Egy vágányon újraindul a vonatközlekedés Nagymaros és Szob között hétfőn

 

Egy vágányon - 40 kilométer/órás korlátozással - újraindul a vonatközlekedés Nagymaros és Szob között hétfőn – emlékeztetett a MÁV vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A másik vágányon és a töltésoldalon folytatják a júniusi intenzív esőzés okozta károk helyreállítását – tették hozzá. Azt írták: hétfőtől módosított menetrend lép életbe a Budapest-Vác-Szob vonalon, és már csak néhány vonat helyett közlekednek pótlóbuszok Nagymaros és Szob között.

Egyes nemzetközi vonatok hétfőtől, mások keddtől közlekednek. A nemzetközi járatoknak nem kell kerülő úton haladniuk, hanem Szobnál lépik át a határt.


Június 17-én dél körül nagy mennyiségű, este pedig még egy, a korábbit többszörösen meghaladó, a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnél, Nagymaros és Szob állomás között. A második omlás hordaléka a 12-es főutat is eltorlaszolta, járhatatlanná tette. Az utasok biztonságának garantálása érdekében leállította a vonatforgalmat a MÁV.

A MÁV a közleményében azt írta: a károk elhárítása eddig mintegy 150 millió forintba került, de a munka jelentős része még hátravan. Várhatóan a nyár végére fejeződik be a közúthoz közelebbi vágányzat helyreállítása, a rézsűt megtámasztó támfalak megépítése, hogy azon a sínpáron is megindulhasson a vonatközlekedés.