×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fiala János élő adásban zsidózta le Bodolai Lászlót

 

Antiszemita megjegyzést tett az ATV műsorvezetője Bodolai Lászlóra a Civil a pályán július 25-i élő adásában.

Fiala János az ATV-n élőben sugárzott Civil a pályán című műsorban tett oda nem illő, kontextuson kívüli megjegyzéseket Bodolai Lászlóról, az Index.hu Zrt. elnökéről. Az adás egyik meghívott vendége (az ATV oldalán elérhető, két részre bontott adás második részében, a 28:54-nél hallható a párbeszéd), Zamecsnik Péter sztárügyvéd az Indexben történt tömeges felmondások kapcsán beszélt arról, hogy személyesen is ismeri Bodolai Lászlót mint ügyvédkollégát.

Ehhez Fiala János úgy kapcsolódott, hogy kijelentette: „nekem is vannak zsidó ismerőseim.”

Az eset azért is különös, mert korábban ugyanebben a műsorban felháborodva kérte ki magának Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatójának egy megjegyzését, amelyet ott és akkor statáriálisan „zsidózásként” értékelt.

De a szombati nem az első érthetetlen esete Fialának. Néhány éve a Kelj fel Jancsi című rádióműsorában

Jakupcsek Gabriellán élcelődve a nyilvánosság elé tárta: lefeküdt a népszerű televíziós műsorvezetőnővel.

Ezek után az adás általános színvonala szabályos zuhanórepülést vett, felvetődött az is, hogy Fiala és Jakupcsek vajon közösültek-e análisan.

Fiala János (Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt)