×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megjelent a Magyar Konyha 2020-as Balaton Gasztrokalauza

 

A Balaton környékének 333 legjobb éttermét, strandbisztróját, borászatát, kávézóját és egyéb vendéglátóhelyét veszi számba a Magyar Konyha magazin nyári számával megjelent Balaton 2020 Gasztrokalauz.

Nyolcadszor jelent meg a Magyar Konyha Balaton Gasztrokalauza, amely hagyományosan a nyári lapszámhoz jár ajándékba. A kiadvány 333 helyet ajánl, köztük 55 vadonatúj úti célt, ami azért is örvendetes, mert a sok friss vendéglátóhely mellett igazán jelentős tóparti étterem nem zárt be az elmúlt évben – mondta el az M1-en a Magyar Konyha főszerkesztője.

Vinkó József emlékeztetett arra, hogy néhány hónapja, a koronavírus-járvány idején még lehetetlennek látszott az idei gasztrokalauz megjelentetése, a Balaton azonban agyoncsaphatatlan: itt kialakult egy életérzés, amihez az emberek ragaszkodnak – fogalmazott.

Mint hozzátette, mára ismét gyökeret vert egy tipikus balatoni vendéglátás, a „becsali csárdák” helyét átvették a kisvendéglők, megjelent a strandbisztró műfaja és ide költöztek a balatoni borok.

Kialakult egy jellegzetes balatoni étlap,

amely a helyi alapanyagokra – például a tapolcai pisztrángra, a balatonfenyvesi Angus marhára, a tekeresvölgyi sajtra, a minőségi pékműhelyek termékeire – épül.

Ennek következtében a minőségi éttermekben nincsenek már százfogásos menük: ezek a helyek kevés, de friss és helyi alapanyagból készült fogást kínálnak, balatoni borokkal – méltatta a tóparti gasztronómia fejlődését a szakember, hozzátéve: mindehhez persze kellett a vendégek igényesebbé válása is. Vinkó József felhívta a figyelmet az egyre számosabb borteraszra is, ahonnan a naplementét csodálva lehet inni egy jó fröccsöt a nap végén.

A Balaton Gasztrokalauz régiós bontásban mutatja be egy-egy környék legjobb vendéglátóhelyeit,

külön piktogrammal jelölve az egész évben nyitva tartó, az újonnan nyílt, illetve szállást is kínáló egységeket.

Idén először külön fejezetben szerepelnek a borászatok, és több kategóriában – például kikötői étterem, cukrászda és fagylaltozó, helyi termék – Top 10-es listák emelik ki a balatoni régió legjobbjait.

A címlapfotó illusztráció.