×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Videó - „A főváros lemondott kétszázötvenezer ember napi közlekedésének segítéséről”

 

Az összes útépítési tervet „lehúzták” négy budapesti kerületben, mert a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja ezeket – mondta Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség budapesti útépítési programjának koordinációjáért felelős miniszteri biztosa az M1 Ma reggel című műsorában szerdán.

Elmondta, azok a kerületek, amelyek nem a baloldali „szivárványkoalíció” tagjai, azzal szembesültek, hogy útfelújítási terveik nagy részét felfüggesztették.

A XVI., a XVII., a XXI. és a XXIII. kerületben valamennyi korábban elindított, tehát tervezés alatt lévő vagy már megtervezett nagy útépítést felfüggesztették, mert egy fillért sem kapnak a Fővárosi Önkormányzattól a munkálatokra.

Hozzátette, ezzel voltaképpen kétszázötvenezer ember napi közlekedésének segítéséről mondott le a főváros.