 ezer volt. A MÁV hosszú távú célja az, hogy minden vonaton lehessen kerékpárt szállítani.

„A hosszú távú céljaink között szerepel, hogy minden vonaton lehessen kerékpárt szállítani. Egyébként a balatoni vonatok érintettségében ez meg is valósult, csak éppen eltérő ennek a mértéke. Mi további növekedésre számítunk, pontosan ezért minden egyes járműbeszerzés és minden egyes járműfejlesztésnek meg kell felelnie ennek az elvárásnak, hogy valamilyen módon, valamennyi kerékpárt kell tudni szállítani azon az utasoknak” – fogalmazott Biber Anett, a MÁV Zrt. sajtószóvivője.

A nyári menetrend idején hétköznap 2-2, szombaton a Balatonra 6, a Velencei-tóra pedig 4 vonat közlekedik plusz kerékpárszállító kocsikkal. Hétfőtől a Balatonra tartó szerelvényeken már kerékpár-helyjegyet sem kell venni.