×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Két tucatszor riasztották a fővárosi tűzoltókat a vihar miatt

 

A csütörtök délutáni vihar miatt 25 helyszínen kellett beavatkozniuk Budapesten a tűzoltóknak – mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

Kisdi Máté elmondta, a zivatarral, olykor felhőszakadással és erős széllel járó időjárás Budapest déli részén, leginkább a XXIII. kerületben okozott gondot, de a IX. és a XIX. kerületből is érkeznek bejelentések károkról.

A szél fákat és villanyoszlopokat döntött ki, az áramszolgáltató szakembereinek segítségére is szükség volt. A szóvivő elmondta azt is, hogy a Pest megyei Dunaharasztiban házak pincéjét öntötte el az esővíz, a Némedi út és a Dózsa György út találkozásánál pedig az aluljárót elárasztotta a víz, a forgalom ott már torlódik.